400 fős a MÁV létszámhiánya

közlekedés
2017 július 25., 04:14
comments 74

Csaknem négyszáz dolgozót azonnal fel tudna venni a MÁV,

a több mint 38 ezer embert foglalkoztató állami vasúttársaság 399 fős létszámhiánnyal küzd - írta a Magyar Nemzet keddi számában.

A vállalat tájékoztatása szerint nincs elég váltókezelő, tolatásvezető, pénztáros, jegyvizsgáló, járműszerelő, biztosítóberendezési és távközlési műszerész, forgalmi szolgálattevő, mérnök. A MÁV szerint az a veszély nem fenyeget, hogy a munkaerőhiány miatt nem tud elindulni valamelyik járat, a lapnak küldött válaszban hangsúlyozták: a létszám mindössze egy százalékkal marad el a tervezettől.

Halasi Zoltán, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke ugyanakkor kiemelte, hogy a hiány nem egyenletesen oszlik el az országban, egyes területeken - így például a fővárosban - jóval nagyobb gondokat okoz.

A MÁV 50 pontos akciótervet dolgozott ki a létszámhiány kezelésére, amelynek végrehajtását havonta ellenőrzik. Ennek elemei között szerepel a szervezetfejlesztés, a bérrendezés, a munkaerő képzése is. A cég tájékoztatása szerint egyébként a mozdonyvezetők - első öt hónap alapján számolt - átlagfizetése bruttó 500 ezer forint, a jegyvizsgálóké 277 ezer forint, a mérnököké csaknem bruttó 500 ezer forint. A felsőfokú állami végzettségű munkavállalóknál diplomás minimálbért alkalmaznak, ennek összege főiskolai végzettség esetén bruttó 270 ezer forint, egyetemi végzettségnél 300 ezer forint. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.