Két év után újra lesz magyar nagykövet Észtországban

külföld
2016 május 27., 12:26
comments 63

Teljesen érthetetlen lépés volt és szerencsére nem is tartott sokáig: augusztus elsejétől hatályos a döntés, mely szerint Magyarország helyreállítja állandó diplomáciai jelenlétét Észtországban. Ezt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke mondta el az MTI-nek.

Németh Zsolt úgy vélte, a magyar-észt kapcsolatokat megterhelte a magyar nagykövetség két évvel ezelőtti bezárása, ezért örvendetes, hogy megkezdődött ennek a helyzetnek a megoldása.

Hozzátette, hogy a két ország kulturális intézetei, amelyek az elmúlt időszakban is fenntartották működésüket, a közeljövőben helyet adnak a két ország fővárosaiban állomásoztatandó egy-egy diplomatának.  

A külügyi bizottság elnöke hozzáfűzte, a nagyköveti szintű kapcsolatok visszaállítását az indokolja, hogy Észtország és Magyarország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 25. évfordulóját, Észtország 2018-ban ünnepli függetlensége kikiáltásának százéves évfordulóját és a balti ország ezzel egyidejűleg az Európai Unió soros elnöki tisztségét fogja betölteni. (Mi értelme volt akkor bezárni, tesszük fel még egyszer a kérdést.)

Németh Zsolt rámutatott, Észtország számára a legfontosabb külpolitikai kérdés az Oroszország jelentette biztonsági fenyegetés.

Úgy vélte, ebben a helyzetben a NATO-szövetségesi szolidaritás elve alapján és a kétoldalú kapcsolatokból kifolyólag is Magyarországnak alapvető kötelessége Észtország támogatása.

A balti országok biztonságérzetének növeléséhez a visegrádi országok 2017-ben egy, a térségbe vezénylendő katonai egységgel fognak hozzájárulni - mondta a külügyi bizottság elnöke.

Emlékeztetett arra, hogy a NATO egy dandár telepítését tervezi Lengyelországba és a Baltikumba, és ennek keretei közé illeszkedik majd a katonai egység mind méretét, mind funkcióját tekintve.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.