• Heinrich Pecina most eladott kiadója, a Népszabadságot bezáró Mediaworks létre sem jöhetett volna a kormány beleegyezése nélkül.
  
• Pecina a kormánnyal akkor még szövetséges Spéder Zoltán embere volt.
• A Simicska–Orbán szakítás és a Spéder-leszámolás után dőlt el végleg, hogy 2018 előtt kormányközelbe kell vonni a kiadót.
• Pecina kirakta a kisebbségi tulaj MSZP-s alapítványt a Népszabadságból, de lap bezárásában a szocialisták is nyakig sárosak.
• Orbánék nem hagytak más választást Pecinának, mint hogy bezárja az újságot, mielőtt átjátssza a kiadót Mészáros Lőrinc köreinek.

Nagyon hirtelen és váratlanul döntött úgy Heinrich Pecina, 66 éves osztrák befektető, a Mediaworks lapkiadó tulajdonosa, hogy bezárja a 60 éve működő baloldali napilapot, a Népszabadságot. A kiadó gazdasági okokra hivatkozott, de a bezárás módja és az alább bemutatandó körülmények alapján elég egyértelmű, hogy a gazdasági okok csak nagyon sokadik sorban jöhettek számításba. Ilyen hirtelen, és ilyen brutális módon – az újságírók megvezetésével, kihasználva a szerkesztőség költözését – nem szoktak bezárni újságot. Gazdasági okból, tiszta médiapiaci viszonyok között biztosan nem.

A médiapiac ismerői számítottak arra, hogy még idén valami komoly változás lesz a kiadó Mediaworks környékén, és a kiadó kormányközelbe kerülhet, de a Népszabadság esetében ilyen drasztikus lépésre senki sem gondolt. A Mediaworks gyors eladásánál világosabb bizonyítéka nincs annak, hogy a Népszabadság politikai manőver áldozata lett. A kiadó két és fél éves történetének áttekintése segít megérteni az idáig vezető okokat is.

Felbukkan az osztrák, aki a kelet-európai zavarosban halászgat

A Mediaworks megalapításakor, 2014 elején Heinrich Pecina ismeretlen figurának számított a magyar médiapiacon. De csak a médiapiacon, mert a pénzügyi szektorban már sokan hallhattak róla: 1990 és 1997 között a bécsi Creditanstalt befektetési bank menedzsmentjének tagjaként, majd regionális menedzsereként dolgozott és gyakran felbukkant Budapesten is.

Volt kollégái, üzleti partnerei szerint az eleganciára nagyon adó, mindig fess öltönyökben közlekedő Pecina elismert pénzügyi befektetőként tekint magára. Sokan viszont inkább úgy tekintenek rá, mint minden hájjal megkent ügyeskedőre, aki jó kapcsolatteremtő képességével sikeresen mozog a kelet-európai politikai és gazdasági elit közti szürkezónában, a minden gyanú felett álló osztrák üzletember jelmezében tulajdonképpen „frontol” (ez egy szebb, divatosabb szó strómanolásra) pénzembereknek, politikusoknak mindenféle államközeli ügyletekben.

2001-ben, a Pecina által nem sokkal korábban alapított Vienna Capital Partners (VCP) egyik leányvállalata megvásárolta a kazincbarcikai BorsodChemet, hogy aztán több lépésben végül továbbadja a kínai Wanhua Industrial kínai befektetőcsoportnak. Dúlt a felvásárlási láz a MOL és az orosz vállalatok között a piacon, és sokan a Gazprom megbízását sejtették a felvásárlás mögött.

A Direkt36 által feldolgozott panamai iratok szerint 2002 és 2010 között Pecina bőszen üzletelt Erős János volt MFB-elnökkel is: egyik alapítványa, a Wintercastle eladott egy kisebb céget 50 ezer euróért Erős panamai bejegyzésű érdekeltségének. Ez a cég, a Garuda Group 2009-ben aztán 5,4 millió eurós hitelt nyújtott a Pecina-féle VCC Financial vállalatnak úgy, hogy a könyvvizsgálók erre nem találtak objektív pénzügyi indokot.

Az osztrák néhány hónappal később már nem a panamai cégnek, hanem Erős kérésére egy bécsi vagyonkezelőnek utalta vissza a pénzt. Az ügyészség pénzmosás gyanújával nyomozott, de nem talált bizonyítékot.

