Első ránézésre nem tűnik különösebben izgalmasnak, pedig igazán pikáns diplomáciai és/vagy kampányesemény vár ránk ma délelőtt. 

Először a külügyi bizottság fideszes elnöke, Németh Zsolt számolt be róla a Facebookján, hogy pénteken Budafok-Tétény egyik félreeső pontján, egy nem túl látványos szobor, „a 2010-es szmolenszki tragédia áldozatainak és a magyar-lengyel barátságnak szentelt Memento Szmolenszk emlékmű ünnepélyes felavatásán” egymás után mond beszédet Orbán Viktor és Jarosław Kaczyński. Tegnap este pedig bejelentették, hogy Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő is eljön.

A magyar miniszterelnöknek eddig nem sikerült elérnie, hogy bármelyik uniós kormányfő meglátogassa a kampány alatt, ezt a hiányosságot most sikerül bepótolni.

De Orbánnak és Kaczyńskinak nagyon ügyesen kell lavíroznia, hogy a közös szereplésükből ne legyen balhé.

A feszültség okát röviden úgy lehet összefoglalni, hogy míg Orbán 2014 óta egyre közelebb kerül Putyinhoz, és Moszkva trójai falovaként tartják számon, addig Kaczyński a lengyel nemzet ellenségének állítja be az orosz elnököt, és többé-kevésbé nyíltan azzal vádolja, hogy megölette a testvérét.

Amiben nem értenek egyet, de nagyon nem

A 2015-ben kormányra kerülő Jog és Igazságosság (PiS) közel teljhatalmú vezetőjének vállaltan Orbán a példaképe az illiberális állam kiépítésében. A magyar miniszterelnök pedig már az elején leszögezte, hogy csinálhat a lengyel kormány akármit, ő az összes Lengyelország elleni uniós szankciót meg fogja vétózni. Kaczyński azóta rohamtempóban építette le a demokratikus intézményeket, és Orbánnal vállvetve háborúzott Brüsszel ellen. 

Van viszont egy feloldhatatlan ellentét közöttük: az Oroszországhoz való viszony. Egy tavalyi felmérés szerint nincs a világon még egy nép, amely annyira bizalmatlan lenne Putyinnal szemben, mint a lengyel. Az orosz-magyar kapcsolatot most nem részletezném (a Direkt36 nemrég alaposan összefoglalta az alakulását), de talán mindennél többet mond a lengyel és magyar álláspont különbségéről egy 2016-os hírünk. Ebben arról számoltunk be, hogy míg a magyar politika évek óta arról szól, hogy Soros és Brüsszel hozza a nyakunkra a bevándorlókat, addig a lengyel belügyminiszter és a köztársasági elnök is határozottan kijelentette, hogy 

az egész migrációs válságot Moszkva gerjesztette mesterségesen, hogy destabilizálja Európát.

A két kormány pragmatikus politikájának bizonyítéka, hogy ezt a forró témát el tudták kerülni, és eddig mindössze egyszer került sor nyílt konfrontációra Varsó és Budapest között. Akkor, amikor Orbán Viktor is megszavazta Kaczyński ősellenségének, Donald Tusknak az újraválasztását az Európai Tanács élére. Tuskot se a magyar kormány, se a kormánymédia nem támadja úgy, mint az EU többi vezetőjét, nem Soros-bérencezik például, de amikor Orbán támogatta az újrázását, felháborodott lengyel kommentelők lepték el a Facebook-falát. Ami nem meglepő, tekintve, hogy 

Kaczyński szerint Tusk és Putyin együtt felelősek a testvére meggyilkolásáért,

és ezért a lengyel kormány hivatalos álláspontja az, hogy börtönbe kell zárni az Európai Tanács elnökét. De miért is?

