Szijjártó örül, hogy jön egy amerikai külügyi delegáció CEU-ügyben

„Azzal nehéz mit kezdeni, ha valaki előbb mondja ki az ítéletet és utána kérdez”

- mondta Szijjártó Péter külügyminiszter a CEU-ügyben tartott rögtönzött sajtótájékoztatón. 

Még egyszer: 

„Azzal nehéz mit kezdeni, ha valaki előbb mondja ki az ítéletet és utána kérdez.”Mondta ezt arról az ügyről Szijjártó Péter, ami úgy indult, hogy a kormány az érintettek és a szakmai szervezetek megkérdezése nélkül, váratlanul beterjesztett egy törvényt, ami lehetetlen helyetben hozza a CEU-t. Majd miután a CEU egyeztetést kért, még szigorítottak is a tervezeten és rendkívül gyorsan el is fogadtatták azt. Közben pedig csalónak nevezte Orbán a CEU-t, a napig nem tudni, hogy mi alapján. 

Az amerikai nagykövetség már a tervezett benyújtása után jelezte, hogy nagy aggodalommal tekint a magyar kormány javaslatára, majd miután gyorsított eljárással el is fogadta azt az Országgyűlés, újabb közleményt jelent meg, hogy csalódással fogadták, hogy az Egyesült Államok, helyi és nemzetközi szervezetek és intézmények százai, valamint a tanszabadságot becsben tartó magyarok ezrei által kifejezett komoly fenntartások, illetve mindannak ellenére, amivel a CEU a magyarországi kultúrát gazdagította.

Ami azért különösen érdekes, mert a követség tiltakozásával mit sem törődő magyar kormány az amerikai szövetségi kormánnyal egyeztetne a CEU-ról, aminek elvileg nincsen semmiféle jogköre a felsőoktatásra. Előzetesen a kormány nem kereste az amerikaiakat, Rétvári Bence államtitkár szerint ha az amerikaiak akarnak valamit, majd jelentkeznek

Jelentkeztek, az amerikai külügyminisztérium delegációt küld a CEU miatt Magyarországra. 

Szijjártó most ezzel kapcsolatban azt mondta: A magyar kormány mindenkinek rendelkezésére áll, ha a jogszabály-módosításokkal kapcsolatban információra van szüksége.

A miniszter örül annak, és szerinte pozitív hozzáállást mutat, hogy az amerikai külügyminisztérium delegációt küld Magyarországra tájékozódásra. Azt mondta: ha valóban lesz ilyen delegáció, akkor fogadni fogják és elmondanak mindent. 

Arról is tájékoztatást adnak, hogy a civil szervezetek külföldi támogatása esetén milyen regisztrációs kötelezettséget írnak elő. Ilyet az Egyesült Államokban egy bizonyos formában előírnak - jegyezte meg. Erre is szükség lesz, mert a civilekről szóló törvényjavaslat miatt a CEU-nál is nagyobb tiltakozás várható, az amerikaiak részéről is. 

Úgy vélte, a segélyszervezeteknek nem okoz működési nehézséget a regisztrációs kötelezettség. Mint mondta, nincs azzal probléma, ha egy nemzetközi segélyezéssel foglalkozó szervezet külföldről kap támogatást. A magyar kormány is ad ilyet magyar és külföldi segélyszervezeteknek is, egyebek mellett a közel-keleti keresztény közösségek helyben maradását segítendő - mutatott rá.

A kormány nem kapott visszajelzést külföldről a civil törvény módosításával kapcsolatban - mondta. Ha kap ilyet, megadja a szükséges tájékoztatást - szögezte le a tárcavezető.

Arra a kérdésre, hogy külgazdasági és külügyminiszterként "csak" tanácsadókkal tárgyalt az Egyesült Államokban, míg a CEU rektorát többen is fogadták, Szijjártó Péter megdöbbenésének adott hangot, hogy "konkrét tényeket is letagadnak". Amikor legutóbb Washingtonban járt, az Iszlám Állam elleni koalíció ülésén, az amerikai külügyminisztérium második emberével tárgyalt - mondta az MTI tudósítása szerint.