Több jel utalt arra, hogy az üzlet idején Pecina nyakig benne volt abban a pénzügyi támadásban, amit az OMV intézett a Mol ellen. Pecina átvett az orosz-magyar Megdet Rahimkulov milliárdostól, a Gazprom egykori magyarországi ügyvezetőjétől 5,6 millió MOL-részvényt, amit még aznap továbbadott az osztrák olajcégnek. Jól megszedte magát, az OMV viszont nagyon bukott, miután az Erős vezette MFB felvásárolt egy rakás Mol-részvényt, és ezzel stabilizálta a tulajdonosi felállást.

Jellemző, hogy Pecina olyan figurákkal üzletelt és állt bizalmi viszonyban már akkor, mint Rahimkulov, aki sokáig első embere volt a Magyar Energiakereskedőnek (MET), és szerepe lehetett abban a kormányzati segédlettel megvalósult gázátvételi üzletben, a MET-ügyben is, amivel Csányi Sándor OTP-vezér, Hernádi Zsolt Mol-főnök mellett Orbán Viktort is szoros összefüggésbe hozták.

A Mediaworks nem lenne, ha a Fidesz nem akarta volna

És Pecinának semmi nem volt büdös, ott és azzal kereskedett, ahol és amivel tudott. 2004-ben belekóstolt a médiába is: a VCP ekkor vette meg a legnagyobb szerb napilapot, a Blicet, és közvetítette át szép haszon mellett a német Bertelsmann csoporthoz tartozó Gruner + Jahr kiadótól a svájci Ringierhez. Be is vásárolta magát a szerbiai Ringierbe is, ahol 25 százalékos csendestársként évekkel később szép pénzzel távozott. Jó pénzért boldogan kezelgette más üzletét, ha arra volt szükség.

Pecina ezekben az időkben ismerkedett meg Mihók Attilával, aki 2001 óta dolgozott a svájci Ringier AG magyar kiadójánál, és pályája meredeken emelkedett: 2004-től már vezette a kiadó szerbiai leányát, 2007-től ügyvezetője lett a magyar cégnek. 2010-től ő volt a kiadó többségi tulajdonában álló Népszabadság Zrt. vezérigazgatója is.

A Népszabadság akkori többségi tulajdonosa, a Ringier magyarországi leánya, valamint a német Axel Springer helyi vállalata, a két legnagyobb magyarországi printmédiacég 2009-ben elkezdett dolgozni azon, hogy nemzetközi konszernjeiket követve itteni médiacégeik is fuzionáljanak.

A Ringier-Springer volt minden idők leghosszabban húzódó, és legjelentősebb összeolvadása a magyar médiapiacon, 40 milliárdos forgalmú cég jött létre. Kellett hozzá a versenyhivatal hozzájárulása, mert két ekkora cég együtt túlzott befolyást szerzett volna a lappiacon. De ez sokáig nem érkezett meg.

Mivel a nemzetközi anyacégek összeálltak, a fúziónak itthon sem volt alternatívája. A Fidesz tudta ezt: addig préselte a Ringiert és a Springert, amíg meg nem szerezte a saját részét az üzletből.

2011 elején a Médiatanács elfogadott egy olyan határozatot, ami szerint a nyomtatott sajtó szerkezetét érintő ügyekben Szalai Annamária hatósági elnök egyedül dönthet arról, mi kerülhet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elé. A hivatal így moccanni sem tudott a fideszes médiavezető jóváhagyása nélkül. Egyértelmű jelzés volt ez: a politika nem engedte létrejönni a gigantikus üzletet saját érdekei érvényesítése nélkül.

A médiahatóság és a GVH végül 5 év után, hosszas alkudozásokat követően, 2014 januárjában – már Karas Mónika hatósági elnöklése alatt – engedélyezte a fúziót, azzal a feltétellel, hogy a két cég több újságot és magazint elad egy harmadik vállalatnak.

Az így létrejött 17 milliárdos forgalmú médiacég semmi esetre sem jöhetett volna létre a Médiahatóság, a versenyhivatal, tehát végső soron Orbán Viktor beleegyezése nélkül.

Akkoriban beszédtéma volt az is, hogy Orbán és Angela Merkel kancellár találkozóin is szóba került az ügy. A fúzió érdekében a Ringiernek több olyan laptól is meg kellett válnia, ami fontos lett volna neki, de a politika számára is érdekes volt. Ilyen például Orbán kedvenc lapja, a Nemzeti Sport, a nyolc megyei lap, és a komoly bevételeket hozó Ringier-nyomda is. Ezeket mind beáldozták azért, hogy a legnagyobb példányszámú országos lapot, a bőven nyereséges Blikket megtarthassák.

