Győri Péter nem civil, hanem egy volt SZDSZ-es, mondja Halász János, aki az SZDSZ civil jelöltjeként került a politikába

képzavar
2018 július 04., 06:34
comments 138
link Forrás

„Az ellenzék egy magát politikán kívülinek beállító, de valójában nagyon is a politikai pályán dolgozó álcivil jelölt mögé sorakozott föl, szóval az ellenzék megint becsapja az embereket” – olvasta fel Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője Győri Péterről, a józsefvárosi független jelöltről beszélve. A Menhely Alapítványt vezető Győri mögé állt be az ellenzék a fideszes Sára Botonddal szemben az időközi polgármester-választáson.

Halász szerint Győri – akit a Fidesz azzal vádol, hogy drogosokat és hajléktalanokat akar importálni a VIII. kerületbe – nem civil, hanem egy volt SZDSZ-es politikus, mivel Győri a rendszerváltás után az SZDSZ fővárosi szakpolitikusa lett, és 1990 és 2002 között a Fővárosi Közgyűlés Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottságának elnöke volt.

Hogy ebben mi a poén?

Az, hogy Halász János pont az SZDSZ civil jelöltjeként került a politikába.

A Magyar Narancs 2013-as portréjából kiderül, hogy Halász János Giczey Péter helyi SZDSZ-politikus biztatására lépett be a politikába. 1995-ben, már a Demokratikus Charta létrejötte, a Fodor-szárny pártváltása és az MSZP–SZDSZ-koalíció felállása után Halász elindult a lakhelyén, Tócóvölgyben tartott időközi önkormányzati választásokon a Szép Klub Kulturális Egyesület jelöltjeként az – ahogy mondta – „akkor még számomra elfogadható” SZDSZ támogatásával, és a meggyőző fölényű győzelmével elkezdődött a kultúrpolitikusi pályája, a közgyűlés kulturális bizottságának alelnökségével.

Persze ezen már nem igazán kell meglepődni, amikor az egykori SZDSZ-es Németh Szilárd is folyton az SZDSZ-t szidja, a CEU-n végzett Kovács Zoltán arról magyaráz, hogy a CEU csal, vagy hogy a karrierjét Soros Györgynek köszönhető Orbán sorosozza tele a világot.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.