Orbán Viktor a Messiás, és ő még túl is éli

Orbán Viktor 16. évértékelője komplett világmagyarázatot adott, bibliai utalásokkal és rezsicsökkentéssel. A kormányfő tulajdonképpen arról beszélt, hogy politikája túlmutat önmagán és mnden más politikán: itt nem másról, a Jó és a Rossz apokaliptikus küzdelméről van szó. Épp úgy, ahogy ezt október 23-án a Hősök terén is elmondta. Csak most nem önmagáról beszélt, amikor az egyetemes jóra mutatott rá, hanem az országot leíró nagyszerű statisztikai adatokról. Ezt a részt, néha teljes mondatok szó szerinti átvételével a két héttel ezelőtti parlamenti beszédéből kölcsönözte. Az október 23-i és február 3-i két beszéd ki is adta a mostanit, az új vonal a bibliai pátosz volt csupán.

2010 a mostani magyarázat szerint rendszerváltás volt, ugyanolyan nagy változás, mint az 1990-es. Ezt korábban fülkeforradalomnak nevezték. A történelem 2010-ben újra kezdődött. 1990–2010 között "mint kertben a gaz, minden megfojtott" a Rossz. Azt a korszakot úgy kell hívni, hogy Posztkommunizmus.

A történelem újrakezdéséhez Erő kellett. Ebből volt kevés 1998 és 2002 között, amikor szintén a Fidesz kormányzott. Az Erőtől Magyarország teljesen megváltozott. Bátor és sikeres lett.

Az áprilisi választás eldönti a háborút, amiben mostanáig csatákat sikerült csak nyerni: jön megint a Posztkommunizmus, vagy az Erő  elhozza a várva várt felívelést.

A két politikai oldal közötti különbség leírására a Jó és a Gonosz, illetve az Egészséges és a Beteg asszociációit használta a miniszterelnök.

8330763873_9492b59e97_h

Az előző kormányokra (a posztkommunizmusra) jellemző dolgok:

  • Irigység
  • Gyanakvás
  • Lépre csal
  • Vért szív
  • Kinyomja a szuszt
  • Alkalmatlan
  • Bukdácsol
  • Kioktat
  • Ösztönvilág
  • Tönkrevág
  • Labancok és megbízóik
  • Katasztrófák
  • Spekulánsok
  • Bűnözők
  • Szélhámosok
  • Szolgamentalitás
  • Megalkuvó
  • Gyenge
Sárkányölő Szent György, grúziai zománc a 15. századból (Wikipedia)

 

A mostani kormányra jellemző dolgok:

  • Alkot
  • Méltányos
  • Teljesítmény
  • Elismer
  • Béremelés
  • Közmunka
  • Rezsicsökkentés
  • Megvéd
  • Teljes megújítás
  • Volt mersze
  • Győzött
  • Nem hagyta magát
  • Növekedés
  • Nem hátrál
  • Támad
  • Kiharcol
  • Erős
  • Életerős
  • Cselekvőképes

A másik oldal idegen és aljas érdekeket kiszolgáló, impotens gyülekezet. Ezzel szemben áll a büszke, dacos és erős csoport. Ez a választás lényege, erről szól ebben a vízióban a magyarországi politika. A Rossz „a fékek és ellensúlyok és a szabad piac nevében” kiszolgáltatta az országot. Erkölcsi kötelesség volt ezzel szemben száz százalékig élni a kétharmados felhatalmazással, és megalkuvás nélkül átvinni az új rendszerváltást.

Többször utalt bibliai képekre, például Ezékiel próféta szózatára, ami eredetiben így hangzik: „Jaj Izrael pásztorainak, akik magukat legeltették!”, de volt 30 ezüst és egy tál lencse is. A bibliai képek mind a politikai ellenfelet helyezték a Rossz szerepébe, Júdáséba, például.

A „brüsszeli bürokraták támadásai”, a külföldi sajtó kritikái pedig épp olyanokká váltak az évértékelésben, mint a dunai árvíz vagy a kolontári vörösiszap voltak. A kormányt ért politikai természetű kritikák és a természeti katasztrófák egymás mellé kerültek, és mindegyik legyőzettetett. Illetve csak majdnem teljesen, mert a természetet igába lehetett hajtani, de politikai vonalon a végső győzelemhez még szükség lesz az áprilisi választás megnyeréséhez.

Az elején és a végén is hallhattuk az igazolását a Jónak, kétszer is volt e felsorolás:

  • csökken a rezsi,
  • nő a foglalkoztatottság,
  • alacsony az infláció,
  • növekszik a gazdaság,
  • növekszik a minimálbér,
  • emelkednek a nyugdíjak,
  • 3 százalék alatti a hiány.

Ezzel szemben a tépelődő, egyrészt-másrészt világ van, amelyik idegeneket szolgálva hajbókol kifelé, míg itthon minden tönkremegy.

Minden vita és minden kérdés megszűnik egy olyan rendszerben, ahol a Jó és a Rossz áll szemben egymással. Ahol a pusztító árvíz és a mérgező iszap testesíti meg a másik oldalt, ami kártékony és beteg is. Az ellenzék sem fukarkodik a kampányban a nagy szavakkal, tőlük Orbán a „hazaáruló” jelzőt kapta a paksi szerződés miatt. A bibliai képekkel nagyjából az egyetemes emberi kultúra legismertebb és legáltalánosabb metaforarendszerét emelte a kampányba Orbán. A legvégsőt. Itt nagyobbat mondani már nem lehet. (A Demokrácia és Dilemma Intézet elemzői mi az Úristen jöhet még ezután? címmel terveznek erről szimpóziumot.)

Orbán Viktort nem érték ebben a kampányban valódi támadások, nem értek el hozzá valódi kérdések, ezért válaszolnia sem kellett semmire. Elég volt mítoszt építenie a pártpolitikai küzdelmek köré. A Szabadság téri szobor ügye volt az egyetlen kvázi-aktualitás, amit szóba hozott: „Honnan veszik a bátorságot, hogy elvárják tőlünk, hogy mit gondoljunk és hogyan emlékezzünk?” (Illetve még egyetlen kiszólás erejéig utalt a szocialista éhségmenetelő Simon Gábor kétszáznegyvenmiliós ügyére. De se Paks, se áfa, se Közgép ezúttal.)

Ebben a történelmi misztériumjátékban a Jó Birodalmát hozza el a miniszterelnök. Megváltja a beteg országot, és ezért az üdvért még csak meg sem kell halnia.