Volt még egy érzékeny pontja az üzletnek, amihez viszont a svájciak ragaszkodtak, és ez a Népszabadság lepasszolása volt.

A 2005 óta Népszabadság-tulajdonos Ringier beleunt az állandó szkanderozásba a kisebbségi (27 százalékos) részesedéssel bíró MSZP-vel, azaz a Szabad Sajtó Alapítvánnyal. Szabadulni akart tőle. Az MSZP-nek nem volt pénze finanszírozni a lapot, viszont állandóan kardozott a kiadóval.

A lap papíron veszteséges volt - 2009-ben 1,2 milliárd, 2010-ben 600 millió, aztán 700, és 900 milliós mínuszt hozott össze -, viszont a szocialisták folyton azzal jöttek, hogy a kiadó cégcsoporton belül mindent a Népszabadsággal fizettet ki, és azért tartják negatívban a céget, hogy ezzel maguknál tartsanak fontos irányítási jogokat. A főszerkesztőt – a Népszabadság Zrt. működését szabályozó szerződések értelmében – például csak akkor válthatták le, ha három egymást követő évben is veszteséges a lap. (Könnyen tehettek róla, hogy így legyen. 2011-ben a kiadó így tudta végül leváltani a szerkesztőség áltak 2004-ben megválasztott főszerkesztőt, Vörös T. Károlyt.)

A szocik mégsem akarták elengedni az újságot, mert Mesterházy pártelnök egészen lemondásáig bízott a választási győzelemben, és hogy kormányra kerülve már lesz elég pénz arra, hogy a párt átvegye az ellenőrzést a Népszabadság felett. A megoldás az lett, hogy az MSZP megtartotta részét a Mediaworks többségi tulajdonába kerülő Népszabadság Zrt.-ben - és a Ringier ezzel végtelenül boldog is volt, hiszen végre megszabadult a politikailag és gazdaságilag sok gondot okozó laptól.

Így született meg a Mediaworks: a Népszabadság többségi része, a Nemzeti Sport, a Világgazdaság, a Manager Magazin, nyolc megyei lap (Békés Megyei Hírlap, Heves Megyei Hírlap, Petőfi Népe, Somogyi Hírlap, Tolnai Népújság, Új Dunántúli Napló, Új Néplap, 24 óra), néhány kisebb színes magazin, továbbá az ország legnagyobb kapacitású nyomdája egy kézbe, Pecina és a VCP kezébe került.

Spédernek nagy befolyása volt „Herr Bajusz” felett

A Simicska-balhé előtt a Fidesznek még stabil pozíciói voltak a médiapiacon: övék volt a Magyar Nemzet, a Hír TV, a Class FM, a Metropol és még számos csatorna, amik fegyelmezetten pörgették a kormány üzeneteit.

A kormánypárt számára ezért messze nem az volt a legfontosabb, hogy egy új cég mielőbb beépüljön a fideszes médiagépezetbe, hanem hogy elérhető közelségben, de legalábbis vezethető kézben legyen.

Pecina, akit a szerkesztőségben később csak „Herr Bajuszként” emlegettek, azért került képbe, mert a Ringiernél már ismerték, velük üzletelt már együtt, és mert bizalmi kapcsolatban állt Spéder Zoltánnal, az FHB Bank elnök-vezérigazgatójával és a CEMP médiavállalat (Index, Portfolio, Napi online, Inforádió) tulajdonosával. Spéder akkor még nagyon jó viszonyban a legbelső kormánykörökkel, tehát ami az ő kezében volt, az a kormány számára is könnyne elérhető volt.

Segítette az ügyet Pecina Mihók-kapcsolata is, hiszen Mihók maga is lehetőséget látott a Mediaworks megalakulásában; ezzel ő lehetett a létrejövő megavállalat igazgatója.

Spéder és Pecina kapcsolata már korábban is látható volt: a VCP már 24 százalékos részvényese volt az FHB jelzálogbanknak, aminek az A64 Vagyonkezelőn keresztül 16 százaléka Spéderé volt, Pecina pedig úgy szavazott együtt minden kérdésben Spéder érdekeltségeivel, mint a kisangyal.

Pecináról a bank- és médiaszektor ismerői egyaránt Spéder embereként beszéltek.

