Hiába segítettek a törökországi földrengésnél és Kaszás Nikolett keresésénél, a kormány nem osztott nekik lapot.
Egyik ismerőse szerint a férfi tapasztalt túrázó.
Korábban elterjedt, hogy eltűnése napján még üzent a barátjának, de ez nem volt igaz.
A keresőcsapat vasárnap reggel találta meg a 27 éves nő holttestét a Pilisben.
A polgármester szerint a Fidesz segíteni akar a zaklatással vádolt egykori párttársán, a Fidesz szerint ez szemen szedett hazugság.
A képviselő azóta lemondott, a polgármester fel is jelentette, de számára sem volt fájdalommentes a döntés, mert Horváth Miklóst „szerényebb képességei ellenére” felépítette maga mellett, és meg is bízott benne.
A 27 éves nőt szeptember 7-én látták utoljára a Pilisben, Spartacus-ösvényen. Az utolsó üzenet másnap hajnalban érkezett tőle, de nem a telefonjáról.
De a lista itt korántsem ér még véget, nagyon sok kritériumnak meg kell felelnie annak a bátor embernek, aki a városba szeretne költözni.
A kirúgott cégvezető aztán a félmillió forintos búcsúbuliját céges számlára intézte úgy, hogy nem szólt róla a polgármesternek, állítja a polgármester.
A férgek szerinte a víztározók szellőzőrendszerének korrodálódott fedőelemei, nem pedig a szabálytalan lakossági rákötések miatt jelentek meg.
Monoron és Monorerdőn is újra tiszta a víz.
Azután közölték ezt, hogy két pilisi víztározóban is találtak férgeket.
Azaz itt a 444 napindító hírlevele.
A vízügyi cégnek napi 3 liter/fő vizet kell a lakosság számára biztosítania, amíg újra megfelelő minőségű lesz a víz.
A polgármester is ott volt a mintavételnél.