Immár hivatalosan is Oroszországot teszi felelőssé az MH17-es lelövéséért a holland és az ausztrál kormány

külföld
2018 május 25., 07:53
comments 145

"A nemzetközi nyomozócsoport (JIT) megállapításai alapján Hollandia és Ausztrália immár meggyőződött róla, hogy Oroszország a felelős annak a Buk létesítménynek a bevetéséért, amellyel lelőtték az MH-17-est, jelentette be Stef Blok holland külügyminiszter a JIT csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében egyértelműen bizonyítottnak találta, hogy a Malaysian Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járatát egy orosz légelhárító dandár fegyverével lőtték le Ukrajna keleti, oroszok és oroszbarát szakadárok kezén levő része felett.

"Kormányunk most megtette a következő lépést azzal, hogy formálisan is Oroszországot teszi felelőssé" - mondta Blok. Nyilatkozata szerint egy nemzetállamot felelőssé tenni a nemzetközi jog megsértése miatt "összetett jogi folyamat", így első lépésként nem is a nemzetközi büntetőbírósághoz fordulnak, hanem Oroszországgal kezdenének tárgyalásokat. "Arra szólítjuk Oroszországot, hogy ismerje el felelősségét és teljes mértékben működjön együtt az igazság feltárását célzó folyamatban, hogy igazságot szolgáltathassunk az MH17 áldozatainak és rokonaiknak" - mondta Blok.

Ez komoly kérés, Oroszország a gép lelövése utáni perctől kezdve összetett hazugságkampánnyal igyekezett bárki másra terelni a gyanút magáról, bár azóta a Bellingcat oknyomozói már azt is azonosították, hogy melyik orosz katonatiszt lehet személy szerint felelős az utasszállító lelövését.

Az MH17-es fedélzetén 298-an tartózkodtak, javarészt holland állampolgárok. Egyikük se élte túl a tízezer méteres magasságban repülő gép lelövését. (Via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.