Budai Gyula szerint ő a legjobb tudása szerint elszámoltatta volna a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormány tagjait, de a bíróságokon nem történt meg a rendszerváltás

Így, nyolc év fideszes kormányzás után, Tiborcz- és Homolya-ügyek idején teljesen indokolt megszólaltatni Budai Gyulát, az Orbán-kormány egykori elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztosát. A Magyar Idők megtette, amit meg kellett tenni. 

Már maga a felvezetés is tökéletes, hiszen azzal kezdődik az interjú, hogy Budai 110 vizsgálatból hatvanegyben tett feljelentést, ezekben 49 személyt gyanúsítottak meg, közülük 37 személy ült a vádlottak padjára. (Az ügyészség - milyen érdekes - valahogy sűrűbben emelt vádat ezekben az esetekben, mint mostanában.) És itt vége, arról már nincs szó, hogy a bíróság milyen minimális esetben ítélt is el bárkit, aki ellen a munkáját saját bevallása szerint a legjobb tudása szerint végző Budai Gyula vizsgálatot vagy nyomozást kért. 

Bár Budai előbb azt mondja, hogy 

„Úgy vélem, hogy alapos munkát végeztem, amit az elmúlt időszakban született bírósági ítéletek is igazoltak.”

Aztán csak kiböki, ami bántja, láthatóan egyébként nemcsak őt, hanem a függetlensége jó részét még megőrző bírói kar átalakításával rendszeresen próbálkozó pártját is:

„Itt inkább az lehet a probléma, hogy a bíróságok, ha politikus is érintett az ügyben, nem mernek olyan döntést hozni, mintha egy átlagos emberről lenne szó. Pedig ugyanazokat a jogszabályokat kell alkalmazni. Csak a média rátelepszik az egészre, tudósít róla, fókuszban van, és elbizonytalanodnak a bíróságok is. A bíróságokon nem volt meg a rendszerváltás. Ezt nem én mondom, mások mondják, legutóbb két, a pályáját elhagyó bíró tett ilyen kijelentést az egyik kereskedelmi adón.” 

Budai Gyula szívét még valami nyomja:

„Az én legnagyobb szívfájdalmam egyébként az, hogy Gyurcsány Ferenc nincs börtönben. Ha valaki, ő nagyon megérdemelné, hogy rács mögött legyen.”