Hé, olvasók! Kéne egy kis segítség egy gondolatkísérlet megoldásában

Mindenféle baromságról szoktunk beszélni a szerkesztőségben, politikáról, gazdaságról, filozófiáról, filmektől, zenéről, tényleg mindenről. Általában nem értünk egyet a dolgokban. Nem értettünk egyet az alábbi dologban sem, ezért szeretnénk egy kis segítséget kérni. Vagy inkább véleményt.

A dolog alapja az Molyneux-probléma néven elhíresült, több mint 300 éves gondolatkísérlet, aminek a lényege, hogy ha egy ember egész életében vak volt, de hirtelen látni kezdene, meg tudna-e különböztetni mondjuk egy kockát egy gömbtől anélkül, hogy megérintené őket.

Ezen több brit filozófus is vitázott a XVII. század végétől kezdve. John Locke, akinek William Molyneux először feltette a kérdést, azt válaszolta, hogy szerinte a kísérletben szereplő ember nem tudna pusztán látás alapján különbséget tenni a tárgyak között. Látná őket ugyan, de az agyába érkező jeleket nem tudná dekódolni, hiszen a formákat csak tapintás útján tanulta meg érzékelni. Először össze kell hangolnia a látás útján érkező jeleket a tapintás útján érkező jelekkel, és csak utána lesz képes látás alapján is értelmezni a formákat, hogy hozzákapcsolta őket egy olyan rendszerhez, amit már megtanult.

A modern korban az emberiség képessé vált a szürkehályog és korábban véglegesnek hitt szaruhártya-betegségek gyógyítására, így a kétezres években tényleg el tudták végezni a kísérletet.

Kiderült, hogy Locke-nak igaza volt.

A kísérletben a születésük óta vak résztvevők nem tudtak különbséget tenni a formák között látás alapján anélkül, hogy megérintették volna őket. Ezt a képességet a résztvevők csak fokozatosan, napok alatt tanulták meg. A műtét után 3-5 nappal már sikerült látás alapján is felismerniük a formákat az esetek többségében.

Na, amin mi vitatkoztunk a szerkesztőségben, az az, hogy ha ugyanezt a kísérletet elvégezték volna úgy is, hogy nem formákat kellett volna felismerni, hanem például egy vicsorgó farkas arcát értelmezni. Azaz nem is értelmezni,

a fő kérdés annyi, hogy a születése óta vak ember vajon érezne-e veszélyt, ha hirtelen egy vicsorgó farkas előtt találná magát, ha az állatot nem is hallja, és nem is foghatja meg.

Tehát nem kellene sem felismernie az állatot, sem értelmeznie a szituációt, csak annyi a kérdés, hogy érzi-e a veszélyt és fél-e.

Forrás: Tomswallpapers

Nem akarok senkit befolyásolni, de az én véleményem az, hogy igen. Szerintem bizonyos dolgok velünk születnek, így például a legalapvetőbb veszélyértelmezés is. Ez megvan a legtöbb állatban is, tanulás nélkül, hiszen alapvetően szükséges a túléléshez.

Ezzel talán összefügg, hogy énekesmadarak ugyan nem tanulnak meg énekelni, ha fióka korukban, hangszigetelt helyen tartják őket, a fajtársaiktól elzárva, viszont egy fiatal héja felismeri a potenciális zsákmányállatokat (sokszor még kétdimenziós képről is) még ha korábban nem is látta őket.

Persze lehet, hogy ez hülyeség, és azoknak a kollégáimnak van igazuk, akik szerint ahogyan a Molyneux-kísérletben a formákat nem ismerik fel az alanyok, úgy nem éreznének félelmet sem egy vicsorgó farkas miatt, hiszen az is ugyanolyan - számukra a látásuk visszanyerésekor még értelmezhetetlen - vizuális jel, mint egy gömb vagy egy kocka látványa.

Szóval ennyi. Akinek van ötlete, vagy ismer tudományos kísérleteket ebben a témában, az legyen már olyan kedves, és küldje el nekem a sarkadizs@444.hu-ra.