4 eset, amikor izomerő védte a Fidesz érdekeit

POLITIKA
2016 február 23., 11:19
comments 139
  • Az utóbbi években többször előfordult, hogy magyar emberek próbáltak élni az alkotmányos jogaikkal, de nem tudtak, ugyanis erőemberek akadályozták őket.
  • Általában a Fidesz embere intézte el, de előfordult, hogy azt állították, nem – pedig ők húztak hasznot belőle.

Elítélt gyilkossal mentek a diákoknak

photo_camera

A gyilkosságért korábban elítélt Sz. Ferenc „fideszes aktivista” erőszakosan lépett fel 2013. márciusában diáktüntetők ellen, amikor azok a Fidesz székházánál tüntettek. Biztonsági emberként lépett fel, pedig nem volt tagja a székházat védő biztonsági cégnek, ezért nyomozás folyt ellene, ami aztán meg is szűnt. Az indoklás szerint a tüntetők odébb rakása nem kényszerítés vagy a személyi szabadság megsértése, hiszen valójában a tüntetők saját védelmében léptek fel, mivel a székház életveszélyes részeiről tették arrébb őket.

Havasizás izomból

Orbán Viktor sajtósa és személyi testőre, Havasi Bertalan, általában jó pásztorként terlegeti az újságírókat. Ezt tavaly március 15-én egy túlbuzgó fiatal szervezőnek sikerült megfejelni: kilépve szerepéből, ami az érkező vendégek informálása volt, elkezdte elrángatni a fotósokat, akik a fel-fellángoló balhékat próbálták megörökíteni. Végül az egyik biztonsági embernek kellett lecsitítania a túlbuzgó srácot.

Amikor Kocsis Mátét védték, de erről a polgármester nem tudott

Tavaly augusztus 20-án egy magán biztonsági szolgálat állta az útját a Nincs Alku Párt aktivistáinak a VIII. kerület ünnepségén, ahol az aktivisták napot óta készültek arra, hogy elhallgattassák a kerületet vezető, általuk csak Húgyosmáténak nevezett Kocsis Mátét. Az önkormányzat viszont közölte, „az atrocitásban érintett személyek semmilyen megbízást, kérést nem kaptak az önkormányzattól a rendezvény biztosítására”.

Az RTL Klub riportja az eseményről:

Tehát ez az eset kilóg a sorból, hiszen egy hivatalos önkormányzati rendezvényen, a rendőrség és a hivatalos biztonsági szolgálat asszisztálásával, kopasz, kigyúrt, egyértelműen szervezetten működő csapat önmagától tartóztatott fel nyilvános eseményre bejutni kívánó embereket már a rendezvény területén belül, és arról a polgármester mit sem tudott. Ha ez így hihető.

A legfeljlettebb ukrán módszerek

A vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazási kérdés benyújtására várakozók csoportja Budapesten, a Nemzeti Választási Iroda épületében 2016. február 23-án
photo_camera Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Kedden az MSZP sokadszorra is be akarta adni a vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazási kezdmeményzését a Nemzeti Választási Irodánál, de nagy darab kopasz emberek álltak elé, hogy ők nyújthassák be a kezdeményezésüket. A hatalom korábban is hasonló, de nem ennyire kelet-kelet-európai módszerekkel gáncsolta el a kezdeményezést.

A kopaszok győztek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.