A kormánymédia egy estére megsemmisült, a tiltakozás pedig kaphat egy értelmes célt

POLITIKA
2017 április 15., 20:43
comments 634

Két fontos fejleményt hozott szombat este a Szabadság téren, azon kívül, hogy megismerhettük a DJ-szettekkel kevert tüntetés műfaját. Az este két legjobban várt felszólalója Gulyás Márton és Varga Gergő volt, akik egymás vállát átölelve, közösen léptek színpadra. 

Bár a legerősebb mondat kétségtelenül Varga Gergőé volt („Ez a kormány vagy lemond, vagy a dicsőséges pesti nép kirángatja őket a parlamentből”), esetében érezhetően arról is lehetett szó, hogy magával ragadta a pillanat heve. Varga eddig nem volt közszereplő, és bár azt mondta, egy ideje tudatosan foglalkozik a politikával, attól még igaz, hogy egy pillanat alatt vált országosan ismertté, nincs ebben gyakorlata.

Érzéke viszont érezhetően nagyon is van a tételmondatokhoz - a bíróság előtt az utolsó szó jogán elmondottMilyen nép az, ami olyan törvényeket tart be, amit ellene hoztak” is azonnal sokak fejébe ütött szöget. Az ilyen szlogenek pedig sokat tudnak adni egy tiltakozási hullám erejéhez.

link Forrás

De bármilyen erősek is ezek, a tiltakozás reális céljait Varga szavai kevésbé tükrözték. (Ha mégis kirángatná a nép a közeljövőben a kormányt a parlamentből, ezt nyugodtan a fejemre lehet olvasni.)

Más a helyzet a rutinos médiaszereplő Gulyás Mártonnal, aki úgy érezhette, most megkapja a figyelmet, amiért régóta küzdött. Gulyás megítélése nagyon vegyes, ő maga is tudja, hogy sokan vannak, akikben zsigeri ellenérzéseket kelt a fellépése - az utóbbi napokban viszont egészen új emberekhez is eljutott, akik nem eddigi szereplései alapján ítélik meg.

1. A kormánymédia egy estére megsemmisült

Kép: Tuba Zoltán/Képszerkesztőség
photo_camera Kép: Tuba Zoltán/Képszerkesztőség

Gulyás spontán húzása volt az este legerősebb pillanata. Péntek este a kormánymédia eddigi személyeskedő aljasságát is messze alulmúló dobással egy meleg társkereső oldalon lévő képeit hozták nyilvánosságra. Gulyás azonnal üzent nekik, hogy ha másnap az Origo, vagy a Ripost megkeresi élőben, válaszol nekik arra, hogy "buzeráns-e." 

Az, hogy ilyen mértékben mászott bele a kormány politikai okból a magánéletébe (ahogy Tamás Bence Gáspár fogalmazott a 444 élő tudósításában, Orbán Viktor belemászott az alsónadrágjába), még azok közül is sokakban undort váltott ki, akiket egyébként maga Gulyás is irritál. Mert afelől már semmi kétség, hogy itt nem arról van szó, hogy ezek fideszes érzelmű újságírók saját anyagai lennének - ezek központilag előállított propagandatermékek, újságcikkeknek álcázva.

A kormánymédia ereje az utóbbi időben elkezdett omladozni. Annyira túltolták az abszurd propagandát, hogy az emberekből már semmi mást nem váltanak ki, csak nevetést. Nem véletlenül skandálják a tüntetők, hogy „repülővel jöttünk.”

Ami pedig a szombati tüntetésen történt, az ehhez képest is a következő lépés. Gulyás Márton a színpadról szólította fel őket, hogy menjen oda bárki ezektől a lapoktól, és kérdezze meg egyenesen tőle, hogy buzi-e. Nem kell ahhoz szeretni Gulyást, hogy érződjön, micsoda különbség volt itt a felek között. Egy kormány, ami magáról az erő, a férfiasság, a magabiztosság képét próbálja sugározni, névtelen lejáratócikket mer csak írni, de nem tud senkit kiállítani a médiájából, aki oda mert volna állni. Hogy politikai húzás volt ez Gulyástól, mert biztosan tudhatta, hogy senki sem fog odamenni? Lehet. De nagy nyilvánosság előtt kiállt magáért, és egy komoly csapást mért a propagandagépezetre, amit innentől sokkal nehezebb lesz bárkinek is komolyan venni.

Ettől még persze a gépezet nem omlik össze, fognak még az eddiginél is aljasabb támadásokat intézni emberek ellen, és fognak még megtéveszteni sokakat. Gulyás viszont egyértelmű példát mutatott, mit lehet kezdeni ezzel.

2. A tiltakozás kaphat egy reális célt

Gulyás Márton és Varga Gergő. Kép: Tuba Zoltán/Képszerkesztőség
photo_camera Gulyás Márton és Varga Gergő. Kép: Tuba Zoltán/Képszerkesztőség

Beszéde végére jutott el oda Gulyás, hogy megfogalmazzon egy célt. Gyakori kritika a mostani tiltakozásokkal szemben, hogy nem világos, mire megy ki - oké, hogy többről szól már, mint a CEU, de akkor miről is pontosan? A kormány megbuktatása nem tűnik reális célnak, Gulyás viszont megfogalmazott valamit, aminek van értelme. A választási rendszer egyenlőbbé tétele (ami már 2014-ben is elképesztő előnyt jelentett a Fidesznek) olyasmi, ami egyáltalán nem új gondolat, de nem mindegy, hogy egy ATV-stúdibeszélgetésben merül fel, és légüres térbe érkezik, vagy egy politikailag éppen kiélezett közegbe. 

A téma persze továbbra sem könnyű, nem egyértelmű, hogyan lehet közérthető üzenetek nyelvére lefordítani, és az sem, hogy egy mozgalom mit tud kezdeni ezzel. Gulyás viszont jól tette, hogy azt a pillanatot, amikor épp sokkal többen figyelnek rá, mint valaha, arra használta fel, hogy egy rendszerszintű problémáról beszéljen. Egyáltalán nem biztos, hogy lesz ebből valami, de hogy alapvetően meghatározó kérdés ez, amiért érdemes lenne a rendszerkritikus erőknek küzdeniük, az jól látszik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.