A magyar bankszakmában igen gyakran és igen nagy fantáziával alkalmaznak különböző strómanmegoldásokat a valódi tulajdonosok vagy a valódi tulajdoni arányok elrejtésére ilyen vagy olyan okokból, ezért aztán a VCP mozgása egyáltalán nem tűnt rendkívülinek. Spédert és Pecinát gyakran lehetett látni együtt a Futó utcai szerkesztőség környékén – az FHB és a Médiaworks székhelye egymástól alig száz méternyire volt –, a sajtó pedig már az üzlet idején arról cikkezett, hogy a Mediaworks bizniszeit az FHB hitelezi.

Spéder – a VCP alakulása idején – az egyik legbefolyásosabb bankár volt az országban, príma politikai kapcsolatokkal. A kilencvenes évek elején került Csányi Sándor alá, az OTP vezérigazgató-helyettesi székébe, majd 2006-ban nagyon súlyos belső konfliktus után távozott. Az OTP-nél keresett milliárdokból médiabirodalmat épített: megvásárolta az Indexet, a Portfoliót, az Inforádiót, majd a Napi Gazdaságot és több kisebb céget is, majd bevásárolt az akkoriban privatizált FHB Bankba.

A terv az volt, hogy valamilyen módon Csányi és az OTP nyomába ered, de erre politikai segítség nélkül semmi reménye nem volt: az OTP piaci fölénye nyomasztó, az FHB pedig a kisebb lakossági bankok közé tartozott, ráadásul a 2008-as hitelválság padlóra küldte a bankot, és csak egy 30 milliárdos állami segély mentette meg a csődtől.

De jött a Fidesz, és az ötlet, hogy valamilyen módon ellensúlyt teremtsenek az OTP-vel és a politikában is túl nagy befolyással bíró Csányival szemben. A kormány 2013-ban az FHB Bankot irányító Spéderre bízta a takarékintegráció ügyét, és a médiában is teret kapott a további terjeszkedésre. Ugyanebben az évben Spéder médiacsoportja eladta a Napi Gazdaság napilapot a kormány egyik háttérvállalkozásának, a Századvég Gazdaságkutatónak. (Később ebből a lapból alakult ki az új kormánylap, a Magyar Idők.) Spéder már a kormányváltás előtt nagyon szoros, baráti kapcsolatot épített ki Lázár Jánossal, akit később a Miniszterelnökséget vezető miniszterré neveztek ki.

Nem véletlen, hogy Lázár rendszeresen keményen kritizálta, sőt fenyegette Csányi Sándort. Ő volt a Spéder-birodalom politikai háttértámogatója, de természetesen semmi sem történhetett volna Orbán Viktor jóváhagyása nélkül.

Pecina Spéder megbízható üzlettársaként került kormányközelbe. Így kaphatta meg a feladatot, hogy segítsen a Ringier–Springer fúzió miatt létrehozandó harmadik médiacég, a Mediaworks menedzselésében.

Annyit kellett tennie, hogy konszolidálja, egységes vállalatcsoporttá szervezze az akkor még tucatnyi cégből álló médiabirodalmat, és pár éven belül adja tovább.

Pecinának azt ígértek, hogy a végén jól jár majd az üzlettel. Ekkor még Simicska Lajos volt a Fidesz gazdasági háttérbirodalmának teljhatalmú vezére, tehát a végállomás egy Simicska-közeli cég lett volna. Nem véletlen, hogy a Spéder sosem közelítette a Mediaworkst a CEMP-hez, még sales fronton sem - a Mediaworkst külön és egyben kellett tartani.

Más Fidesz-közeli figurák is ott köröztek a történet környékén. Fellegi Tamás, volt fejlesztési miniszter Euroatlantic Solutions nevű tanácsadó cége nem csak egy bécsi épületben működött a VCP-vel, de épp azt az osztrák ügyvédet, Stefan Malaschofskyt bízta meg az irányítással, akinek ugyanazon a címen bejegyzett, közös vállalkozása van Pecinával.

A VCP tanácsadói testületébe mások mellett bekerült Martonyi János, egykori fideszes külügyminiszter, és ott ült mellette Andreas Rudas, az RTL regionális igazgatója is. Rudas szintén egy épületben dolgozott Bécsben a VCP-vel, és baráti viszony fűzi Fellegihez is. Rudas politikai kapcsolatai mindig jól jöttek az RTL-nél, amikor válságmenedzserre volt szükség a csatorna vezetése és a kormány között.

Fordulat a háttérhatalomban

Spéder közelsége érzékelhető is volt a kiadónál: a tavaly váratlanul távozott Mihók Attila vezérigazgató helyére például az a Rónai Balázs érkezett, aki korábban hat évig a Napi Gazdaság menedzsmentjében, a Spéder-féle CEMP-nél dolgozott. Befolyása leginkább annyiban érződött a mindennapokban, hogy sem a Népszabadság, sem a gazdasági testvérlap, a Világgazdaság nem foglalkozhatott az FHB, a Posta és a Takarékbank egyébként néha elég meredek ügyeivel.

