Valamiért egy nyíregyházi cég kukoricájára is költöttek az azeri kormány vesztegetési alapjából

POLITIKA
2017 szeptember 07., 12:31
comments 88

Kitől rendeljen konzerv kukoricát az azeri kormány európai politikusok vesztegetésére létrehozott pénzalapja, ha nem a nyírségi Fit-Food Kft-től?

Egészen izgalmas kanyarokat  vesz a nemzetközi oknyomozó műhely, az OCCRP azeri nyomozásának magyar szála. A hét elején feltárt sztori arról szól, hogy az azeri kormány egy sok millió dolláros pénzalapot működtetett Európában, az offshore cégeken keresztülfolyatott pénzt pedig mindenféle európai politikusok és egyéb döntéshozók megvesztegetésére használták fel. A történet alapját itt lehet elolvasni.

Most ebből a nemzetközi oknyomozásból az is kiderült, hogy Magyarországra éppen akkor utaltak 7 millió dollárt (1,7 milliárd forintot) a vesztegetési alapból, amikor a magyar kormány úgy döntött, hogy átadjuk Azerbajdzsánnak Ramil Safarovot, a baltás gyilkos katonatisztet, aki Budapesten lemészárolt le egy örmény férfit, és ezért börtönben ült.

Sumák, aki az azeri pénzt összeköti a baltás gyilkossal

- ezt Szijjártó Péter külügyminiszter mondta, amikor tegnap a 444 az azeri vesztegetési alapról kérdezte a sajtótájékoztatóján.

A mai Magyar Nemzet viszont egy új, minden korábbinál konkrétabb magyar szálat tárt fel a történetben. Az OCCRP-s dokumentumok alapján kiderült, hogy egy nyírségi cég, bizonyos Fit-Food Kft öt alkalommal is számlázott az azeri vesztegetési alaphoz kötött két offshore vállalkozásának 2012 és 2014 között, összesen 27 millió forint értékben. A Fit-Food többségi tulajdonosa bizonyos Batizi Tamás, aki a fideszes nyíregyházi polgármester kabinetvezetője. Talán az sem érdektelen, hogy ennek a cégnek a volt szovjet tagköztársaságokba irányuló exportját a külügy irányítása alatt működő Eximbank is szépen támogatta.

Batizi a Nemzetnek azt mondta, hogy 

„nem értik, hogyan kerültek a[z OCCRP-s] listára, egyébként kukoricakonzervet szállítottak Azerbajdzsánba, a kifizetés és minden egyéb a szerződés szerint történt.”

Ezek a kukoricakonzerves üzletek egyébként valamiért mindig nagyon jól mennek a külügy környékén. Tavaly nyár végén írtuk meg, hogy milyen milliárdos konzervállományra sikerült rátennie a kezét a Magyar Nemzeti Kereskedőháznak, aztán azt vettük észre, hogy az Orbán család rokonai potyognak ki az elzálogosított kukoricakonzervek közül.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.