Önkritikus vezércikket írt ezen a héten az Economist arról, hogy nagyjából az egész nyugati világ, és ők maguk is elszámították magukat Kínával kapcsolatban.

Kína a múlt héten egyértelműen elmozdult az autokrácia felől a diktatúra irányába - írja a lap. Ekkor jelentette be Hszi Csin-ping, hogy az alkotmány módosításával bármeddig az ország vezetője lehet - akár élete végéig is. Mao Ce-Tung óta nem volt olyan vezetője az országnak, aki ilyen nyíltan ekkora hatalmat gyakorolt volna.

Ez nemcsak Kínának nagy változás, de azt is mutatja, a Nyugat elbukta azt a fogadást, amit Kínára tett az elmúlt 25 évben

- írja az Economist.

„A hidegháború vége, a Szovjetunió bukása óta a Nyugat azt várta, hogy még egy nagy kommunista ország kapcsolódjon be a világgazdasági rendbe. Gyakorlatilag arra számított a Nyugat, hogy Kína beilleszkedik, maga is piacgazdasággá válik, és ahogy egyre gazdagabb lesz, a nép kiharcolja magának a demokratikus jogokat és a joguralmat.”

Az Economist beismeri, hogy maga is erre számított, és még Hszi Csin-ping hatalomra kerülésekor is láttak esélyt arra, hogy az alkotmányos rend irányába mozduljanak el, de mára ennek az illúziónak vége. Kína a politikai elnyomás, az állami ellenőrzés és a konfrontáció felé halad.

Hszi a korrupcióellenes kampány címszava alatt eltűntette a riválisait, és megerősítette a saját pozícióját. Szabadgondolkodó ügyvédeket zárt börtönbe, lehetetlenné tette a párt és a kormány kritikáját a médiában és az interneten. Bár az emberek magánélete még többé-kevésbé még szabad, de azt is egyre jobban megfigyelik.

Ráadásul a rendszert már egyre inkább nemzetközi példának is tekintik. A tavalyi pártkongresszuson Hszi Csin-ping arról beszélt, az autoriter rendszer a liberális demokrácia riválisa lehet, és ezt más országok is átvehetik. Később ugyan azt mondta, hogy nem akarja exportálni ezt a modellt, de egyre inkább érezhető, hogy

Kína már nemcsak gazdasági, de ideológiai riválisa is Amerikának.

Az ország közben már a világ első számú exportőre, a világ 100 legértékesebb vállalatából már 12 kínai. Ráadásul ez a helyzet pont akkor áll elő, amikor a Nyugat elvesztette az önbizalmát, írja az Economist.

Hszi Csin-ping felemelkedéséről bővebben itt írtunk, arról pedig itt, hogy Kína hatalmas tempóban érkezett meg Európába, míg mindenki Oroszországra figyelt.