Egyértelmű a hasonlóság az orosz kormányzati propaganda és a magyar között, ez az egyik legerősebb benyomás, végigolvasva a RAND intézet elemzését a Kremlből irányított agymosásról.

A RAND Corporation a világ legnagyobb katonai elemzésekkel is foglalkozó nem állami kutatóintézete. Az évente körülbelül 300 millió dollárból (közel 90 milliárd forintból) gazdálkodó szervezet jelentős állami támogatást is kap, elsősorban az USA hadseregétől, de független és pártsemleges intézetként hirdeti magát 1948-as megalapítása óta. Foglalkoznak többek között űrkutatással, mesterséges intelligenciával és háborús szimulációkkal is. Az orosz állami propagandáról szóló elemzésük tavaly készült, és elsősorban azt mutatja be, hogy milyen pszichológiai hatások miatt fogékony a nyugati közvélemény az orosz sugallatokra. 

Az elemzés szerint a 2008-as grúziai háború után indult be nagyon az orosz állami propaganda a nyugati közvélemény formálására, és a 2014-es krími válság óta járatták igazán csúcsra. A módszer alapja nem igazán új, már a 30-as években is használták, viszont a technológia teljesen korszerű, hiszen az internetnek nagyon komoly szerepe van benne.

A cél ugyanaz, mint a szovjet időkben volt: úgy befolyásolni a nyugati közvéleményt és döntéshozókat, hogy ők észre se vegyék, hogy a Kreml érdekei szerint cselekszenek, választanak, döntenek.

Kísérteties, hogy a Kreml által használt módszerek mennyire hasonlítanak a hazai kormánypárti sajtó működésére.

A módszer fő jellemzői:

• gyors,
• nagyon sok az ismétlés,
  
• egyszerre több csatornán, hatalmas mennyiségben érkezik az információ,
  
• tele van hazugsággal.

A hazugság vízágyúja

Az egyik legfontosabb ismérve az orosz állami propagandának, hogy egyszerre nagyon sok helyről érkezik. Videók, képek, kommentek, cikkek rengeteg csatornán keresztül. Komolynak és száraznak tűnő beszámolóktól a bulvárhíreken át a személyes posztokig nagyon sokféle helyen, egyszerre keresi a közönséget ugyanaz az üzenet, de nem féltétlenül ugyanaz az a hír. Kicsit másképpen, de minden hírforrás ugyanoda jut.

Ebben a hatalmas arzenálban benne van az évi 300 millió dollárból fenntartott RT csoport, de az a több mint ezer, főállásban dolgozó troll is, akik folyamatosan írják számos nyelven a kommenteket a közösségi oldalakra, a cikkek alá, a fórumokra és blogokra.

A csatornák számossága azért hasznos, mert ha mindenhonnan hasonló dolgokat hallanak az emberek, akkor azt hajlamosabbak elhinni akkor is, ha nem áll az üzenet mögött bizonyíték. Ami elsőre egyenesen hülyeségnek tűnik, még azt is könnyebben elhiszik az emberek, ha nagyon sok helyről hallják. Kísérletek bizonyítják, hogy amit sokan mondanak, annak a megértésére, értelmezésére már sokkal kevésbé törekszünk, hanem egyszerűen egy idő után adottságnak vesszük az állításokat. Az információ esetében a mennyiség egy idő után átcsap minőségbe.

A sokféle csatorna azért is jó, hogy mindenki megtalálja a neki szimpatikus formába csomagolt üzenetet. Jobban hisz az ember annak a sajtóterméknek, aminek a stílusával azonosulni tud, ezért a sokféleképpen csomagolt üzenet sokkal több embert ér el.

A trollok azért is kellenek, hogy a sokaságot felerősítsék: azt tapasztalják az emberek, hogy nem csak a tévében mutatják, nem csak a hírportálok írják, hogy például Soros György gonosz (ezt a 2004-es kijevi narancsos forradalom után kezdte nyomni az orosz propaganda), hanem sokan így is vélekednek. A fizetett kommentelőket ugyanakkor arra is használják, hogy a propaganda számára kedvezőtlen forrásokat hiteltelenítsék: kigúnyolják, megvádolják, lehurrogják őket.

