Az Orbán család bányájából szállítottak építőanyagokat a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításához.
Erről az általunk látott belső dokumentumokból szereztünk tudomást, és az információt megerősítette két fuvarozó cég is.
Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a gigantikus, állami pénzből finanszírozott építkezésen Mészáros Lőrinc cégei dolgoznak fővállalkozóként. A beruházás részleteit azonban titokban tartják, így azt eddig nem tudhattuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök közvetlen családtagjai is profitálnak belőle - de minderről most bizonyítékokat szereztünk.
Az iratok szerint 2022-2023 során több mint 200 ezer tonna vasúti követ szállítottak Gántról, az Orbán család bányájából az építkezéshez. Az építőanyagok egy részét Mészáros Lőrinc cége rendelte meg Orbánéktól. Az egyik dokumentumból az is látszik, hogy a kínai kivitelező cég egy bruttó 1 milliárd forintos szerződést tervezett kötni gánti zúzottkő szállítására.
Az idén nyáron is zajló építkezés minden idők eddigi legnagyobb vasútfejlesztése Magyarországon. Több mint 800 milliárd forintba kerül, és Kínától vett fel rá hitelt a magyar állam.
Ez olyan, mintha minden magyar állampolgár felvett volna 70 ezer forint hitelt, kizárólag a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására.
Az építkezés gazdasági haszna azonban minimum kérdéses.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!