Már Dózsa László is rosszul érzi magát a plakátbotrány miatt, de Schmidt Mária nem hagyja, hogy lemondjon a képről, amin nem ő van

POLITIKA
2016 november 10., 11:33

Továbbra sincs vége az 1956-os plakátügynek, amiben Schmidt Mária kormánybiztos tök feleslegesen bohócot csinált magából, miután annak ellenére beállt az 1956-os szerepéről hajmeresztő, légből kapott állításokat ismételgető Dózsa László színész-rendező mellé, hogy semmilyen bizonyítékuk nincs, sőt inkább őket cáfolja minden, amit eddig tudunk.

Dózsa László önéletírása (2007)
photo_camera Dózsa László önéletírása (2007)

Ez már Dózsa Lászlónak is kínos

A Hír Tv számolt be arról, hogy Dózsa László, aki korábban nem – és most sem – ismerte el, hogy a híres 56-os fotón nem ő, hanem Pruck Pál látható, most azt mondta, hogy az anyja ismerte fel a fotón, ezért:

„Én lemondok akkor erről a képről. Ennél fairebb nyilatkozatot én azt hiszem, nem lehet tenni. Én lemondok, vigyék! Bár ezzel anyámat tagadom meg és számomra ez a legborzalmasabb. Igen ám, csak hogy Schmidt Máriáék nem hagyják ezt a dolgot annyiban.”

Schmidt Mária nyáron a Századvég Alapítvány konferenciáján (Fotó: Botos Tamás)
photo_camera Schmidt Mária nyáron a Századvég Alapítvány konferenciáján (Fotó: Botos Tamás)

Dózsa László egyébként nem csak az 1956-os eseményeket illetően tett teljesen meghökkentő állításokat (például, hogy kétszer is kivégezték): nemrég előkerült egy 2006-os felvétel, amin Anettkának mesélt arról, hogy egyszer hét (7!) nővel csoportszexelt, akik azóta is emlegetik, hogy az volt életük legjobb éjszakája.

Terror Háza: A Pruck család előre elhatározott politikai támadást indított

Közben a Magyar Időknek adott interjújában Békés Márton, a Schmidt Mária által vezetett Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója továbbra is teljesen hibás logikával védi a saját rossz verziójukat. Kitartott amellett, hogy Dózsa László van a képen, továbbra is azzal érvelve, hogy ő maga mondta, majd páros lábbal beleszállt a Pruck családba:

„Tehát csak arra tudok gondolni, hogy valamilyen jól kiszámított, előre elhatározott politikai támadás tanúi vagyunk. Ez egy termék, amit úgy hívnak, deheroizálás. Pruck Pál hozzátartozói szintén joggal azonosíthatják be rokonunkat, de a sajtóban történő üzengetés és 56-os hősök lejáratása helyett inkább a higgadt és nyugodt párbeszédet illene választani. Hogy nem így történt, sokat elárul.”

Balra a fiatal 56-os fegyveres, középen Pruck Pál abban az időben, jobbra Dózsa László gyerekként
photo_camera Balra a fiatal 56-os fegyveres, középen Pruck Pál abban az időben, jobbra Dózsa László gyerekként (Forrás: RTL Híradó)

Hogy a Pruck család, aminek csak annyi kifogása van, hogy az elhunyt hozzátartozójuk helyett egy hazudozó színész neve van kiírva a fotójára, hogyan tudott előre készülni arra, hogy néhány héttel ezelőtt Schmidt Máriáék ilyen hibát elkövetve fogják kiplakátolni Budapestet, arról Békés Márton nem mondott semmit.

De valószínűleg nem arra gondolt, hogy a kormány a forradalom 60. évfordulójára időzítette annak a Tasnádi László államtitkárnak az előléptetését, akinek, amikor III/II-es operatív tiszt volt, még Nagy Imre újratemetéséről is jelentettek ÁVH-s múltú ügynökök.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.