A korrupt politikusok is óvodai kiflilopással kezdték

Egy csomó kutató már a 2008-as világgazdasági válság kitörésekor azzal érvelt, hogy a bankcsődöket és nyomukban a recessziót nem valami rejtélyes rendszerhiba okozta, hanem egész egyszerűen az emberek tisztességtelensége. A válság óta világszerte egyre több csaló tőzsdei céget, bankot és a stikliket elnéző, inkompetens és korrupt hatóságot lepleztek le. A korrupciós ügyek száma megnőtt a világ szinte minden részén, naponta érkeznek hírek csúcspolitikusok lebukásáról, felelősségrevonásáról.

Jórészt ezek miatt egyre több közgazdász, pszichológus és neurológus is elkezdte kutatni magát emberi tisztességtelenséget. Arra próbálnak válaszokat találni, hogyan alakul ki kulcspozíciókban lévő személyeknél olyan felelőtlen magatartás, amivel egész rendszerek működését sodorhatják veszélybe.

Egyszerűbb példával: miért jár el tisztességtelenül egy bankigazgató, aki eleve iszonyatosan sokat keres? Vagy miért fogad el hatalmas kenőpénzeket egy politikus, miközben tudja, hogy ezzel valószínűleg árt a választóinak és közben a karrierjét is veszélyezteti?

Ernst Fehr, a viselkedési közgazdaságtan és a neuroközgazdaságtan egyik legnagyobb hatású kutatója (Zürichi Egyetem) és Jan B. Engelmann (Amszterdami Egyetem) a Nature magazinban közölt tanulmányt, amely pontosan ezekre a kérdésekre keresi a választ. A kutatók figyelmét az keltette fel, hogy a nagy csalások központi figurái a védekezésükben sokszor azzal jönnek, hogy először mindig csak egy kis pénzt tettek el, aztán mindig egy kevéssel többet, míg egyszerre csak azt vették észre, hogy már nincs visszaút.

A kutatók azért arra voltak kíváncsiak, hogy a kisebb tisztességtelen tettek ismétlésével nő-e az emberek tisztességtelensége, és valóban fokozatosan egyre nagyobb csalásokra lesznek-e hajlandók a saját hasznuk érdekében.

A válasz pedig természetesen az, hogy igen.

A kísérletben beavatott személyeknek mutattak pénzérmékkel megrakott befőttes üvegeket, és nekik kellett megsaccolniuk, hogy mennyi pénz lehet bennük. A tesztalanyok a saccolók tanácsadói voltak, de ők a saccolóknál élesebb és közelibb képeket kaptak az üvegekről, tehát jobban tudták, mennyi pénz lehet bennük. Az alanyokat több csoportra osztották, voltak akik azért kaptak jutalmat, ha a saccoló minél jobban megbecsüli az üvegben lévő összeget. A második csoportban a tanácsadó tesztalany annál nagyobb jutalmat kapott, minél többel becsülte túl a saccoló az összeget. A tesztalanyoknak elmondták, hogy a saccoló nem tudja ezt, így a tesztalanyok érdeke az volt, hogy hazudjanak a saccolónak, hogy az minél magasabb összeget mondjon. Ebben a csoportban a beavatott saccoló és a tanácsadó megosztoztak a jutalmon, tehát az, hogy a tanácsadó hazudjon, a tanácsadó mellett a saccoló érdekében is állt, igaz, a tanácsadó azt hitte, hogy a saccoló ezt nem tudja. A harmadik csoportban szintén azért járt a jutalom, ha a saccoló túlbecsüli az összeget, itt viszont a jutalmat nem megosztották a saccoló és a tanácsadó között, hanem a tanácsadó a saccoló rovására kapott annál több pénzt, minél rosszabb tanácsot sikerült adnia. A tesztalanyoknak ebben a csoportban is azt mondták, hogy a saccoló nem tudja, hogyan osztják majd el a pénzt.

Eszerint tehát az első csoportban a tanácsadó érdeke az volt, hogy az igazat mondja, mert ezzel egyszerre szolgálta saját magát és a saccolót is. A második csoportban a tanácsadó célja a hazugság volt, de ezzel a sajátja mellett a saccoló érdekét is szolgálta, míg a harmadik csoportban a tanácsadó érdekét szintén a hazugság szolgálta, de úgy, hogy közben a saccolónak ártott.

Az első csoportban értelemszerűen nem volt mérhető, hogy a tanácsadó szándékosan hazudott volna, a másik két csoportban viszont igen, sőt, a hazugságok nagysága (azaz hogy mennyivel hazudta nagyobbnak az összeget a tanácsadó) folyamatosan nőtt a teszt során.

Hogy még pontosabban kiderüljön, hogy csak a saját vagy a saccoló érdekében hazudnak inkább a tesztalanyok, a kutatók még egy csoporttal elvégezték a kísérletet, amiben a tanácsadó hazugsága kizárólag a saccoló fizetségét növelte, de a tanácsadóét nem. Ebben a csoportban volt ugyan mérhető hazugság, de annak mértéke nem lett egyre nagyobb a teszt során.

Eszerint tehát a tisztességtelenség csak akkor nő minden kisebb tisztességtelen tett után, ha az indíték az önzés, nem pedig a másik ember megsegítésének vágya.

Ez még nem lenne olyan nagy szám, de a kísérletben figyelték a résztvevők agyműködését is, így regisztrálni tudták azokat a változásokat, amik az egyes hazugságok után lejátszódtak az agyban.

Kiderült, hogy a csoportokban, amikben egyre nagyobbakat hazudtak a tesztalanyok a saját érdekükben, minden hazugság után egyre inaktívabbá vált az amigdala, azaz az agy érzelemközpontja.

Ebből arra lehet következtetni, hogy az agy fokozatosan hozzászokott a tisztességtelenséghez, és a hazugságok egyre kevésbé váltottak ki érzelmeket a tesztalanyokból, így könnyebbé téve az egyre nagyobb hazugságokat.

Eszerint tehát kimutatható biológiai okai is vannak annak, hogy miért válnak az emberek egyre tisztességtelenebbekké, miután megússzák az első kisebb stiklijeiket. Lehet, hogy egy korrupt politikus, aki ma milliárdos kenőpénzeket fogad el, azzal kezdte, hogy igent mondott egy vacsorameghívásra.

A kutatást persze még érdemes folytatni, hiszen maradt egy rakás megválaszolatlan kérdés. Elsősorban az, hogy a kisebb tisztességtelenségeknek lenne következményük, ami hátrányosan érinti a tesztalanyokat, azzal vajon elkerülhető-e az amigdala inaktívvá válása és a tisztességtelen viselkedés elhatalmasodása.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.