Az utóbbi években a magyar kormányhoz kötődő sajtó is elképesztően sokféleképpen mondja ugyanazt. A Riposzt idétlen durvaságával, az M1 álkomoly fontoskodásával, a TV2 bornírt idétlenségével, Mészáros Lőrinc 192 lapja a helyben ismerős köntösben, vagy az Origo a szerző nélküli álcikkeivel ugyanazt mondja általában: egy-egy központilag kiadott üzenet órákon belül körbeér. A sokszor állami reklámkampányokkal támogatott üzenetek a köztereken, rengeteg tévécsatornán, ingyenes és fizetős újságokban és portálok során összehangoltan áramlik, pont úgy, mint a RAND elemzésében olvasható az orosz propagandáról.

Elsőzés

Alapvetően fontos ismérve az orosz típusú propagandának a gyorsaság. Mindenről – ami nekik fontos – igyekeznek elsőként beszámolni.

Ez azért szükséges, mert az emberekbe az első benyomás nagyon mélyen bevésődik. Ha később fel is fogják, hogy az elsőnek olvasott hír nem volt pontos, nem úgy volt igaz, a hatás így sem marad el, az érzelmeiket addigra meghatározta az első értesüléskor érzett düh vagy lelkesedés. Az is jellemző, hogy az emberek azt hiszik igazabbnak, amit régebben hallottak, függetlenül a későbbi érvektől, bizonyítékoktól.

Az elsőzésnek az is komoly haszna, hogy sokszor a normálisan működő sajtó is átveszi ezeket, mert egyszerűen máshol még nincs elég részletes beszámoló egy-egy eseményről. Innentől kezdve pedig az első, sokszor hamis értelmezés még gyorsabban bejárja a világot. És ha a normális sajtó szűri is valamennyire a propagandamédiát, a közösségi oldalak akkor is megteszik a magukét: az első beszámolókat kezdik osztani az emberek.

Az elsőzés azért is megy jobban az agymosásra berendezkedett oldalaknak, mert miközben a hagyományos sajtó igyekszik ellenőrizni az értesüléseket, addig nekik ezzel nem kell bíbelődniük.

Ilyesmi történt tavaly október 23-án Magyarországon, amikor a kormány propagandasajtójában percek alatt körbement a hír, hogy Vona Gábor ünnepi beszéde közben rendzavarás történt. Az előre megírt álhír azonban hamarabb megjelent, mint hogy Vona elkezdte volna beszédét, amit egyébként nem zavartak meg.

Soros, migráns, elmúltnyolcév, keményendolgozókisember

Azt hihetnénk, hogy ha valami az emberek könyökén jön ki, akkor az az üzenet érvénytelenítődik. Ez azonban nem igaz. Kísérletek és felmérések bizonyítják, hogy az elképesztően sok ismétlés kifejezetten segít abban, hogy az üzenet átmenjen.

Az elárasztásos technikával az a helyzet, hogy minél többször hall és lát valamit az ember, annál inkább elhiszi, úgy veszi, hogy már nem is kell gondolkozni rajta, hiszen részévé válik a mindennapoknak, természetes lesz. Ha eredetileg gyanús volt az információ, akkor is hitelessé válik az ismerősség komfortjától. Ezért bizonyos szavak, félmondatok unos-untalan ismétlése jellemző eszköze a propagandának. 

És ez annál inkább igaz, minél kevésbé érinti közvetlenül és személyesen az adott téma a befogadót. Például ha migránsokról van szó, akiket az ember sose látott, vagy Brüsszelről, amiről nem is világos, hogy micsoda, akkor a sokat ismételt, teljesen légből kapott állítások is az emberek meggyőződésévé válnak.

link Forrás

Hamarabb utolérik mint a sánta kutyát? Dehogy!

Az sem igaz sajnos, hogy az igazság előbb-utóbb mindig kiderül. Sőt. Ha egy hazugságot eléggé sulykolnak, akkor az igazságnak, az észérveknek alig marad terük.

Az orosz politika propaganda egyik nagyon fontos sajátossága a RAND szerint, hogy össze-vissza kever tényeket és kitalációkat. A nyugati politika sokáig arra épült, hogy a legnagyobb baj az, ha egy politikusról kiderül, hogy hazudott, vagy hogy megváltoztatta a véleményét valamiről. Napjainkra ez a tétel már nem érvényes. Éppen az orosz típusú propaganda bizonyította be, hogy ez nem fontos.

