Leáll a 3-as metró

közlekedés
2016 november 12., 08:12
comments 74

A 3-as metró egyik pályaszakaszán, közel a Nagyvárad térhez, darabok törtek ki a sínből. A hét utolsó munkanapjain ezen a részen sebességkorlátozást vezettek be, és csak vánszorogtak a szerelvények, de ez sem megoldás, ezt a hibát sürgősen helyre kell hozni.

Ezért a hétvégén, a szombati üzemzárástól vasárnap délig nem közlekedik a metró Kőbánya-Kispest végállomás és a Deák tér között.

Itt pótlóbuszokat kell majd használniuk az utasoknak.

Tarlós szerint ez a lezárás is, azt jelzi, hogy a metróvonal felújítása halaszthatatlan, mert

ilyen esetek ezentúl bármikor, a vonal bármelyik pontján előfordulhatnak, „a műszaki törvényszerűségekkel nem lehet vitába szállni egy negyven éve épült föld alatti vasútvonalon”.

A metrófelújításnak az eredeti tervek szerint a napokban kellett volna elkezdődnie, és hosszas huzavona után a BKV és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megállapodott az uniós finanszírozásról. Később azonban a kormány megtiltotta a fővárosnak, hogy hitelből vegye meg a metrók pótlásához szükséges 150 csuklós buszt. Máshogy viszont nem tudják megvenni ezeket.

Így a BKV nem is tudta megvenni a legolcsóbb, 12 milliárdos ajánlatot benyújtó lengyel Solaris buszait, amik már most is a budapesti garázsokban állhatnának.

A kormány azzal indokolta a beavatkozást, hogy buszstratégiát akarnak a magyar gyártók megsegítésére, de ezzel az a gond, hogy egyetlen magyar gyártó sem tud ilyen gyorsan leszállítani 150 buszt, és nem is indultak magyar cégek a BKV eredeti pályázatán sem. (Magyar Nemzet)

A BKK és a BKV ezt a közleményt adta ki:

2016. november 11-én, pénteken megsérült az M3-as metró pályáján az egyik kitérő alkatrésze. Bár az érintett pályaszakasz jelenleg is alkalmas a biztonságos közlekedésre a bevezetett sebességkorlátozás mellett, ennek ellenére a BKV Zrt. szakemberei a meghibásodott alkatrészt kicserélik. A BKK haladéktalanul megkezdte a pótlás szervezését, így szombat üzemzárástól várhatóan vasárnap délig nem közlekedik az M3-as metró a Deák tér és a Kőbánya-Kispest közötti szakaszon, az utasokat pótlóbuszok szállítják.

Ahogy az mindenki számára ismert, az M3-as metróvonal üzemének megbízható fenntartása érdekében a vonalon 2012-2015 években a teljes fővonali vágányokat kicserélte a BKV Zrt.; a rekonstrukció során a felújítási munkákat szakaszosan, több ütemben valósítják meg.  A kitérők cseréje azonban eddig még nem történt meg, ugyanis azt sem azok műszaki állapota, sem használatuk jellege, gyakorisága nem indokolta.

2016. november 11-én a korábban már elrendelt fokozott pályafelügyeleti bejárás során az egyik kitérő egy alkatrészén repedést észleltek a szakemberek. A BKV Zrt. azonnal megtette a szükséges intézkedéseket; a Nagyvárad térnél jelenleg óránként 25 km/órával haladhatnak a szerelvények, és ahhoz, hogy a vonal déli szakaszán ezt a sebességet növelni lehessen, sürgősen ki kell cserélni a megrongálódott kitérőt. Ilyen esetre korábban is volt már példa, és hangsúlyozzuk, hogy a pályaszakasz jelenleg is alkalmas a biztonságos forgalom lebonyolítására.

Vasárnap délelőtt pótlóbuszok járnak az M3-as metró egy szakaszán.

Annak érdekében, hogy a javítás a lehető legkisebb kellemetlenséget okozza az utasoknak a munkát már most hétvégén elvégzik a szakemberek, elkerülve ezzel azt, hogy hét közben, nagyobb forgalom mellett kelljen nélkülözni a metrót. Ezért 2016. november 12-én, szombaton az utolsó járat indulásától, várhatóan november 13-án vasárnap délig az M3-as metró csak rövidített útvonalon, Újpest-Központ és a Deák Ferenc tér között közlekedik. A kimaradó szakaszon, a Deák Ferenc tér M és Kőbánya-Kispest M között M3-as járatszámmal pótlóbuszok viszik az utasokat.

Az előre nem tervezett pótlásról a BKK tájékoztató anyagokat helyez ki szombat reggel az érintett metróállomásokon, valamint a pótló autóbuszok megállóhelyein, emellett a metró többi állomásán. A csatlakozó járatokon hangos utastájékoztatással segítik a környéken közlekedőket. A metrópótlás idején a megszokott módon minden metróbejáratnál személyes utastájékoztatással segítik az utasokat.

Minden kedves utasunk szíves türelmét, megértését kérjük. Mindent megteszünk a helyzet mielőbbi megnyugtató megoldása érdekében.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.