Orbán Kínában tárgyal, ahogy Putyin is

POLITIKA
2023 október 15., 14:06

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Pekingbe utazott, ahol részt vesz az Egy övezet, egy út fórum harmadik csúcstalálkozóján, valamint hivatalos tárgyalásokat folytat Kína vezetőivel, írja az MTI a Miniszterelnöki Sajtóiroda közleménye alapján. A fórumon részt vesz Vlagyimir Putyin orosz elnök is.

photo_camera Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán/MTI/MTVA

Kína Magyarország kilencedik legjelentősebb kereskedelmi partnere, ráadásul 2023-ban ismét Kína lett hazánk legnagyobb külföldi közvetlen befektetője, írják a közleményben. Kínai tulajdonosi hátterű vállalkozások közel 20 ezer embernek adnak munkát Magyarországon.

Orbán korábban is részt vett a kínai gazdasági kezdeményezés előző két csúcstalálkozójn 2017-ben és 2019-ben. A közleményben azt írják, hogy Magyarország a jövőben is része kíván maradni a nagy távlatokat rejtő együttműködésnek. A miniszterelnök egyébként az idei Tusványoson tartott beszédében hosszasan elemezte a felemelkedő Kína helyét a világban.

Orbán és Szijjártó korábban is sokat méltatta a projektet, melyből Magyarországon Mészáros Lőrinc is szépen gazdagodott. Matolcsy György jegybankelnök ugyanakkor a magyar országgyűlés előtt ismertetett jegybank üzleti jelentésében a kormány gazdaságpolitikáját kritizálta, és szóba hozta a Kínával való üzletelés hátrányait is - hogy aztán később a Kínai Kommunista Párt Központi Propagandaosztálya által kiadott lapban dícsérje a magyar-kínai együttműködést és az Egy övezet, egy út kezdeményezést, melyhez Magyarország első európai országként csatlakozott.

A programból – mellyel a G7-ek befolyását igyekszik ellensúlyozni Kína – épp most júliusban lépett ki Olaszország. Ezzel Magyarország ismét egyedül vesz részt a programban EU-s tagállamként.