A szakadt farmer a múlté, a legújabb divat a szakadt semmi

Amikor Pozsonyi Ádám író és erkölcsrendész egy hónappal ezelőtt megjósolta, még mindenki csak Haha-reactolt.

„Atyáink generációja elhagyta a nadrág éléről a vasalást. Az én generációm bevezette, hogy koptatott, kopott, és foltos legyen. A jelen generáció annak híve, hogy szakadt, és rongyos legyen, a következő generáció pedig minden bizonnyal eljut majd odáig, hogy a nadrág szárának fele hiányozzék.
Látom a jövőt!”

Amikor a turisz életvezetési szaklap is elkezdett beszélni róla, már többek szeme nyílt fel.

De amikor a Vogue kiposztolta a Facebookjára, mindenki a fejéhez kapott a rémülettől. 

Nézd, mit visel ez a lány a kifutón több ezer szeme láttára!

MOST ILYET KI VENNE FEL MEG HOVA HE??!?!!

A "farmernadrágot" egy Thibaut nevű japán tervező, a poszt-ironikus kor átszellemült művésze készítette el. Ehhez hasonló farmernadrágokat, amiken több a szakadás, mint a farmer, természetesen mindannyian láttunk már budapesti felső-középosztálybeli gimnazistákon, de ez azért mégsem ugyanaz. Ez egy új szint, hiszen ez a nadrág gyakorlatilag már nem is létezik, a modellen valójában nincs semmi. A semmit, amit néhány farmeranyagből készült szegély keretez, csak mi tesszük nadrággá azáltal, hogy emlékszünk az evolúciós folyamatra, ami során az ép, egészséges farmernadrágok eljutottak a gyárilag szaggatott farmernadrágokig.

tangafarmernek is nevezett semmi a tokiói Amazon divathét bemutatóján debütált. Sokak szerint nem csak egyszerűen idiótaság, hanem még a szakadt ruhájú nincsteleneket is kicsúfolja. 

Farmer- vs. Nokedliszaggatás – 4 : 1

Hol vagyunk már azoktól az időktől, amikor a tetőtől talpig farmerbe öltözött Britney Spears és Justin Timberlake volt a legmenőbb dolog nem csak a 2001-es American Music Awards gálán, de az egész világon is? 

Kapcsolódó
Népszerű