Orbán: Ma már nagyon nehéz véleményeket elnyomni egy országban, hiszen mindannyian újságírók lettünk, mert fent vagyunk a közösségi médiában

A miniszterelnök Mészáros Lőrinc megújult televíziójában hosszú interjút adott Kovács Andreának és Bayer Zsoltnak, aki – mint ismert – rendszeresen uszít a blogján és nemrég bíróság ítélte el, amikor arról beszélt, hogy a civileket a taknyukon, vérükön kell kirángatni a Parlamentből. Orbán ezért nem volt hajlandó elítélni, sőt Bayer azóta több állami elismerést is kapott, most pedig egy asztalnál ülhetett Fidesz-alapító társával.

A mostani beszélgetés nem sok újdonságot tartalmazott, volt sok brüsszelezés, sorosozás, bevándorlózás, illetve a baloldal hibáiról is beszélgettek. Az ún. Soros-hálózat elleni harcról például azt mondta, „minden, a nemzetközi gyakorlatban elfogadott eszközt használni kell”, és a kérdés alapján ideértette a titkosszolgálatokat is.

A legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor Orbán azt védte, hogy a magyar nyilvánosságot szétverve kormányközelbe került, és rengeteg közpénzt elnyel a média nagy része.

Orbán azzal érvelt, hogy ma már nagyon nehéz véleményeket elnyomni egy országban, hiszen mindannyian újságírók lettünk, mert fent vagyunk a közösségi médiában.

Szerinte a kettős mérce sajátos magyar változata, hogy amikor a baloldal vásárolt médiát, akkor nem szóltak, amikor meg nemzeti-konzervatív tulajdonosok jelennek meg, vége a szólásszabadságnak. (Arról nem beszélt, hogy a politikai propaganda a rendszerváltás óta sosem volt ilyen súlyos.) Orbán szerint egyszerűen megfogadták, amit Medgyessy Péter miniszterelnökként mondott, vagyis hogy akinek tévé kell, vegyen magának. „Azt is mondhatnám, hogy a baloldal és Medgyessy Péter is elégedett lehet, hiszen meghallgatásra került a tanácsa” – mondta Orbán.

Azt persze nem fejtették ki, hogy Medgyessy 2002-ben azt mondta: egy közszolgálati tévé kell, ami korrektül tájékoztat, és nem a politikai pártok irányítják, aki pedig saját tévét akar, vegyen magának. Mindezt Orbán Viktor kijelentésére reagálta, miután a Fidesz-elnök azt kérte, hozzanak létre két egyenrangú közszolgálati csatornát, amik közül az egyiket az ellenzék irányíthatná.

Most ugye teljesen más a helyzet, hiszen nem elég, hogy a köztévét teljesen elfideszesítették, még azon felül is van egy rakás kormányhű médium, a sajtó pedig a Freedom House idei jelentése szerint egy éven belül 4 pontot romlott a magyar sajtószabadság helyzete, és már csak részben szabad, ezzel Románia és Bulgária mögé kerültünk.

;