Trump új nemzetbiztonsági főtanácsadója nem akarja a radikális iszlamista terrorizmus kifejezést használni

Sokak számára komoly meglepetést okozott, amikor Donald Trump bejelentette, hogy új nemzetbiztonsági főtanácsadója HR McMaster lesz. A meglepetést az okozta, hogy McMaster nagyszerű megítélésnek örvend, rátermett és népszerű katona, akinek szakmai hozzáértését senki nem vonta még kétségbe. 

Katonaként részese volt az afganisztáni és az iraki háborúnak is, és sikereit a feljegyzések szerint éppen annak is köszönhette, hogy állomáshelyein mindig együttműködött a helyi lakosokkal, nem ellenségként, hanem szövetségesként tekintett rájuk, ami közel sem volt magától értetődő hozzáállás az amerikai seregben. 

Most McMaster ugrott be a nemzetbiztonsági tanácsadói posztra, miután elődje, Michael Flynn rekordidő alatt kellett lemondjon, mert kiderült, hazudott az alelnöknek arról, hogy miről és hogyan egyeztetett az oroszokkal a kampány során. 

(AFP PHOTO / NICHOLAS KAMM)

A Fehér Házból kiszivárgott hírek alapján pedig McMaster megjelenése változásokat hozhat az amerikai külpolitikában is: az új főtanácsadó első eligazításán arról beszélt például stábjának, hogy kerüljék a "radikális iszlamista terrorista" kifejezést, amikor az USA-ra leselkedő terrorveszélyről beszélnek. Ez ugyan apró dolognak tűnhet, de sok minden benne van, hiszen Trump kampányának egyik fő eleme volt ennek a kifejezésnek a monoton ismételgetése. 

De az eligazításon részt vevő források arról beszéltek a Guardianban, hogy megdöbbentő volt látni a különbséget a főtanácsadó és az elnök világképe között. McMaster például arról beszélt, hogy azért kerülné a "radikális iszlamista terrorista" kifejezést, mert az iszlámellenes és egy egész vallás ellen irányul. 

Az eligazításon a források elmondása szerint McMaster emellett hevesen kiállt a második világháborút követő világrend mellett, ami szerinte a béke és a gazdasági fellendülés záloga. Világosan hitet tett az USA eddigi külpolitikai céljai mellett és nagyon világossá tette azt is, hogy Oroszországot ellenfélnek tekinti. 

Mindezek ellenére kérdés, hogy McMaster mennyiben lesz majd képes befolyásolni Trump külpolitikáját, hiszen a másik oldalról Steve Bannon és Gorka Sebestyén alakíthatják Trump világképét. (Guardian)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.