A Szmolenszk-vallás

Majdnem pontosan nyolc évvel ezelőtt, 2010. április 10-én a szmolenszki tragédia megrázta Lengyelországot. Az egész úgy kezdődött, hogy Donald Tusk akkori lengyel kormányfő Putyinnal közösen emlékezett meg a katyni mészárlás áldozatairól. A Sztálin által elrendelt tömeggyilkosságról évtizedeken át hallgatni kellett, a Szovjetunió a létezését is tagadta, ezért hatalmas szimbolikus ereje volt az orosz területen tartott ceremóniának. Csakhogy a radikálisan oroszellenes köztársasági elnök, Lech Kaczyński nem akart Putyinnal közösen koszorúzni, ezért egy külön küldöttséggel együtt, három nappal később repült a helyszínre.

A hivatalos lengyel és orosz vizsgálatok szerint a következő történt. Az orosz hatóságok előre jelezték, hogy a szmolenszki repülőtér le van zárva és a látási viszonyok is rosszak. Ennek ellenére ragaszkodtak hozzá, hogy akkor és ott szálljanak le. A fekete doboz alapján a repülőgép személyzete és az orosz légi irányítás is hibázhatott: utóbbi téves tájékoztatást adott, míg a pilóta túl közel repült a földhöz, és túl későn próbálta meg felhúzni a gépet. Amely így beleakadt a fákba, és a kifutópályától pár száz méterre lezuhant (A körülményekről minden apró részletet el lehet olvasni Domány András nagyon alapos, narancsos cikkében.)

A gépen 96-an utaztak, Lech Kaczyński és felesége mellett a fegyveres erők parancsnokai és főpapok is. Mindenki életét vesztette.

A nemzeti gyászból természetesen kivette a részét Donald Tusk miniszterelnök is, aki a gépen tartózkodó párttársait is siratta. De a helyszínre utazott Putyin is, aki tőle szokatlan módon megrendültséget mutatott, a világsajtót pedig bejárta a kép, ahogy megöleli lengyel kollégáját. Még Putyin elszánt kritikusai is arról beszéltek akkoriban, hogy a lengyel-orosz viszonyban áttörést jelenthet a katyni megemlékezés és utána ez a közösen kezelt tragédia. Rövid időre a lengyel belpolitikában is kitört a béke Tusk pártja, a Polgári Platform (PO) és az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) között.

Aztán elkezdődött az őrület.

Először csak néhány megszállott kezdett el arról suttogni, hogy az oroszok robbantották fel a gépet. Aztán viszont Jarosław Kaczyński is beleállt, hogy itt valami sötét titok lappang ikertestvére halála körül, és az egész lengyel politika központi kérdésévé próbálta tenni a rejtett igazság kiderítését. A PiS vezetői különböző hevességű vádakat fogalmaztak meg, de mind egy irányba mutattak: az orosz kormány akarta a lengyel elnök halálát, Tusk pedig asszisztált ehhez. Egyrészt megengedte, hogy egy Putyinhoz közeli vállalat szervizelje a lezuhant kormánygépet, másrészt átengedte a roncs kivizsgálását az oroszoknak. 

Tusk természetesen cáfolta ezeket a vádakat, ahogy a Kreml is, újra meg újra, de a PiS kormányra kerülése után új lendületet vett a mozgalom. Vizsgálóbizottságot állítottak fel, amelynek tagjai ugyan nem szakemberek voltak és a gépet sem tudták megvizsgálni az addigra bekeményítő oroszok ellenállása miatt, de egy év alatt kikutatták, hogy 

a hivatalos vizsgálat tévedett: a gép pusztulását robbanás okozta. 

Az nem baj, hogy a fekete doboz felvételén ilyesmi nem hallatszik, ahogy az sem érthető, hogyan került volna bomba a szigorúan ellenőrzött kormánygépre. Vagy hogy miért akarta volna Putyin kivégezni a súlytalan lengyel elnököt és még rengeteg lengyelt pont Oroszország területén, iszonyú feltűnő módon. 

Mindez nem számított: felmérések szerint 2010-ben a lengyelek nagy többsége nem hitt Kaczyński verziójában, sőt még az eset orosz kezelését is rendben lévőnek találta, addig 2015-ben már minden harmadik lengyel - gyakorlatilag a PiS teljes szavazótábora - őszintén hitt a Szmolenszk-vallásban, vagyis abban, hogy Moszkva keze van a dologban. 

