Hétfőtől új gyülekezési törvény szerint tiltakozhatunk

POLITIKA
2018 szeptember 30., 09:36

Október 1-ével hatályba lép az új gyülekezési törvény, mely meghatározásában már az is gyűlés, ha "legalább két ember részvételével közügyben véleménynyilvánítás céljából nyilvános összejövetelt tartanak". Az ilyet a törvény alapján annak megtartása előtt legfeljebb három hónappal, a felhívás előtt legalább 48 órával köteles bejelenteni a szervező.

Ez alól kivétel a sürgős gyűlés, amikor a határidő megtartása veszélyeztetné a gyűlés célját, illetve a spontán gyűlés. Előbbi esetén a gyűlésre okot adó eseményt követően haladéktalanul, a felhívás megküldésével kell bejelenteni a rendőrségen. Az utóbbit nem kell bejelenteni, amennyiben az "azt közvetlenül megelőző indokból, tervezés és szervező nélkül" alakult ki.

Az új törvény alapján a rendőrség a szokásos okokon túl most már azért is megtilthatja a gyűlést, ha az az alkalmazott technikai eszközök vagy az időtartama miatt "alkalmas mások magán- és családi életének védelméhez való jogának korlátozására". Azt a gyűlést is megtilthatják, amely "diplomáciai mentességet élvező, Magyarországon tartózkodó személy vonatkozásában vállalt kötelezettség teljesítését akadályozza", ami elég tág kategória, amely alapján simán be lehet tiltani mondjuk a hazánkba látogató Vlagyimir Putyin elleni tüntetéseket.

A törvény alapján a gyűlés békés lebonyolításáért a szervező személyében felel. (Via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.