Az Atlantic újságírója, Jeffrey Goldberg, aki tavasszal elképesztően hosszú cikkben próbálta meg értékelni az Obama-kormányt, most újabb nagy anyaggal jelentkezett. Goldberg hónapokon át beszélgetett a 93 éves Henry Kissinger egykori külügyminiszterrel, és a nemzetközi diplomácia egyik legnagyobb, sokat bírált szaktekintélyével Obama két elnöki ciklusáról, az amerikai-kínai kapcsolatokról, és Donald Trump és Hillary Clinton versengéséről.

Kissingerrel Trump győzelme után is adott egy rövid interjút, amiben elárulta, hogy a többséghez hasonlóan ő is azt hitte, Hillary Clinton fog nyerni. Kissinger szerint Trumpnak most lehetősége lesz arra, hogy közelebb hozza az elit és a nép elvárásait az amerikai külpolitika terén, és szerinte nem kellene a már megválasztott elnök kompetenciájáról vagy komolyságát illetően vitatkozni, hagyni kéne, hogy „kifejlessze a filozófiáját”.

Kissinger egyébként az elmúlt hónapokban Goldberg szerint Hillary Clintonnal nagyjából szimpatizált, míg Trump viselkedése riasztotta, ennek ellenére sosem állt be Clinton mögé, ahogy azt néhányan Clinton stábjából remélték (és amitől a Bernie Sanders-közeli radikálisabb tábor rettegett). Sőt, Goldberg azt írja, hogy Clinton politikája közelebb áll a demokrata oldalon széles körben elítélt Kissingeréhez, mint Obamáéhoz, de hogy ebből mi sült volna ki, már sosem fogjuk megtudni.

Kissinger – aki szerint „a világon ma káosz van” – most abban látja a nagy kérdést, hogy Amerika folytatja-e az 1945 óta nagyjából állandó külpolitikáját, vagy változtat-e rajta.

Trump akkora rejtély, hogy mindenki kivár

Kissinger egész biztos abban, hogy Kína és Oroszország is elkezdi tesztelni a lehetőségeit, de szerinte Trump nem egy Putyin-mosdató, és nincs is köztük valamilyen előkészített megállapodás, egyszerűen csak belekényszerült egy retorikába, miután Vlagyimir Putyin elismerően beszélt róla, és úgy érezte, reagálnia kell a szép szavakra.

Putyintól most azt várja, hogy Ukrajnában és Szíriában – ahol egyik fél sem irányítja egyedül a szituációt – ki fogja várni, mikor adódik lehetősége. Egyébként általánosságban is a kivárásra számít, ami már az elnökválasztási kampány óta tart. (Eközben egyébként Európa-szerte vészjelzések jönnek orosz provokációkról, miközben leginkább jobb- és szélsőjobboldali európai vezetők álltak ki a lehető leggyorsabban és legboldogabban a megválasztott Trump mellett.)

Irántól azt várja, hogy az – helyesen – azt a következtetést vonhatja le, hogy most a nukleáris megállapodás törékenyebb, mint eddig bármikor, és nagy határozottságot fog mutatni már akkor is, amikor még csak tanulmányozza a Trump-kormányt. Kissinger általánosságban arra jutott, hogy

mivel egyelőre senki sem tud semmit Trump külpolitikai terveiről, mindenki kivárásra játszik.

Ezzel szemben a nem állami csoportok, például az ISIS-hez hasonló terrorszervezetek bepróbálkozhatnak, mivel arra számíthatnak, hogy Trump olyan válaszcsapást adhat egy terrortámadásra, ami nekik kedvezne – mondta Kissinger.

Henry Kissinger szerint Trump győzelmének legfontosabb oka az volt, hogy az Egyesült Államok középső államaiban élő emberek fel akartak lépni az alapvető értékeiket támadó intellektuális és akadémiai közösségek ellen.

Kína is sokkot kapott

Arról, hogy Trump korábban többször beszélt egy Kína elleni kereskedelmi háborúról, Kissinger azt mondta, hogy minden másnál fontosabb most egy kiegyensúlyozott, békés amerikai–kínai kapcsolat. Hszi Csin-ping, Kína vezetője is úgy fogalmazott, hogy a kölcsönös egymásra utaltság a „ballasztja és propellere” a kapcsolatuknak, tehát egy kereskedelmi háború tönkretenné mindkettejüket – mondta Kissinger, aki szerint Obama Kína-politikája négyes fölé (B+) volt, azaz nem volt rossz, de túl rövid távú célokat tűzött ki.

Szerinte a kínai vezetők első reakciója Trump győzelmére a sokk volt, nem annyira a furcsasága és az összevissza-beszélése miatt, hanem hogy képes politikai vitát indítani Amerika alaptermészetéről is, mert ez a kínaiak szerint azt jelentheti, hogy mindenképp konfrontációra kell készülni. (Aggasztó jelzés volt már az is, hogy Trump még csak elnökjelölt volt, amikor kínai vezetők pont egy környezetvédelmi kérdésben voltak képesek őt kioktatni.)

Egy amerikai–kínai katonai háború viszont már akkora globális káoszt hozhat, hogy még azt sem lehetne elmondani, hogy a végén nyerne valaki, vagy követelhetne bármit a vesztestől. A kiberhadviselés és a számítógépes intelligencia korszakában már a hagyományos katonai tárgyalásokra sem lenne lehetőség, ugyanis korábban legalább azzal tisztában voltak a szemben álló felek, hogy a másik fél a fegyvereivel milyen kárt képes okozni.

Minderről ennél sokkal részletesebben is lehet olvasni Goldberg cikkében, akit pedig Kissinger mondanivalója igazán érdekel, az az összes interjú teljes leiratát is elolvashatja itt. Akinek ez sem elég, az itt nézheti meg újra minden idők legjobb, és talán legrövidebb Kissinger-interjúját. (Atlantic)