Spanyolország nemzetközi elfogatóparancsot ad ki Puigdemont és társai ellen

külföld
2017 november 02., 15:28
comments 185
photo_camera Carles Puigdemont Fotó: LLUIS GENE/AFP

A spanyol államügyész egy bírósághoz fordult, hogy adjanak ki nemzetközi elfogatóparancsot Carles Puigdemont katalán elnök és négy másik katalán kormánytag ellen, amiért nem jelentek meg a spanyol nemzeti bíróságon. 

Puigdemont és öt minisztere hétfőn menekültek el Brüsszelbe. Később úgy nyilatkozott, nem azért utaztak Brüsszelbe, hogy politikai menedékjogot kérjenek, hanem hogy „szabadon és biztonságban” dolgozhassanak, és erre Európa fővárosa a legalkalmasabb. 

Puigdemontnak és 13 társának csütörtökön és pénteken kellene (kellett volna) megjelennie a bíróságon, ahol azzal vádolják őket, hogy zendülést illetve lázadást szítottak és a katalán parlament kikiáltott Katalónia függetlenségét. Ha a körözés érvényben marad addig, akkor Puigdemont aligha indulhat a decemberben aktuális helyi választásokon. 

A katalán elnök ügyvédjén keresztül azt üzente, hogy együttműködik a bíróságokkal, a spanyol és a belga igazságszolgáltatással, de továbbra is Brüsszelben marad. 

Az ügyészek a bíróságon megjelent kilenc vádlott őrizetbe vételét kezdeményezte, a bíró még nem döntött az ügyükben. A bíróság épületén kívül több ezren tüntettek a spanyol állam eljárása ellen és a katalán politikusok szabadsága mellett. 

Miközben az európai politikusok és országok (leszámítva kevés kivételt, köztük Magyarországot) a spanyol kormányt támogatják az ügyben, a függetlenségi népszavazás elsöprő sikere dacára a katalóniaiak összességében továbbra is megosztottak a kérdésben. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.