Egy magyar történész kiderítette, hogy a volt ciprusi elnök évekig az ÁVH ügynöke volt, majd 1959-ben Kornai Jánosékról jelentett

  • A most 87 éves Jorgosz Vasziliu volt ciprusi elnök maga is sokat mesélt arról, hogy görög kommunista menekültként az 1950-es éveket Magyarországon töltötte, de kiábrándult, majd a Hungaricus „ellenforradalmi” tanulmány Londonba csempészéséért letartóztatták.
  • Azt viszont csak most tárta fel Markó György történész, hogy Vasziliu a Rákosi-korszakban a kémelhárítás, a Kádár-rendszerben pedig a Belügyminisztérium alá tartozó állambiztonság ügynökeként „Gergely” fedőnéven jelentett.
  • Az A pesti Rambo című új, 1956-os történeteket bemutató kötetből kiderül, hogy a nőbolondként számon tartott egyetemista és közgazdász lelkesen jelentett görög menekültekről, illetve a saját barátairól és ismerőseiről, köztük Kornai Jánosról, Fekete Sándornéról és Nagy Andrásról.

„Vélhetően a legnagyobb vihart egy később igencsak sikeres pályát befutott görög emigráns és a magyar állambiztonság kapcsolatát bemutató tanulmány fogja kiváltani. Mindig távol állt tőlem az egykori ügynökök öncélú leleplezése, de nem hallgathattam a korszakra oly jellemző történetről. Döntse el az Olvasó, hogy az illető a megtorlás folyamatában az áldozat, a tettes vagy mindkettő.”

Markó György történész, nyugállományú honvéd ezredes, a Kommunizmuskutató Intézet vezetője szerényen csak ennyit írt az új, A pesti Rambo – Esettanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc történetéből című könyvének hátlapján, mintha az elmúlt éveiben folytatott kutatásainak eredményeit bemutató mű nem tartogatna valóságos szenzációt. Sőt, a nagy felfedezéssel egészen a könyv végéig kell várni, és elsőre még a fejezet címe sem árulkodó: „»Szélfútta levél.« Egy hithű görög kommunista esete a magyar állambiztonsággal.” Pedig a fejezetből az derül ki – méghozzá egyértelműen – hogy: Jorgosz Vasziliut, aki 1988 és 1993 között a Ciprusi Köztársaság harmadik elnöke volt, Magyarországon 1951-ben az ÁVH, majd 1959-ben a Belügyminisztérium alá tartozó állambiztonság is beszervezte ügynöknek.

Jorgosz Vasziliu ciprusi elnök (balra) gazdasági együttműködésről állapodik meg Borisz Jelcin orosz elnökkel a Kremlben 1992. október 15-én.Fotó: Alekszandr Makarov/RIA Novosti

Az áldozat hivatalos változata

Vasziliu családja 1950-ben érkezett Magyarországra menekültként, az apja önkéntes orvosként a görög polgárháborúban támogatta a kommunistákat. A szülei időközben a Szovjetunióba mentek, ő viszont itt maradt a húgával, és miután előbb munkásként dolgozott, később felvették a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem politikai gazdaságtan szakára. Tanította Nagy Imre későbbi vértanú miniszterelnök, de látogatta Lukács György szemináriumait is. 1955-ben diplomázott le, majd az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének munkatársa lett.

1955-re Vasziliu több barátjával együtt (például Kornai János, Nagy András, Fekete Sándor, Kende Péter) kiábrándult a hivatalos irányból, és alapító tagja lett a Petőfi Körnek. Az 1956-os forradalom alatt az utcákat járta, de nem harcolt. 1957 elején – kihasználva a ciprusi származásával járó angol állampolgárságát – Londonba ment, és kicsempészte a Kornaitól átvett, Hungaricus című, a rendszerrel szemben kritikus tanulmányt. Miután több társát is elfogták, valaki felnyomta őt is, és 1959-ben elfogták. A könyvben több forgatókönyvet is megismerünk, amik alapján megtervezték az elfogását (többek között arra építettek, hogy „egy kedves, derűs, bohém, nőbolond fiú”), ám végül egy barátja egyszerűen behívta az állambiztonság irodájába.

Eddig úgy volt ismert a története, hogy ezután a pártból kizárták, a börtönt pedig csak a külföldi állampolgársága miatt kerülte el, és miután a disszertációját befejezhette, 1960-ban elhagyta az országot. De az igazság ennél bonyolultabb és sokkal sötétebb.

Négy év az ÁVH-ban

Markó György most megírta, hogy mielőtt Vasziliura lecsapott az állambiztonság, szokás szerint utánanéztek a célszemély előéletének, és a hálózati nyilvántartásból előkerült egy adat, amit egy bizonyos Hegedüsné 1958. december 11-én gépelt a kérőlap hátoldalára: „Nevezett 1951. dec. 19-től az akkori I/3. e. aloszt. informátora volt. Anyagát 1955.XII.19-én B-55.003 sz. alatt irattároztuk.” Az iraton ott áll még kézírással, hogy „anyaga nincs”, vagyis a korábban irattárba helyezett beszervezési dosszié valószínűleg a forradalom alatt vagy egyből utána megsemmisült. Mivel ez a szöveg oroszul is oda van írva, vélhetően a szovjeteknek is elküldték az információt.

Tehát Vasziliu „Gergely” fedőnéven 4 éven át az ÁVH I/3-e. alosztálya, azaz a nem angolszász, francia és jugoszláv kémelhárítást végző szervezeti egység ügynöke volt.

A dokumentum, amiből kiderült, hogy Jorgosz Vasziliu 1951 és 1955 között az ÁVH kémelhárításának ügynöke volt.Forrás: Markó György/A pesti Rambo/ÁbSzTL

Arról semmit sem tudunk, hogyan vették rá az együttműködésre az akkor 20 éves politikai menekültet, pedig a későbbi megfigyelésekor bőséges információt gyűjtöttek még olyan apróságokról is, mint hogy a „Virgonc” fedőnevű kedvesével 1959. január 15-én 19:47-kor a Belvárosi Kávéházban „étlapot kértek, amiből két tál kocsonyát rendeltek. A kocsonya elfogyasztása után egy-egy pohár szódát ittak.”

Mivel a férfi apja a Görög Kommunista Párt ciprusi szervezetének egyik alapítója és vezetőségi tagja volt, és a család tagjai mind meggyőződéses kommunisták voltak, így Vasziliu talán természetesnek vette, hogy segítenie kell az elvtársakat egy idegen országban, távol a szüleitől – találgat Markó György, aki szerint az is árulkodó, hogy Vasziliut 1951 decemberén szervezték be, pár hónappal azután, hogy „a magyar népi demokrácia” esélyt adott neki, hogy gyári munkásként továbbtanulhasson a Közgázon, ahol valószínűleg az ottani görög hallgatókról kellett információkat gyűjtenie. A könyv szerint Vasziliu és az ÁVH együttműködése 1955 decemberén nem annyira a kiábrándultság miatt ért véget, mint inkább azért, mert az egyetem elvégzése után megszűnhetett a „hírszerzési lehetősége”.

Az állambiztonság visszatér

Amikor 1959-ben lecsaptak rá, Vasziliu vallomást tett a Hungaricus-ügyről, több társát is felemlegetve. (Ekkor egyébként már más is vallott a fenyegetések hatására.) A vallomásában még arról is beszélt, hogy amikor a húga 1956-ban vélhetően szerelmes lett egy fiatal focistába, és megpróbált disszidálni, maga Vasziliu riasztotta a húga eltűnéséről az „ÁVH velem kapcsolatot tartó beosztottját”. Az elfogott lányt egyből a bátyjának adták át, ő pedig értesítette az üzbegisztáni Teskentben élő szülőket, akik elintézték, hogy a lány a Szovjetunióba távozhasson.

1959-ben az ügynökmúltját pedzegetve újra együttműködésre kérték Vasziliut, aki bele is ment, hogy Magyarországon befejezi a disszertációját, és együttműködik az állambiztonsággal: Angliában nem, de „itthon szívesen segít” – áll a jelentésben.

Jorgosz Vasziliu 1959. január 12-i beszervezési nyilatkozataFotó: Markó György/A pesti Rambo/ÁbSzTL

Vasziliu a fenti beszervezési iratban felsorolt 14 embert, akikről vállalta, hogy jelent, és mielőtt elengedték, vélhetően a kompromittálás kedvéért még egy nyugtát is aláírattak vele azzal a szöveggel, hogy: „Szaz azaz 100 forintrol mely összeget költségeim fedezésere atvettem. Budapest 1959. jan. 12. Vasziliu Jorgosz.”