Az elsőzésnek ennél a hatásnál is nagy szerepe van. Ha később vissza is kell vonni valamilyen állítást, az sokkal kevésbé marad meg az emberek fejében, mint az először elkapott hír. Az elárasztásos technika is számít a hamis hírek terjesztésében: igazabbnak tűnik az, amit sokan mondanak. És a már egyszer elfogadott véleményhez hasonlító érvelést akkor is inkább elfogadja az ember, ha egyébként logikailag gyenge lábakon áll. Ha valami már ismerős, belesimult egyszer a világképünkbe, akkor azon nem akarunk változtatni. Éppen ezért nem okoz nagyobb gondot a propagandistáknak ha helyreigazításra kényszerülnek. A munka érdemi részét addigra elvégezték.

Ennek ellenére az orosz propaganda törekszik arra, hogy hitelesítse az álhíreit: ehhez szakértőket építenek fel, szemtanúként mutatnak be statisztákat, és nem egyszer képeket is manipulálnak.

Az álhírek különösen akkor hatásosak, ha az emberek dühére, haragjára lehet építeni vele. Ezek olyan erős érzelmek, amelyeknél a racionális mérlegelést nem szokták előhívni az emberek.

A magyar kormányzati sajtó rendszeresen él ezzel módszerrel. Kétes értékű szakértők sorát építették fel az egykori UFO kutató Georg Spöttlétől álintézetek nevében nyilatkozó áltudósok soráig és gátlástalanul állítanak hazugságokat, azt sem bánva, ha később helyreigazítások sorára kötelezik őket, mint történt ez például Juhász Péter esetében. 

Sokszor tehát a butának tűnő kormányzati szócséplés egyáltalán nem az esetlenség jele, hanem az oroszok által kifejlesztetett technikák teljesen tudatos alkalmazása inkább.

Mit lehet tenni?

A RAND szerint nagyon nehéz ezzel felvenni a harcot. A hagyományos média ugyanis sokkal lassabb, körülményesebb és árnyaltabb – pont ettől valódi sajtó – ám éppen ezért hatalmas versenyhátrányban van az irányított propagandával szemben. Ha hasonló módszerekkel vágna vissza a Nyugat, akkor az azt is jelentené, hogy feladja saját elveit.

Ahogy a RAND elemzői fogalmaznak: 

„nem lehet az igazság vízipisztolyával legyőzni a hazugság vízágyúját”.

A RAND szerint nem érdemes a konkrét hazugságok leleplezésére nagyon sok időt és energiát pazarolni. Ezek hatása ugyanis mindig kisebb marad, mint az addigra ezer csatornán küldött hazug és egyszerű üzeneteknek. 

Arra már inkább érdemes törekedni, hogy a propagandát közlő forrásokat általában leplezzék le, hogy minél több ember fogadja el, hogy az adott médium hazudik, sosem szabad hinni neki.

Az elemzés szerint nem azt kellene figyelni, hogy konkrétan mit hazudnak, hanem hogy ezekkel a hazugságokkal mit akarnak elérni. Ha például az ukránok ellen akarnak hangolni, akkor olyan sztorikat kell készíteni, amelyek bemutatják, hogy mennyi szenvedést okoznak a harcok a lakosságnak. Nem vitatkozni kell, hanem megmutatni a világot egy másik nézőpontból.

Ám a RAND elemzése szerint az egyetlen igazán hasznos módszer a propaganda ellen a hatósági tiltás. 

Ha az állam súlyos büntetéseket szab ki az álhírek terjesztőivel szemben, ha lekapcsolnak oldalakat és tévécsatornákat, ha a tartalmaknak helyt adó cégeket (Facebook, Twitter stb) is arra kötelezik, hogy töröljék, akadályozzák a propaganda terjedését.

Ez persze szintén nagyon vékony jég, és ráadásul alapvetően veszélyeztet nyugati értékeket, például a szólásszabadságot. Viszont jól látszik, hogy alkalmazására egyre inkább van igény a nyugati vezetők körében. A német kormány komolyan fenyegeti például a Facebookot, hogy nagyon megbüntetik, ha nem tesznek valamit a gyűlöletkeltő propaganda ellen, és a brit kormány is az internetes tartalmak szigorú szabályozására készül éppen, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva.