Alkotmányba írná a Fidesz, hogy az állam minden szervének védenie kell a keresztény kultúrát

politika
2018 június 13., 20:26

Harangozó Tamás szocialista képviselő, a törvényalkotási bizottság tagja tette ki a Facebookra a bizottság fideszes tagjai által benyújtott javaslatot, amivel a már benyújtott alkotmánymódosító indítványt egészítenék ki.

link Forrás

Az indítványt Harangozó szerint este fél 8 előtt küldték el a képviselőknek, tehát nem is láthatná más a bizottság következő üléséig. Ezen kívül a képviselő szerint az is aggályos, hogy a fideszesek olyan módosításokat is az Alaptorvénybe csempésznének így, amik az eredeti módosító indítványukban nem is szerepeltek. Ez végül is eljárási szempontból szinte teljesen mindegy: a Fideszé az alkotmányozó többség az Országgyűlésben és minden bizottságban ők vannak többen.

Az új indítványban két fontos módosítás szerepel:

Kötelezővé tennék az állam minden szerve számára a keresztény kultúra védelmét.

Az indoklás szerint azért, mert enélkül nem létezne sem Magyarország, sem Európa, és a kontinensen olyan változások zajlanak, amik közepette ez a kultúra most védelemre szorul.

A másik változás, hogy

tilos lesz életvitelszerűen közterületen tartózkodni.

A hajléktalanság tilalmával a Fidesz és a fideszes önkormányzatok már többször megpróbálkoztak, de lepattantak a bíróságokról. Ha a tilalom alkotmányba kerülne, akkor a bíróságok is tehetetlenné válnának ezen a téren. A módosító indítvány emellett előírná, hogy az önkormányzatoknak továbbra is törekedniük kell megfelelő számú szálláshely biztosítására. (via Index)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.