Autópályaárban újul meg a pilisvörösvári vasút – kilométerenként kétmilliárdból két perccel javul a menetidő

Tbg
közlekedés
2015 augusztus 19., 13:46
comments 267

Egészen elképesztő bénázások zajlanak a Budapestet Pilisvörösvárral (Esztergommal) összekötő, évek óta felújítás alatt álló vasútvonalon, írja a Figyelő legfrissebb száma.

Az évek óta tartó felújítás látszólag véget ér augusztus 20-án, ám valójában csak ezután kezdődik: ugyan a felújított pálya elkészült, a villamosítás csak 2016-ban kezdődhet, ami igazán meggyorsítaná a vonalat.

És mivel a biztosító berendezés még nincs kész, azaz a vonatok nem tudják egymást nagy sűrűséggel követni, augusztus 31-ig óránként fognak közlekedni egy irányban, szemben a felújítás előtti húsz perces követési idővel. (Igaz, ez a MÁV tájékoztatása szerint auguszt 31-től visszaáll a rendes kerékvágásba.)

A projekt körül nem ez az egyetlen probléma. Közben ugyanis - írja a Figyelő -

már kilométerenként 2 milliárd forintra csúszott fel a felújítás költsége,

amennyiből már nem hogy vasutat lehet felújítani, de akár új autópályát lehetne építeni.

A lap megjegyzi, hogy a felújítás költségeibe nemcsak a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) által hangoztatott 44,5 milliárd forint értendő. A villamosítással, és az egyéb - a projektről leválasztott beruházásokkal (dunai vasúti híd felújítása pl.) - együtt a bő 80 milliárd forintra jön ki a kb. 40 km-es vonal.

photo_camera A felújítás valódi költségei, a Figyelő gyűjtése.

Kérdés, a villamosítás mennyivel gyorsítja meg a vonatközlekedést, mert a menetrendből most az derül ki, hogy a 2010-eshez képest, csak 2 percet tudtak javítani a vonatok a Budapest Nyugati–Esztergom távon.

photo_camera 2 perccel lesz gyorsabb a vonal a felújítás előtti állapothoz képest. De legalább az 1943-as, gőzmozdonyos menetrendre rávertek! (Forrás: MÁV)

Ennek oka lehet, hogy több új megálló került a vonalra, amely a most közlekedő dízeleknek nem fekszik, hiszen lassan gyorsulnak, lassan fékeznek, nem tudják kihasználni a felújított pálya jó adottságait.

Ráadásul az a projekt sem látszik a kanyarban, ami valóban meggyorsítaná ezt a vonalat (is): ez a fővárosi szakasz, azaz az a rész, ameddig Rákosrendezőtől Újpestig (Városkapu) elzötyörészik a vonat.

Címlapkép: A fogaskerekű vasút Budán. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.096

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.