Szakértők szerint az amerikai Demokrata Pártot megtámadó hackerek csaphattak le Macron stábjára is

Több kiberbiztonsági cég is úgy véli, hogy azok az Oroszországhoz köthető hackerek állhattak az Emmanuel Macron megválasztott elnök kampánystábjának levelezésének feltörése és kiszivárogtatása mögött, akik tavaly az amerikai Demokrata Pártot is megtámadták.

Fotó: JEAN-PHILIPPE KSIAZEK/AFP

A New York-i Flashpoint és a tokiói központú Trend Micro is arra utalt, hogy az Advanced Persistent Threat 28, Fancy Bear és Pawn Storm néven ismert hackercsapat volt a tettes, ezek pedig kapcsolatban állhatnak a Felderítő Főcsoportfőnökséggel (GRU), az orosz katonai hírszerzéssel. 2014-ben, alig 3 hónappal a paksi megállapodás aláírása után ők indítottak célzott támadást a magyar Honvédelmi Minisztérium levelezőrendszere ellen is.

Emmanuel Macron francia elnökjelölt kampánycsapatát péntek éjjel érte összehangolt hackertámadás, ami után a belső levelezésből több ezer email vált nyilvánosan elérhetővé az interneten. Macronék a közvetlenül a támadás után életbe lépett kampánycsend miatt meg sem szólalhattak az ügyben, és a lapok sem írhattak a levelekről, amik a Twitteren és a Facebookon nagy erőkkel terjedhettek.

Mounir Mahjoubi, Macron kommunikációs stábjának egyik vezetője szerint a levelek nagy részében semmi vállalhatatlan nincs, szokásos kampányügyekről van szó, de olyan fájlokat is felraktak a netre, amikhez nincsen közük, hogy lejárassák őket. (Guardian)