A momentumos Rózsa Andrást Zugló polgármesterévé választották, ez volt a párt egyik egyetlen sikere a választásokon. A 444-nek azt mondta, az Orbán-rendszer lebontása érdekében tövig kell nyomni a gázt. Megkérdeztük tőle azt is, hogy nem lép-e át a Tiszába.
Volt polgármester, akinek sikerült harmadiknak lennie, és olyan is, aki alig tudott több szavazatot szerezni, mint a szexhajón lefilmezett elődje, mégis kikapott, mások fideszes belharcokban estek el. Az önkormányzati választás legnagyobb bukásai.
Elkobzott területek, a szabályok átírása, más országokban botrányt okozó arab befektető - csak néhány elem a kormány kedden elfogadott félkerületnyi luxusnegyedéről és az EU legmagasabb épületéről. Karácsony Gergely főpolgármester az uniós jog megsértése miatt az Európai Bizottsághoz fordul.
Az élettársa megfojtásának vádjával állt kedden bíróság elé egy férfi, a zuglói gyilkosság ideje alatt a vád szerint az áldozat kisfia is jelen volt. Az ügyészség 11 évet ajánlott az előkészítő ülésen, de a vádlott, aki felmentésre megy, nem fogadta el.