Cserébe Herszon és Zaporizzsja régiókban hajlandó lenne elfoglalt területeket feladni.
Trump kinyilatkoztatta, hogy mindkét háborús félnek meg kell állnia ott, ahol van. Ezzel Zelenszkij is egyetért.
Zelenszkij fekete öltönyben érkezett a Fehér Házba: zárt ajtók mögött tárgyalnak Trumppal, aki mégsem akar Tomahawkokat adni az ukránoknak.
A Kreml szóvivője szerint Magyarország egyedülálló helyzetben van a saját érdekeinek védelmét illetően.
A pillanat most Orbáné: a következő hetekben minden csövön a békemissziójának tetőpontját ünneplő miniszterelnök fog ömleni. Hosszabb távon viszont az számíthat, hogy mi lesz a budapesti békecsúcs tényleges eredménye.
Az orosz elnök ellen nincs utazási tilalom, csak a vagyonát fagyasztotta be az unió, hangsúlyozta az unió.
Előtte nem engedte, de a sikertelen alaszkai csúcs óta ezzel próbálja tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Putyint.
Azt Szijjártó mondta el, hogy Magyarország szavatolja, hogy a nemzetközi körözés alatt álló Putyin ideutazhat.
Most úgy tűnik, a háború befejezésére különösebb hajlandóságot nem mutató orosz elnök nemhogy Tomahawk rakétákat nem kap a nyakába, hanem Budapesten találkozhat az amerikai elnökkel, minden bizonnyal ismét fanfárok között. Összeszedtük, hogy jutottak el idáig Trump beiktatása óta az orosz-amerikai-ukrán kapcsolatok.
Itt tárgyalnak az orosz-ukrán háború lezárásáról. Az időpontot egyelőre nem közölték.
A miniszterelnök sorra vette a szomszédos országokkal való kapcsolatainkat, majd somolyogva „jövendőbeli szomszédokra” utalt. Putyintól kérdezte meg, hogy mit lépnének az orosz vagyonok elvételére, az ő reakciójuktól teszi függővé a magyar álláspontot.
Dmitrij Peszkov szerint Oroszország ugyanakkor készen áll a konfliktus békés rendezésére.
A Helyzet: van! hétfő reggeli adásában arról beszélgettünk az elemzővel, hogyan szoktak belenyúlni az oroszok más országok választási kampányaiba.
Az orosz elnök nyíltan kiállt Orbán Viktor választása mellett. Mit jelent ez a kampányra nézve? Kapcsoljuk Buda Péter biztonságpolitikai elemzőt. A stúdióban Rényi Pál Dániel és Takács Lili.
Az orosz elnök nyíltan kiállt Orbán Viktor újraválasztása mellett. Mit jelent ez az esélyekre nézve? Miért kerültek az ukránok a kampány célkeresztjébe? És meddig fajulhat felek közti provokáció? Hétfő reggel Rényi Pál Dániel és Takács Lili elemeznek a stúdióban.