Két nap múlva találkozott először Bárdos József rendőr századossal a Petőfi Sándor utcai „K” lakáson, és innentől kezdve egy éven át folyamatosan jelentéseket adott a barátairól, ismerőseiről és családtagjairól. A legtöbb jelentése nem maradt fent, mert az „M”, azaz ügynökimunka-dossziéja nem került irattárba, és így levéltárba sem. (Markó György egyébként, ha már Jorgosz Vasziliut felfedte, a férfit beszervező és megfigyelő ügynököket is megnevezte, amennyiben lehetett róluk tudni valamit.)

„Megbízását jól végezte”

Vasziliunak főleg Fekete Sándornét, Kornai Jánost és Nagy Andrást kellett ellenőriznie. Kornairól, a már akkor is neves közgazdászról sértve írt a jelentéseiben: „Az én elég szoros barátságom Kornaival – mondhatom – végzetesnek bizonyult számomra. (…) Biztosra veszem, hogy a Kornai vetette fel a Feketének, hogy én vigyem ki az anyagot”, mármint a Hungaricust, amit egyébként „nagyképű értelmiségi fecsegésnek” tartott. Nagy Andrásról pedig kérdés és kérés nélkül még rosszindulatúbban írt, pedig a férfi korábban őszintén aggódott a Londonban lévő Vasziliu sorsa miatt. Nagyról elmondta, milyenek a politikai nézetei, beszámolt az 1956-os szerepvállalásáról, és felsorolta az ismeretségi körébe tartozókat is, amivel több barátját is bajba keverte. Fekete Sándorné egy idő után valamiért már fogadta szívesen.

1959 végén, a Hungaricus-ügyben súlyos ítéletek születtek, Vasziliura pedig többé nem volt szüksége az állambiztonságnak, így 1960 elején megengedték, hogy külföldre menjen. A ráállított ügynökök megerősítették, hogy a „megbízásait jól végezte el”, Bárdos József tartótiszt pedig két fő jellemvonást tulajdonított neki: „a komoly gondolkodás és a könnyed, gátlásoktól mentes magatartás”.

Nem várt csavar a történetben, hogy a könyvből kiderül: Vasziliu barátnője, a Hungarotexnél dolgozó J. Jenőné maga is ÁVH-s volt, majd alhadnagyként szerelt le a BM IX., operatív technikát biztosító osztályáról. Vele Vasziliu Bécsben még találkozott, a szüleinek is bemutatta, és bár lehetett arról hallani, hogy akár össze is házasodhatnak, végül ebből nem lett semmi.

Az állambiztonságnak sikerült széles körben elfogadtatnia azt a legendát, hogy Vasziliunak a külföldi állampolgársága és a Szovjetunióban élő apjának kiemelt státusza miatt sikerült elkerülnie a büntetőjogi felelősségre vonást, és ezt az érintett értelmiségiek is bevették, illetve az 1956-os történetírás is elfogadta. Eddig.

A szembenézés hiánya Cipruson és itthon

Vasziliu később a hazájában sikeres piackutató, közgazdász és üzletember lett, egy időben ő volt a ciprusi Kereskedelmi Kamara alelnöke, majd az 1980-as években beszállt a politikába. 1988-ban független elnökjelöltként a kommunisták és a liberálisok támogatását is élvezve legyőzte a ciprusi elnökválasztáson az addigi elnököt. Az elnöksége alatt gazdasági fellendülés volt, és politikai reformok jöttek, az 1993-as elnökválasztáson mégis legyőzte Gláfkosz Klirídisz. Vasziliu ezután megalapította az Egyesült Demokraták nevű liberális pártot, de mivel a ciprusi egyesítést célzó, nagy vitát kiváltó 2004-es népszavazáson elbukott az Annan-terv, amit hevesen támogatott, 2005-ben lemondott a pártelnökségről.

A Petőfi Körből is ismert Hegedüs B. András a ciprusi elnökkel a hivatali ideje alatt, 1991-ben interjút készített a Magyarországon történtekről. Hegedüs akkor az elnököt – az ügynökmúltját nem ismerve – így jellemezte: „emberi tisztességből és erkölcsi megfontolásból vált kommunistából modern gondolkodású polgárrá”. Az interjúban – bár részletesen beszélt a Hungaricus-ügyről és a letartóztatásáról – Vasziliu kihagyta a beszervezéséről szóló részeket, viszont a jelentésekből ismert egyes cselekményeket felidézte, de kozmetikázva, a valódi szerepét elfedve. Utoljára 2016-ban járt Magyarországon, a kormány díszvendége volt a Nemzetközi Alumni Találkozón.

