Egy hír a harmadik világból, azaz Magyarországról: már megint elromlott a felújított 3-as metró

Budapest
2017 augusztus 17., 15:04
comments 204

Azt írja az Index több olvasó jelzése alapján, hogy 17 óra körül a Forgách utcai metrómegállónál leszállították az M3-as vonalon utazókat, mert a felújított metrószerelvény ajtaja nem zárult be rendesen, majd a metró üresen ment tovább.

Ez idén (De mit idén? Az elmúlt fél évben, sőt augusztusban!) a sokadik ilyen eset, az egyik után egy apró fakocka került elő a vezetősínből, ezért Tarlós István főpolgármester szabotázsról beszélt, és rendőrségi nyomozás is indult.

A felújító orosz Metrovagonmas korábban közölte: leváltják az eddigi vezetőt, és újat hoznak a metrójavítások irányítására. A Metrovagonmas szakemberei a BKV-val közösen éjszaki bejáratási teszteket is végeznek, amik során a vonatokat különböző üzemmódokban tesztelik.

Az M3-as vonalon közlekedő felújított metrószerelvények Budapesten, a BKK Kőér utcai telephelyén 2017. március 20-án.
photo_camera Az M3-as vonalon közlekedő felújított metrószerelvények Budapesten, a BKK Kőér utcai telephelyén 2017. március 20-án. Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Itthon egyelőre senki sem mondott le. Ezek szerint a felújított – egyébként költségtakarékossági okokból nem légkondicionált – szerelvények üzembe helyezését normális menetnek, sőt talán sikeresnek is tartják.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.