A Népszabadság szerkesztőségét egészen a bezárását megelőző hónapokig engedték is dolgozni, politikailag többnyire független maradhatott. A Mediaworks alakulásakor a kevéssé politikus Murányi Marcell, a Blikk egykori főszerkesztője lett az első ember, akit - miután tragikus balesetet okozott - testvére, Murányi András követett.

Pecinának állítólag nagyon tetszett is, hogy ilyen patinás napilapja van, és büszkén hóna alá csapott Népszabadsággal közlekedett a városban.

A történet 2014 végén kapott gellert, miután a Simicska-balhéval teljesen megváltozott a kormány hátországának dinamikája. A Fidesz elbukta addigi médiabirodalmát, és hirtelen sokkal agresszívabb médiapolitikára váltott.  

Habony Árpád már a Simicska-háború kezdetén szívesen szerzett volna nagyobb befolyást a kiadó felett. Ő még a békeidőkben is inkább riválisa volt Simicskának. Egy Habony-Mihók találkozót a Magyar Narancs 2014 őszén meg is örökített – természetesen a Four Seasonsben. De csak 2015, és az elhíresült gecizés után fordult komolyra a dolog. Ekkor őrült Simicska-paranoia kerítette hatalmába a Fidesz-vezérkart. Orbánék azt gyanították, hogy Simicska opciós szerződést írt alá Mediaworksre is - olyasmit, ami később a TV2-nél is előkerült.

A kormány kommunikációját meghatározó Habony-Rogán tengely ezért házon belül folyamatosan támadta a Simicska-kapcsolattal vádolt Spéder–Lázár szövetséget.

Nem volt nehéz bizonygatniuk, hogy a Spéder által irányított médiabirodalom – elsősorban a CEMP és azon belül az Index, valamint a Mediaworks és a Népszabadság – komoly politikai károkat okoz a Fidesznek. Médiatörténetinek is mondható az a hirdetés, amit tavaly ősszel a kiadótulajdonos Pecina saját lapjában, a Nemzeti Sportban adott fel arról, hogy márpedig ő nem adja el a lapját sem Vajnának, sem Habonynak.

Hogy Spéder később miért veszítette el a kormányfő bizalmát, arról sokat írtunk már. Az biztos, hogy a bankár túlzott önállósodási törekvései – az FHB és a takarékok egymáshoz közelítése, a Posta feletti hatalomátvétel – miatt egyre több gazdasági szereplőt idegesítette az erősödése. Azzal is vádolták, hogy a takarékszövetkezeti integrációt úgy tudta megcsavarni politikai kapcsolatain keresztül, hogy egyre inkább függetleníteni tudja bankcsoportját az állam, a kormány akaratától.

Matolcsy György jegybankelnök, Demján Sándor, a takarékok érdekképviseletének akkori első embere és Csányi Sándor is támadták Spédert a háttérben, és sokszor nyilvánosan is. Az is fontos tényező a képletben, hogy Simicska bukása után látványosan visszakerült a pixisbe Csányi Sándor, és ma már annyira barátinak tűnik a viszonya a miniszterelnökkel, mint még az ellenzéki időkben volt.

A törvény és a média erejével nyár elején indult egész pályás letámadás Spéder ellen, aki tehetetlen volt: kapitulált. Vissza kellett vonulnia a Takarékbankból, elvesztette ingatlanbirodalmát, befolyását a Posta felett, és az ügyeit korábban kormányzati pozícióból intéző Lázár János is meggyengült a kormányon belül.

Spéder viszont életbiztosításként tekintett médiapiaci pozícióira, és ezért ragaszkodott az Indexhez, az InfoRádióhoz és a Mediaworks feletti befolyásához.

Amikor már mindent elvettek tőle, ő továbbra is igyekezett tartani médiaállásait. A Népszabadság végül október 8-án, szombaton zárta be kapuit, Pecina pedig néhány nappal később már arról beszélt, hamarosan megválhat a teljes kiadótól. Alig valamivel az újság felfüggesztése után derült ki, hogy Spéder elengedte élete fő művét is, azaz eladta az FHB Bankban lévő részesedését, és ezzel végleg felállították az asztaltól. Csak az Indexet, a Portfoliót és az Inforádiót kiadó CEMP maradt neki. (Október 27-én pedig már a CEMP legnyereségesebb cégét, a Portfolió kiadóját, a Netmédiát is elpasszolták; az még kérdés, hogy vevők kinek a megbízásából vásároltak.)

