Nyilvánosság elé állt a leomlott olaszországi híd üzemeltetője és hatalmas kártérítést ígért

Félmilliárd euró kártérítést helyezett kilátásba Genova városa és az áldozatok családtagjai számára, valamint a híd újjáépítését ígérte a leomlott szerkezetet üzemeltető autósztráda-társaság vezérigazgatója szombaton tartott sajtótájékoztatóján.

Mindeközben az áldozatok száma 43-ra emelkedett.

Giovanni Castellucci, az Autostrade per l'Italia vezérigazgatója és a társaság elnöke, Fabio Cerchiai bejelentette: a vállalat készen áll arra, hogy teljesen lebontsa a leomlott hidat és helyére acélhidat emeljen. Számításaik szerint a munkát nyolc hónap alatt el tudják végezni.

Ez volt az első alkalom, hogy a sztrádatársaság vezetősége a keddi katasztrófa óta a nyilvánosság elé állt. Korábban rövid közleményben utasították el, hogy a híd karbantartási mulasztás következtében omlott volna le.

Giovanni Castellucci és Fabio Cerchiai részvétét fejezte ki. Hangsúlyozták, hogy a tragédia után nem tudták megfelelően kifejezni együttérzésüket, de a történtek - tették hozzá - a társaság minden egyes tagját megrázták.

Az áldozatok családjait félmilliárd euróval, vagyis 160 milliárd forintnak megfelelő összeggel kívánják segíteni: a pénzt hétfőtől Genova önkormányzatának készek átutalni a legsürgősebb segítségnyújtásra. Ezenkívül segíteni kívánnak a hídomlástól érintett lakóházakból kiköltöztetett több mint 600 ember költségeinek fedezésében is. Bejelentették, hogy mielőbb alternatív útvonalat teremtenek a hídomlás okozta közlekedési nehézségek enyhítésére.

Ismereteik szerint a híd rendszeres ellenőrzés alatt állt, és "jó egészségnek" örvendett. Giovanni Castellucci azt is bejelentette, nem mond le tisztségéről.

Elismerték, hogy tavasszal a Morandi híd korszerűsítéséről döntöttek, de visszautasították, hogy erre a szerkezet rossz állapota miatt volt szükség. Visszautasították azt is, hogy a sztrádatársaság üzemeltette útvonalakon más hidak is veszélyesek lennének. 

Készségüket fejezték ki a hatóságokkal való együttműködésre az omlás okainak kiderítése érdekében. Az autósztráda-társaság vezetői részt vettek az áldozatok szombati genovai gyászszertartásán. 

Luigi Di Maio miniszterelnök-helyettes közösségi oldalára azt írta, az állam "nem fogad el alamizsnát" a sztrádatársaságtól. "A bocsánatkérés keveset ér, hiteles kártérítés kell, nem cserebere" - írta Di Maio, hangsúlyozva, hogy az olasz kormány továbbra is a vállalat koncessziós jogának visszavonásán dolgozik.

Sergio Mattarella államfő az áldozatok egy részének szombaton Genovában tartott temetésén úgy nyilatkozott, elfogadhatatlan tragédia történt és a felelősség szigorú megállapítására van szükség.

Pedig korábban az egyik olasz kormánypárt, az 5 Csillag Mozgalom, még nem kormányerőként, "gyerekmeseként" jellemezte azokat a hangokat, amelyek már évekkel ezelőtt a híd sürgős megerősítését javasolták.

A híd roncsai alatt újabb holttestet találtak, és az egyik kórházban ápolt súlyos sérült, egy eddig gyógyszeres kómában tartott 37 éves román férfi meghalt, így a halálos áldozatok száma 43-ra emelkedett.

A Polcevera patak fölött negyven méter magasan álló Morandi autópályahíd nyolcvan méteres szakasza kedd délben omlott a mélybe, lakásokra, vasúti sínekre, gyárakra. Az A10-es autópálya részeként a híd a város keleti és nyugati részét kötötte össze, ezen lehetett eljutni a kikötővárosból Dél-Franciaországba, Piemontba és Lombardiába is, írja az MTI.

Olaszországban az elmúlt pár évben négy nagyobb híd omlott össze, de Európában sem sokkal jobban a közlekedési infrastruktúra helyzete.