A letelepedési kötvények dokumentációját tartalmazó szervert is ellopták az Arton Capital irodájából

Kedd reggel írtunk arról, hogy április elején betörtek a letelepedési kötvényekkel kereskedő Arton Capital budapesti irodájába, és több mint félmilliárd forintnyi készpénzt vittek el. 

Este az RTL Klub Híradója arról is beszámolt, hogy információik szerint a készpénz mellett egy szerver is eltűnt, amin a kötvény-eladások teljes dokumentációja szerepelt. A híradó szerint összesen 1,9 millió euró, azaz majdnem 600 millió forint tűnt el. Ebből egymillió egy széfben volt, 900 ezer eurót viszont egy lezáratlan fiókból emeltek el. 

A rendőrség annyit erősített meg, hogy valóban nyomoznak lopás miatt. 

Információink szerint a rendőrség szokatlanul hatalmas erővel mozdult rá az ügyre, több mint ezer tanút hallgattak meg az ügyben, mindenkit behívtak, aki a betörés időpontjában a cellainformációk szerint a környéken tartózkodott. Egyik forrásunk úgy fogalmazott, hogy a politikai nyomás miatt zajlik a nyomozás ilyen nagy hévvel.

Mint kedd reggeli cikkünkben is írtuk, a letelepedési kötvényprogramot 2013-ban indították el Magyarországon, az ötlet elvileg Rogán Antaltól jött, aki akkor az országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke volt. A bizottság pályáztatás nélkül választotta ki azokat a jellemzően offshore hátterű cégeket, amik jogot kaptak a kötvények árusítására. A hivatalos indoklás az volt, hogy a kötvényeken keresztül olcsón jut pénzhez az állam, de haszon valójában a magántulajdonban lévő forgalmazóknál csapódott le, az állam rosszul járt az üzlettel. Ezek a vállalkozások összességében százmilliárd forintnál is többet kereshettek a kötvényeken.

A programban résztvevő cégeket összefüggésbe hozták már Rogán Antal propagandaminiszterrel, Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadóból lett médiaszultánnal, és szélesebb értelemben vett fideszes elittel.

A program botrányai után már októberben arról volt szó, hogy a kormány leállítja a kötvények forgalmazását. Végül a papírokat kibocsájtó Államadósság Kezelő Központ idén januárban jelentette be, hogy március 31-től megszűnnek a kötvények. Egy héttel ezután történt a betörés az Arton irodájában.

Az utóbbi hetekben arról hallani, hogy a 2018-as választások után újraindíthatják a letelepedési kötvényprogramot

;