Pecina kijátszotta, majd kifizette az MSZP-t

De ugorjunk még vissza 2015-re! Miközben egyre forrósodott a helyzet a Mediaworks környékén, volt még egy fontos epizód, amit el kellett rendeznie a tulajdonosnak. Mielőtt a Simicska-Orbán konfliktus a csúcsára ért volna, valamikor 2015 áprilisában a Mediaworks kiürítette a Népszabadság Zrt.-t. Azt a céget, amiben az MSZP-s Szabad Sajtó Alapítványnak még volt 27 százalékos részesedése.

A menedzsment a közgyűlést megkerülve hozott egy döntést arról, hogy a kiadói jog, a komplett szerkesztőség és infrastruktúra átkerül a Mediaworks csoport Mworks Print Zrt.-jéhez, így a Népszabadság Zrt.-ben nem maradt más, csak a Bécsi úti székház tulajdonjoga.

A Simicska-ügy durvulásával hirtelen sürgős lett a Mediaworksnek és Pecinának, hogy egymaga rendelkezhessen a lap tulajdonjogával. Annyira biztosra mentek, hogy erről nem akartak előzetesen egyeztetni a párttal sem, bár egyes folyosói híresztelések szerint segítettek nekik a székházon belülről is.

Hogy ez jogszerű volt-e, nem volt érdekes, Pecináék inkább kifizették az MSZP-t, és a szocik nem is problémáztak sokat.

Az MSZP eltette a pénzt, nem szólt egy szót sem.

Az osztrákok 100 millió forintot fizettek a szocialistáknak, ami nyilvánvaló túlárazás volt egy olyan cég 26 százalékáért, amiben egyedül egy lehasznált irodaház tulajdonjoga maradt. Ezt nem árt rögzíteni akkor, amikor ma a szocialisták épp a sajtószabadság védelmezőiként, Népszabadságot lobogtatva tüntetnek a lap bezárása ellen a parlamentben.

„A formálisan vételárnak tűnő pénz a hallgatás díjaként is értelmezhető”

- írta az esetről akkor Rádi Antónia, az Átlátszó újságírója, aki egyébként a kilencvenes években a Népszabadságnál kezdte pályáját.

Az MSZP még akkor sem tudta volna fenntartani a lapot, ha igaz lenne, amit Pecina állít, miszerint tavaly ingyen felajánlotta nekik az újságot a pártnak. A párt, aminek már egy tisztességes székháza sincs, nem bírta volna el a cég tartozásait, vezetői közül ráadásul többen nehezteltek az MSZP-vel szemben kritikus szerkesztőségre, az összekovácsolódott újságírók közössége pedig hallani sem akart a politika bevonulásáról.

Az utolsó pillanatig tolták a pénzt a Népszabadságba és kiadójába

Pecina eleve veszteséges állapotában vette át a Népszabadságot, viszont nehéz felmérni a későbbi mínuszokat, mert az adóssághalmaz jelentős része a tulaj által üzemeltetett nyomda felé állt és áll, és ennek része bőven lehetett mesterséges veszteség is. Ami viszont biztos: a szerkesztőség beolvasztása után a kiadóvállalat bő 400 millió forint pluszban zárta az elmúlt évet.

És ami még fontosabb, a Mediaworks egészen a lap bezárásáig fontosnak tartotta, hogy fejlessze és gyarapítsa a később „gazdasági okból” bezárt Népszabadságot.

Még hónapokkal, sőt hetekkel a bezárás előtt is vettek fel politikai újságírókat. Tavasszal a kiadó engedélyezte, hogy 8 fős önálló online szerkesztőség álljon fel a korábbi külsősökkel dolgozó modell helyett – anélkül, hogy a print stáb létszáma csökkent volna. Még önálló fejlesztési csapatot is létrehoztak a Mediaworksön belül, elkészült az új honlap terve is. Sőt, tavasszal megújult a nyomtatott lap, aminek szombati mellékletét négy oldallal bővítették. Tolták a pénzt a Népszabadságba.

Közben az újságírók persze folyamatosan hallották a pletykákat Simicskáról, Mészáros Lőrincről, de a szerkesztőséget még nyár elején is arról tájékoztatták, hogy a helyzet stabil, a kiadó eladásáról szóló pletykák alaptalanok.

