10 milliárdból épül teniszközpont a Margitszigeten

sport
2018 február 20., 19:30

Elfogadta a Magyar Tenisz Szövetséget vezető fideszes Szűcs Lajos előterjesztését a parlament, így már törvény van róla, hogy a Nemzeti Sportközpontok mint építtető és a projektet irányító állami BMSK Zrt. felügyelete alatt megépül a Margitszigeti Nemzeti Tenisz Versenyközpont. 

A terv nem új és írt róla a 444 is, de jogszabály most kedden tette biztossá. 

A stadion - ugyan alkalmas lesz Davis-kupa meccsek és más rendezvények fogadására is - hivatalosan a Hungarian Open ATP World Tour helyszíneként épül, az ehhez kapcsolódó közbeszerzési eljárásoknál pedig az NSK-nak joga van ahirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazására, ez történt most is. 

A közlemény utal rá, hogy a munka fák kivágásával járhat majd, amelyeket az építtetőnek az önkormányzattal egyeztetve pótolnia kell majd. A törvény indoklásából az derül ki, hogy a jövő évi, 2019 áprilisában esedékes budapesti 500-as ATP-tornát már az új létesítményben rendezné meg a szövetség. 

Hogy pontosan mely részén épül majd a szigetnek a stadion, az a közleményből és a korábbi hírekből sem derült ki egyértelműen. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.