MSZP: Lázár abból az EU-ból lépne ki, amitől a hozzá köthető cégek egy rakás pénzt kaptak

Mesterházy Attila, az MSZP külügyi bizottságának tagjaként adott ki közleményt, amiben azt kéri:

„Lázár János vonja vissza a kilépéspárti nyilatkozatát, vagy fizesse vissza az uniós milliárdjait!”

Lázár János csütörtökön mondta azt, hogy ha Magyarországon is lenne a britekéhez hasonló népszavazás az EU-ból való kilépésről, akkor ő személy szerint a kilépésre szavazna. Bár Kovács Zoltán kormányszóvivő hasonlókat mondott, Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, nem lesz erről népszavazás.

Mesterházy Attila emlékeztetett arra, hogy tavalyi sajtóbeszámolók szerint a Lázár Jánoshoz köthető agrárcégek 2007 és 2015 között mintegy 3 milliárd forint uniós földalapú támogatásban részesültek, a Miniszterelnökséget vezető miniszter ennek ellenére a napokban úgy nyilatkozott, hogy az EU-ból való kilépés pártján áll.

Az MSZP szerint „ha a kancelláriaminiszter a minapi kijelentését nem gondolta komolyan, akkor itt az ideje, hogy visszavonja a szavait. Ha viszont Lázár János komolyan gondolja, hogy Magyarországnak jobb lenne az unión kívül, akkor az a legkevesebb, hogy azonnal visszafizeti az elmúlt években közvetve megszerzett uniós földalapú támogatásait!”

A közleményben említik azt a friss hírt is, hogy Lázár János dohánycéges barátai beszállnának az EU-s támogatással járó napelem-bizniszbe.

;