Mindennek tetejébe a Mediaworks idén tavasszal belefogott fennállása legnagyobb üzletébe. A kiadó kezdeményezte a négy megyei lapot - Fejér Megyei Hírlap, Napló, Vas Népe, Zalai Hírlap - kiadó Pannon Lapok Társaságának (PLT) felvásárlását, amely több mint 50 kiadványt jelentet meg országszerte.

A korábban a német Funke kiadó tulajdonában lévő PLT évente 8-9 milliárdos árbevételt könyvelhet el, egyesülése a Mediaworksszel mindenképp az elmúlt évek legfajsúlyosabb médiaüzletét jelenti, amivel óriási befolyású médiacég lesz a megyei lapok piacán is. A Mediaworks születése óta nem volt ekkora fuzió a magyar médiapiacon.

Az a GVH, amelyik 5 éven keresztül csuklóztatta a Ringiert és az Axel Springert, most elképesztő sebességgel, néhány hét alatt áldását adta egy 25 milliárdos fúzióra, amit néhány nappal a Népszabadság bezáratása előtt véglegesítettek.

A Funke nem akart kormányzati emberekkel üzletelni, ezért lehetett fontos, hogy Pecináék még eladás előtt megkössék a PLT-üzletet. 12 megyei lap került így egy kézbe, ami másfél évvel a választások előtt óriási érték a kormánypárt számára.

Ez a tavasszal indított üzlet már kimondottan a politikai hatalom unszolására ment végbe. Árulkodó részlete volt az egyezségnek, hogy a megyei lapok vezetőit az üzlet után már egy Mészáros-érdekeltségű balatoni szállodába hívták össze az illetékesek.

Mészáros körei már márciusban felbukkantak

Az, hogy a Mediaworkst meg kell venni, valamivel a PLT-üzlet előtt vált véglegessé. A végállomás nem volt egyértelmű, mert Orbán környezetében állítólag kisebb háziverseny zajlott a kiadóért. Habony Árpád nagyon szeretett volna birtokon belülre kerülni, a kormányfő szerint ez már sok lett volna az MMG-ben tulajdonos, és a TV2-nél is nagy befolyást gyakorló tanácsadó kezében.

Márciusban már az átvétel céljából alakult meg a Mátrai Gábor, volt NMHH-vezér által menedzselt Opimus Press, ami 6 milliárd forint értékben vont be forrást kötvénykibocsátásból. A 20 milliós alaptőkével jegyzett Opimus a bedőlt Buda-Cash tulajdonosainak ernyőcége, amely a hányatott sorsú tőzsdei vállalat, a Phylaxia romjain alakult. Az Opimus Groupban több ponton felbukkant Csík Zoltán volt gyilkossági nyomozó, aki valahogy mindig az előtt tűnik föl különböző cégekben, hogy azokban tulajdont szerezne Mészáros Lőrinc.

A cég két fő tulajdonosa egy nigériai és egy seychelles-szigeteki cég. Hogy mögöttük ki áll, és hogy például ki jegyezte le a 6 milliárdnyi kötvényt (tehát ki adott ekkora hitelt puszira egy elég homályos hátterű cégnek), azt a magyar törvények szerint legális eszközökkel gyakorlatilag lehetetlen kideríteni. Az biztos, hogy Csík a tulaja az Opimusban kisrészvényes Scentrum Kft.-nek, tisztségviselő az Euro-Generál Opimus-leányvállalatban, és javasolták is korábban az Opimus igazgatóságába.

Nyáron lettek előszőr láthatói jelei annak, hogy valami készül. Az újságírók furcsállták, hogy a Mediaworks felügyelő bizottsága július óta nem fogadta be tagjai közé a munkavállalók által delegált Danó Anna újságírót. (Ha lett volna egy szerkesztőségi tag az fb-ben, talán tudomást szerezhettek volna arról, mi készül.) A kiadóban addig ismeretlen figurák jelentek meg. Ilyen volt Pintér Andrea jogász, aki váratlanul csatlakozott a kiadó jogi csapatához, és akit a kiadó bezárása után beválasztottak a Mediaworks új igazgatóságába.

Júniusban, amikor a Spéder-háború tombolni kezdett, a Mediaworks az FHB helyett az időközben kormányközelbe sodort MKB-nál kezdte vezetni számláit. De a tulajdonos csak nyugtatott.

A háttérben már elrendelték a kiadó eladását, de azt továbbra sem tudták, mit kezdjenek a Népszabadsággal. Az új vevők semmiképp nem akarták nyakukba venni a politikai felelősséget, Pecina pedig nem keresett vevőket az újságra.

