Hova tűnt 27108 választó?

Magam is kiszúrtam még hétfő hajnalban, azóta pedig olvasók tucatjai jelezték, hogy az NVI által napközben kiadott részvételi adatokhoz képest a szavazás utolsó fél órájában nemhogy nőtt, de még csökkent is a részvétel a szavazatok összeszámlálása után kiadott végleges adatok szerint.

az NVI az utolsó napközbeni jelentését a 18:30-kor, az urnazárás előtt fél órával összesített adatok alapján adta ki, akkor 68,13 százalékos volt már a részvétel. Ehhez képest most, a szavazóköri adatok 98,96 százalékának feldolgozása után 67,08 százalékos részvételt ír az NVI, ami száz százalékra felszorozva 67,79 százalékos részvételt jelent, vagyis ezek szerint a szavazás utolsó fél órájában nyoma veszett 27108 választópolgárnak, akik a korábbi jelentések szerint már leadták a szavazatukat.

"Az eltérés oka nagyon egyszerű. Mint minden választáson, most is, a napközbeni részvételi adatokat a szavazatszámláló bizottságok 7:00, 9:00, 11:00, 13:00, 15:00, 17:00, és 18:30-s rögzítéssel közlik, úgy hogy minden választópolgár érkezésekor egy strigulát húznak, és ezeket a vonalakat ezekben az időpontokban összeszámolják" - kezdte válaszát kérdésemre Listár Dániel, az NVI szóvivője.

A végleges adatokat viszont a jegyzőkönyvek adataiból számolják. Ezeket úgy határozzák meg, hogy "megszámolják a választói névjegyzéken a leszavazott választópolgárok aláírásait. Ez, ahogy a honlapon is látható, a szavazókörök 98.96 százalékának adatai alapján 67.08 százalék. 100 százalékos feldolgozottság akkor lesz, amikor szombaton a külképviseleteken leadott, az átjelentkezéses, és a kijelölt szavazókörben, (valamint a levélben leadott szavazatokat) összesítik, és elkészülnek azok a jegyzőkönyvek is. Ekkor lesz végleges részvételi adat is" - mondta.

Levélben végül, bár összesen 378449 külhoni állampolgár jelentkezett a névjegyzékbe, és 150 ezren vissza is küldték a borítékot, már csak 103 ezren küldtek vissza érvényes szavazási iratot. A választási honlap túlterheltség miatti leegyszerűsítése miatt az az adat most nem érhető el, hogy pontosan hányan szavaztak külképviseleteken, de nagyjából 50-60 ezren lehetnek ők is. Ha majd ezeket a szavazatokat is beszámolják, a végleges részvétel már meghaladhatja a 18:30-kor közölt utolsó részadatban közölt számot.