A Foreign Policy vonatkozó cikkének nem véletlenül az a címe, hogy

Az összeesküvés-elmélet, amely megmagyarázza Lengyelországot

A testvérét meggyilkoló Putyinról és Tuskról szónokoló, akkor még ellenzéki Kaczyński ugyanis olyan narratívát alkotott meg, amely a jelek szerinte sokaknak tetszett: egyszerre játszott rá az elitellenességre (a kormány, a hatóságok, mindenki benne van!) és arra a megnyugtató érzésre, hogy minden rosszról a háttérben áskálódó erők tehetnek (a külföld, a ruszkik, akikhez később a németek és Brüsszel is csatlakozott).

A 2015-ös választási győzelem óta a Szmolenszk-kultusz egészen abszurd méreteket öltött. A krakkói Wawelben, a nemzet királyai mellé temetett Lech Kaczyński emlékére 2010 óta minden hónap 10. napján látványos rendezvényt tartanak, az önkormányzatok szobrokat állítanak neki, a kormány pedig rendeletbe adta, hogy minden katonák részvételével tartott eseményen fel kell olvasni a szmolenszki vértanúk névsorát (amiről a kormány lehúzta a neki nem tetsző áldozatokat). Kaczyński közben az édesanyjuk kultuszát is elkezdte építeni: szülővárosában a Jadwiga Kaczyńska utca a Lech Kaczyńskiról elnevezett körforgalomba fut bele.

Amikor tavaly egy ellenzéki képviselő a szájára merte venni a testvére nevét a parlamentben, Kaczyński felment a pulpitusra, és gyilkosnak nevezte az „áldott emléket” meggyalázó ellenzéket. Egy friss interjúban pedig arról beszélt, hogy a végleges vizsgálati eredmény a nyolcadik évfordulóra sem lesz meg, de közölnek újabb részeredményeket, amelyek szerinte „megerősítik majd, ami már korábban megkérdőjelezhetetlenül bebizonyosodott”.

Mondani is valamit meg nem is

A budafoki avatás mindkét félnek jól jöhet otthon. Kaczyński demonstrálhatja, hogy külföldön is nagy becsben tartják a szmolenszki tragédia emlékét, Orbán médiája pedig megmutathatja, hogy az egyik legnagyobb uniós tagállam vezetői eljöttek hozzánk. A két illiberális vezér nagy egyetértésben ítélheti el a keresztény kultúránkra támadó migránsokat és az őket idetelepítő, a nemzetállamok szuverenitását eltörölni akaró, kutyafejű Brüsszelt.

Azt viszont nagyon szórakoztató lesz figyelni, hogyan kezelik a kényes kérdéseket. Orbánnak azzal kell számolnia, hogy a lengyel kormányon kívül senki nem ismeri el, hogy a szmolenszki tragédia mögött valamilyen gyilkos szándék húzódott. Kaczyńskinak viszont kellemetlen lehet, ha legfőbb szövetségese balesetként beszél a testvére haláláról, hiszen évek óta árulózza azokat, akik ezt teszik. Továbbá Kaczyńskinak még a legvisszafogottabb forgatókönyv szerint is szólnia kellene az oroszok és Tusk felelősségéről, ellenben Orbán Viktor az elmúlt években a leghalványabb kritikát sem engedte meg magának Putyinnal szemben, és Tusk előtt is leégetné magát, ha a Tanács elnökét a jelenlétében gyilkosozná le Kaczyński.

Mert bár vannak arra utaló jelek, hogy a lengyel kormány csak a szavak szintjén idegenkedik ilyen végletesen Moszkvától, de a Kaczyński táborát egyben tartó mítosznak mégiscsak a nagy lengyel államférfit megölő oroszok állnak a középpontjában.

A szobor alkotójával készült interjú alapján maga az emlékmű nem érinti ezeket a kérdéseket, és a szimbolikájának lényege a katyni mészárlás és a szmolenszki tragédia összekapcsolása, illetve „a lengyel és magyar nép évszázados barátsága.”