Pecina elviszi a balhét

Elterjedt az újságírók között, hogy több pénzt ígértek a tulajnak, ha elhantolja a Népszabadságot, de beszélték azt is, hogy Pecina szorult jogi helyzetbe került, és a politika nem hagyott neki mást választást. Utóbbi hír azóta tartotta magát, hogy a Figyelő megírta: volt találkozó Heinrich Pecina és Orbán Viktor között. Ezt egyik fél sem kommentálta.

Pecinát jelenleg hűtlen kezeléssel gyanúsítják Ausztria elmúlt évtizedeinek legsúlyosabb korrupciós ügyében, a Hypo-botrányban. Az unió és a többségi tulajdonos BayernLB bankcsoport is vizsgálni kezdte a Hypo-Alpe-Adria Bank ügyeit, és számtalan korrupciós eset került elő - köztük az, hogy a 2007-es eladás előtt a banknak volt Pecinával egy „független árvéleményezésről szóló” 3,8 millió eurós, azaz nagyjából 1,2 milliárd forintos tanácsadói megbízása.

Idén júliusban Pecina a Hypo-per tárgyalásán elismerte, hogy a VCP fiktív számlák alapján teljesítette a megbízást. Elvileg 3 millió eurót visszafizetett a pénzből, de elképzelhető, hogy az osztrák ügyészség a VCP anyagi helyzetének feltérképezése ügyében kéri a magyar hatóságok együttműködését. Vannak, akik szerint ennek és az Orbán-Pecina találkozónak együtt is lehetett jelentősége a döntés előtt.

A bezárást úgy időzítették, hogy a PLT-üzlet időben lezáruljon, a GVH megadja az engedélyt, és a politikailag érzékeny periódus – a népszavazási kampány – véget érjen. Nem hiányzott, hogy a médiabotrány elvigye a fókuszt a voksolásról. A GVH szeptember 30-án adta áldását a PLT-fúzióra, a népszavazás 2-án zajlott le, a lapot október 8-án bezárták.

A Népszabadság egyik legerősebb hetét zárta aznap Matolcsy banki románcával és Rogán helikopterezésével, de a bezárásról szóló döntés valószínűleg már előbb megszületett. A költözés időpontját augusztusban jelölték ki, és szeptember utolsó hetében módosították október 8-ra. Részletes ütemtervet is körbeküldtek a költözéshez.

A menedzsment környékén is csak kevesen tudtak a tervekről - ez magyarázhatja azt, hogy az utolsó pillanatig pumpálták a pénzt az újságba. A Mediaworks éléről rövid időn belül távozott Rónai Balázs, majd a helyére kinevezett Katona Viktor is. Végül az a Kálmán Erika HR-vezető került a válságmenedzser szerepébe, aki a BorsodChemnél már segített Pecinának túlélni hasonló krízishelyzetekben.

A Népszabadság bezárásának napján azt írtuk, Orbán úgy szerzi meg a lap kiadóját, hogy mással végezteti el a piszkos munkát. Nem is nagyon szégyellősködtek tovább: alig több mint két héttel a Népszabadság bezárása után bejelentették a Mediaworks eladását.

Amikor ez a cikk készül, még az is elképzelhető, hogy Népszabadság néven a kormány új házi kiadója végül újra nyomdába küldi és kiadja az újságot. Liszkay Gábor volt Magyar Nemzet főszerkesztő, Magyar Idők-tulajdonos a Mediaworks-üzlet másnapján újdonsült igazgatósági tagként már a Bécsi úti székházában tárgyalt. Ő egyszer már bizonyította lojalitását Orbán felé, amikor a gecizés után hátat fordított barátjának és üzlettársának, Simicska Lajosnak. Most újra bizonyít.

Elképzelhető, hogy feldarabolják a kiadót, és a vidéki, illetve bulvárosabb termékek mennek Habonyékhoz, a szeriőz lapok maradnak Liszkaynál. A Magyar Idők alig 6-7 ezres példányszámban megy el naponta, még az is lehet, hogy ebbe untak bele a felek, és komolyan gondolkodnak a Népszabadság átállításán. Az biztos, hogy ez lenne az egyik legbizarrabb kísérlet a magyar média történetében.

„Meggyalázzák a hulláját” – mondta Liszkayék tervéről Pető Péter, a kinyírt újság egyik főszerkesztő-helyettese. A végeredményen ez nem változtat, a politika kivégezte a lapot, ami most kedden lenne 60 éves. Népszabadság nincs többé.