Simicskával fizettetné meg a Tiborcz cége miatt kiszabott büntetést Lázár János

politika
2018 február 12., 12:56
comments 445

„A Közgépen be fogjuk hajtani, abban biztos lehet” 

- mondta mai sajtótájékoztatóján Lázár János a hvg.hu szerint. Vagyis a Miniszterelnökséget vezető miniszter Simicska Lajos cégétől venné el a pénzt, ha az Európai Bizottság visszakéri azokat a milliárdokat, amelyeket az Elios nyert el közvilágítás fejlesztésére.

Lázár János és Tiborcz István a belvárosi Börze étteremben 2017. november 7-én.
photo_camera Lázár János és Tiborcz István a belvárosi Börze étteremben 2017. november 7-én. Fotó: Azonnali

Lázár azután hívott össze hirtelen sajtótájékoztatót, hogy a 24.hu ma reggel az OLAF-jelentés alapján megnevezte az Elios-ügy érintettjeit. Ezek Tiborcz Istvánon kívül részben olyan tanácsadók, akik egyszerre vagy egymás után dolgoztak az Eliosnak és az önkormányzatoknak, amelyek a pályázatokat kiírták - hogy aztán az Elios szépen megnyerje őket. Köztük van például Hamar Endre, aki Tiborcz régi üzlettársa és bizalmasa. 

Maga Lázár is azt mondta, hogy hódmezővásárhelyi polgármesterként a miniszterelnök későbbi vejével, Orbán Ráhel akkori párjával tárgyalt az első ilyen közvilágítási pályázat előtt. 

„Én kerestem Tiborcz Istvánt, mivel nem volt olyan magyar vállalkozás, amely a közvilágítási projektekben tapasztalattal bírt volna akkoriban.” 

Azt is megerősítette Lázár, hogy a miniszterelnök vejével már majd' tíz éve ismerik egymást - írja a hvg.hu. Az elhíresült szekszárdi hangfelvételen is arról beszélnek a fideszes városvezetők, hogy Tiborcz cégével fognak szerződni - másfél évvel azelőtt, hogy a pályázatot egyáltalán kiírták volna.

link Forrás

De Lázár János szerint nem Tiborcz a felelős, hanem Simicska.

A miniszter az MTI szerint azt hangsúlyozta, hogy az OLAF által vizsgált időszakban a Közgép volt a cég tulajdonosa, és így - amennyiben az Európai Bizottság nettó korrekcióról dönt - a felelősséget is neki kell vállalnia.

Ez az érvelés nem újdonság: a Fidesz és a médiája folyamatosan próbálja rátolni Simicskára az Elios-ügyet. Amivel több probléma is van:

  • Simicska Lajos a 2010-14 közti időszak Mészáros Lőrince volt, akkoriban nem ellensége, hanem a Fidesz és Orbán Viktor szerves része volt, szó sincs arról, hogy ha ő csalt, akkor ne a mostani politikai vezetés tudtával és érdekében csaltak volna. 
  • Másrészt a céget igazgatósági tagként akkor is Tiborcz István vezette, amikor az 2009 és 2014 között a Közgép csoporthoz, vagyis Simicskáékhoz tartozott.
  • Harmadrészt Tiborcz István az OLAF által vizsgált időszak egy részében formálisan is tulajdonosa volt a cégnek.

Lázár János legújabb nyilatkozta ezt az ellentmondásos kommunikációt emeli új szintre, amikor már arról beszél, hogy Simicskán kell behajtani az uniós büntetést. Márpedig az OLAF bűnszervezetben elkövetett csalást sejt a háttérben, és akár 13 milliárdot is visszakérhet emiatt Magyarországtól.

Ilyen törvény még nincs

Csakhogy pont ez a lényeg: ha az Európai Bizottság visszakéri a pénzt, azt az államkincstárnak kell befizetnie, és nincs eszköze arra, hogy magáncégekre hárítsa a költségeket. Ehhez új törvények kellenének. 

Egy hasonló uniós büntetés után, 2014-ben készült is egy törvénytervezet, amelyet a 444 ismertetett. Akkor az útépítő cégekre vetettek volna ki 15 százalékos különadót évekre visszamenőleg, miután az EU megtámadott számos, 2007 óta kiírt útépítési közbeszerzést, és ezért 60–90 milliárd forint körüli büntetést helyezett kilátásba. Állítólag ezt próbálta volna beszedni a cégektől a kormány, de végül elálltak ettől a tervtől.

A különadó legnagyobb vesztese a Közgép lett volna, amelynek tulajdonosával akkor, 2014 nyarán, már elmérgesedett Orbán Viktor viszonya, de még odébb volt a nyílt szakítás.

Utcán, bíróságon

A Momentum csütörtökre hirdetett tüntetést Így világít a magyar! címmel. Szigetvári Viktor azért tett feljelentést, mert „a rendőrség tisztára akarta mosni Tiborcz Istvánt”, Gyurcsány pedig Lázárt jelenti fel:

Most, hogy a nemzet vejéről kiderült, bűnszervezetben különösen nagyértékű csalásban vett részt és Lázár miniszter nyilatkozata szerint ez »nagyszerű program volt«, melyről mostanában is egyeztet titokban a gyanúsított Tiborczcal, nem marad más hátra, mint őt is feljelenteni.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.