A tájékozatlan biztonsági őrök miatt a hétvégén többen is csapdába estek a Hősök terén, a Nemzeti Vágtán. Voltak, akik csak keresztül akartak vágni a téren, de megszívták. Az embereket ugyanis úgy irányították a tér közepe felé, hogy nem árulták el, mindjárt zárul a kapu és utána a lovak miatt órákon át nem lehet kijönni.

Sőt a bent rekedteket akkor sem akarták kiengedni, amikor a helyettes államtitkár beszéde miatt megálltak a lovak, még az igazi verseny kezdete előtt. De ekkor jött olvasónk, X., a tévéproducer, aki a családjával együtt szorult be, és ordítani kezdett egy rendező felé, mint a fába szoroult nóniusz. Erre azért már reagáltak és szabadon eresztették a becsapdázottakat. X. így idézte fel a történteket:

"Az ARC kiállításra indultunk vasárnap, két felnőtt és két 14 körüli gyerek, a troliról az Gundelnél szálltunk le. Elindultuk a Felvonulási tér felé, de balszerencsénkre rossz irányt választottunk, mint később kiderült. A terep úgy nézett ki, hogy a Hősök terét körbevette egy lovas pálya, vagy lovas felvonulási terület, homokkal felszórva. Lovasokat már láttunk a hídon, álldogáltak husszárruhában, mozdulatlanul. A Csónakázó tó feletti híd és a szobrok között volt egy nyitott kapu, és azt gondoltuk, hogy az lesz a járható út a kiállítás felé. Bemegyünk a szobrok mögött, és ahogy egy biztonsági őr mondta, simán kisétálunk a tér Andrássy út felőli végén. Oda is értünk, de ott nem volt kapu, ezért visszaindultunk. De mire szobrokhoz értünk, szomorúan konstatáltuk, hogy a kaput bezárták, szóval nincs menekvés. Az utunk ugyanis keresztezte volna a homokkal felszórt lovaspályát, de ott már épp vonulás kezdődött.

Pár lépésre volt egy büfé kb 800 forintos sörrel és 600 forintos limonádéval, gondoltuk, iszunk egyet, amíg elmennek a lovasok, és újra kinyitják a kaput. Közben megkérdeztünk egy idősebb, kedves security-s bácsit, hogy mikor lesz újra nyitás, de sajnos nem tudta. Aztán megkérdeztünk egy egybenyakú fiatalt is, de ő nem is válaszolt. Vártunk. És vártunk. Aztán újra megkérdeztünk egy harmadik, szimpatikus fiatal biztonsági őrt, de ő se tudta. Kérdezte, hogy szóltak-e nekünk, hogy zárás lesz, mondtuk, nem, ezen csodálkozott. Az idősebb aztán elárulta, hogy tőlünk 10 méterre a lovon ülő ember egyike a szervezőknek, meg is kértem, hogy ugyan kérdezze meg tőle, hogy mikor mehetünk ki. Szomorúan jött vissza, hogy a lovas ember szó nélkül elhajotta. Szóval megint álltunk és vártunk. Közben körbement egy lovascsapat párszor, ami végül megállt a Műcsarnok előtt, és ott lecövekeltek, hogy meghallgassák a honvédelmi helyettes-államtitkár beszédét. Amiről sejtettem, hogy nem lesz rövid.

Kb ekkor jött az infó a kedves fiatal security-stól, hogy nagyon sajnálja, de 2 óra múlva nyílik újra a kapu. Ami eléggé sokkolt, mert mégis az ARC-ra indultunk, és amúgy is volt dolgunk délután, meg ugye a lovasok tőlünk 150 méterre álltak, és hallgatták az államtikárt, szóval logikus lett volna, hogy kihasználva az időt, szépen kimegyünk. Ezt meg is osztottam a security-sokkal, de sajnos őket kötötték az előírások, és sajnálkozva közölték, hogy maradunk. Nem vagyok kiabálós, de most mégis ehhez folyamdotam. A lovas szervező még mindig hallótávolságon belül állt, szóval neki címeztem a következőt: KI AKARUNK MENNI! KI AKARUNK MENNI! KI AKARUNK MENNI!

És, csodák csodája, a szervező valamit mondott a biztonságiaknak, és nyílt is a kapu. De nem csak mi négyen menekültünk ki, hanem családok, egy kompett olasz turistacsoport, akik a szobrok tövében üldögéltek, és nyilván belenyugodtak a sorsukba, hogy ez a délutánjuk már így telik. Szeretem a Hősök terét, és a lovakkal sincs bajom, meg a Nemzeti Vágtával sem, de örültem volna, ha megválaszthatjuk, mikor közlekedünk ki és be. Vagy ha legalább szólnak előre, hogy ha most be, akkor 3 óra múlva ki. Akkor tudtunk volna felelős döntést hozni."