Kornai János Széchenyi-díjas közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a szocialista gazdasági rendszer, a nem-egyensúlyi rendszerek és a posztszocialista átmenet nemzetközileg is elismert kutatójaként a Harvard és a Corvinus professor emeritusa lett.

Kornai János 2017-ben.Forrás: Youtube

1956 elfeledett, félreismert antihősei

A régi vágású ponyvaregényre emlékeztető borító alapján meglepő lehet, de A pesti Rambo a volt ciprusi elnök leleplezésétől eltekintve is érdekes olvasmány, még azoknak is, akik sok hasonló történészi munkán átrágták már magukat. A rövid (bruttó 252 oldalas), de alapos mű – a hivatalos propagandának ellentmondva – jellemzően leszakadó, szegény, utcai körökben mozgó, nem teljesen tiszta jellemű felkelőket mutat be, és több apró újdonsággal is szolgál az 1956-os harcokkal és a megtorlással kapcsolatban.

Az ÁVH és az állambiztonság felépítéséről szóló részben megtudhatjuk, hogy egy későbbi ÁVH-vezér, Vajda Tibor 1945 tavaszán egy szovjet katonai teherautóra kéredzkedett fel a hátizsákjában 5 kiló zsírral és 5 kiló szalonnával, és Bécsbe ment, hogy azokat fogtechnikai alapanyagokra cserélje, de nem járt sikerrel.

Abban a fejezetben, ami arról szól, hogyan tudósítottak a francia fotóriporterek a felkelőkről, majd az állambiztonságnál hogyan használták fel a külföldi és magyar felvételeket, megismerhetjük Novák Károlyt, aki a forradalom után, 16 évesen Angliába szökött, de hazahívta a honvágy, és elhitte, hogy a visszatérőknek nem lesz bántódásuk. Na, őt első fokon halálra, másodfokon 10 évre ítélték.

Budapest hősei című könyvhöz is érdekes adalékot kapunk: az egyik fejezet a híres fotó hátterében látható harmadik személy után nyomoz, és lehetséges – de sajnos már valószínűleg sosem lesz biztos –, hogy két Sipőcz József közül nem az egykori rasszista csendőr, hanem egy katonaviselt, köztörvényes bűnöző az, aki tekintélyre vágyva azt állította magáról, hogy politikai okból elítélt csendőr volt. Markó György később az ő kalandos történetét részletesen is feltárja.

A következő fejezetben a szerző tucatnyi 1956-os fotó téves beazonosítását korrigálja, és bár a Pruck Pálról készült fotót futólag említve azt írja, hogy „a kép kapcsán később kialakult inkább politikai, mint szakmai polémia elemzése meghaladja ennek az írásnak a kereteit”, egy másik képről már kereken kijelenti: „Többszöri figyelmeztetésem ellenére sajnálatos módon Nagy József az 1956-os Emlékbizottság különböző anyagaiban (plakát, filmösszeállítás) is Szente Józsefként szerepel.”

A címszereplő pesti Rambo, azaz Nagy József és egy barátja, Rideg Ferenc életét is megismerhetjük: a két, rossz családból származó, visszaeső tolvaj épp a forradalom idején szabadult a börtönből, aztán részt vettek a fegyveres ellenállásban. Több fotó alapján szinte óráról órára követhetjük az útját a két antihősnek, akik részt vettek a foglyul ejtett állambiztonságiak elleni, a kommunista propagandában – a forradalmárok embertelenségét bizonygatva – sokat hivatkozott, Kenyérmező utcai sortűzben is. Végül Nagy József Dél-Afrikába menekült, ahol talán még bokszmeccseken is játszott, Rideg pedig a rendszerváltásig hiába könyörgött vízumért ékezet nélküli, nagy kezdőbetűs levelekben, még az anyja temetésére sem engedték haza. Vajon 1989 után visszatért-e bármelyikük is?

Markó György: A pesti Rambo – Esettanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc történetéből. Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, 2018. 252 oldal, 3500 Ft.