Előzetesbe kerültek a Balaton Sound nyakláncletépői

bűnügy
2017 július 12., 10:16
comments 54

Négy belga és egy olasz előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság. Ők voltak azok, akik paprikasprét fújtak a Balaton Soundon a bulizókra, aztán kifosztották a fuldokló áldozatokat. 

link Forrás

Beszámolók szerint sok támadás volt, talán nem is egy banda volt, mindenesetre a rendőrség és most az ügyészség is csak erről a társaságról beszél, akiket még vasárnap hajnalban kaptak el. Az ügyészség közleményéből ugyanakkor az derül ki, hogy a paprikasprézőknek voltak még társaik, akiket nem kaptak el. 

Ez a társaság összesen egymillió forint értékű ékszert téptek le áldozataikról.   

A bíróság a szökés, elrejtőzés, és a bizonyítás megnehezítésének veszélyére tekintettel rendelte el a 23 és 26 év közötti gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.