Eger környékén egy naptár és egy jegyzetfüzet volt az elismerése a tanárok egész éves munkájának

oktatás
2017 december 21., 21:17
comments 339

Szerdán levelet kaptunk egy állami fenntartású általános iskola pedagógusától, aki azt ecsetelte, milyen jutalomban részesültek az iskolában. Azt írta, hogy az egész tantestület mindössze egy verses üdvözlőlapot, egy kis köszönőplakátot és egy darab Mozart csokigolyót kapott.

Az állami iskolákat fenntartó Klik ma közleményben reagált a cikkre, azt írták, hogy csokigolyót csak az igazgatók kaptak a tankerületben, bár az nem derült ki pontosan, hogy a tanárok milyen év végi jutalomban részesültek.

Csütörtökön ugyanakkor levelet kaptunk egy másik, egri pedagógustól is, aki szintén be szeretett volna számolni az év végi jutalmáról. Azt írta, hogy egy e-mailt kapott az igazgatótól, hogy mindenki vegye át az ajándékát, amelyet a Klik küldött.

“A titkárságon egy karton dobozban sorakoztak a jutalom zacskók ("Ízléses" Brown bag-ek) bennünk egy naptár és egy semmit mondó jegyzet füzet, KLIK reklám felirattal ami a táskán is rajta volt. Innen lehetett elvenni, az Igazgató ki se merte osztani.” - írta, majd hozzátette, hogy többük nem tartott rá igényt. Íme:

Az év végi jutalmak azután kerültek az érdeklődés közzéppontjába, miután kiderült, hogy Trócsányi László igazságügyi miniszter megjutalmazta magát 200 ezer forintnyi Erzsébet-utalvánnyal, illetve az is kiderült, hogy a Miniszterelnökség dolgozói is 100, illetve 250 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt kaptak jutalmul.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.