Lemond Szepesházi Péter bíró, a Handó-féle igazságszolgáltatás egyik leghangosabb kritikusa

jog
2018 szeptember 13., 08:18
comments 195

Felmentését kérte a köztársasági elnöktől Szepesházi Péter bíró, aki tavaly októberben a 444-nek adott interjújában robbanás közeli állapotokról beszélt az igazságszolgáltatásban. Szepesházi volt az egyik leghangosabb kritikusa a Handó Tünde-féle Országos Bírói Hivatalnak, idén áprilisban a BBC-nek beszélt egy „általános, félelemmel teli légkörről”, ami a bíróságokon uralkodik.

Szepesházi most a 444-nek arról beszélt, hogy több, egymással összefüggő körülmény vezetett a lemondásához.

„Az új Polgári Perrendtartás ügyfélellenes alkalmazási kényszerei kifejezetten megviseltek, ezek nagyon erősen megkötik a bírák kezét is. A Handó-féle centralizációs önkénnyel és a 2011 előtt is létező bírói belterjességgel egyszerre kritikus gondolkodás terjedt ugyan a bírói karon belül, de a növekedésnek ma megvannak a határai. Nem véletlen, hogy az [igazságszolgáltatás vezetését, és Handó Tündét ellenőrző] Országos Bírói Tanács tagjainak előválasztásán jó eredményt értem el, de tény, hogy nem kerültem a következő körbe. Ez megmutat valamennyit abból, hogy egy hozzám hasonló szemléletű ember "belülről" mennyit, milyen változásokat tud elérni a rendszerben. Közben emberi jogi, családjogi jogászi megkeresés mellett egy korábban távozott volt bíró kollégám, Ravasz László ajánlott fel későbbi lehetséges együttműködést, ő ma ügyvédként sok devizahitelest képvisel a bíróság előtt.”

Szepesházi azt mondta, a lemondása egyáltalán nem jelenti, hogy a jövőben ne akarna valamilyen formában az igazságszolgáltatás helyzetével, a bírák függetlenségével foglalkozni, sőt szerinte ezt a lemondása után sokkal szabadabban és közvetlenebbül teheti meg, mert nem kötik már a bírák szólásszabadságát korlátozó szigorú szabályok. Arról is beszélt, hogy a bírói testületben továbbra is téma, hogy a kormány állítólag nagyon kedvező visszavonulási lehetőséget, „megcukrozott nyugdíjazást” fog felajánlani az idősebb bíráknak, emiatt is arra számít, hogy többen elhagyják majd a pályát a következő években.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.