Több pénz járna az utasoknak, ha késik a vonatuk

közlekedés
2018 november 15., 16:05
comments 119

Az Európai Parlament képviselői strasbourgi plenáris ülésükön támogatták azt a módosító javaslatot, ami a vonatok késése esetén növeli az utasoknak járó kártérítés összegét, a fogyatékkal élő utasoknak hathatósabb segítséget ír elő, a bicikliseknek pedig a vasút könnyebb használhatóságát biztosítja.

Az uniós parlament közölte: az egy óránál hosszabb késések esetén az utasoknak járó kártérítés összege a jegy árának negyedéről a felére emelkedne. Ha a vonat másfél órát késik, akkor a jegy 75 százaléka, két órás késésen túl pedig a teljes jegyár járna kártérítésként.

A javaslat szerint ha az utasnak több, vagy akár eltérő vasúttársaságtól vett jegye van az út különböző szakaszaira, az információhoz, segítséghez és kártérítéshez való joga akkor sem változhat.

A képviselők elutasították a javaslatnak azt a részét, aminek az értelmében az utasok „rendkívüli körülmények” fennállásakor nem kaptak volna kártérítést.

Az állásfoglalás szerint a csökkent mozgásképességű embereknek a nagyobb állomásokon ingyenesen és előzetes kérés nélkül segítségnek kell rendelkezésére kell állnia. Tisztázták azt is, hogy a kerekes székben vagy egyéb mozgássegítő eszközben a vasúti társaságok és állomásüzemeltető által okozott kár teljes körű megtérítése a társaságok és az üzemeltető felelőssége.

A szöveg szerint az utasoknak jogukban áll felvinni a biciklijüket a vonatra, beleértve a nagysebességű, távolsági, a határokat átlépő és a helyi járatokat is. Az új és felújított vonatokban mindenképpen lennie kell jól láthatóan kijelölt helynek összeszerelve szállított kerékpároknak is.

A képviselők támogatták a szabályok alóli ideiglenes felmentések előrehozott kivezetését is. Korábban több tagállam, köztük Magyarország is kapott felmentést, hogy a 2009-es utasjogokat egy ideig csak részben alkalmazhassa a hazai vasúton. A felmentéseknek a javaslat szerint legkésőbb egy évvel a megváltoztatott szabályok életbe lépése után meg kell szűnniük.

A javasolt változtatások minden EU-tagállamra és mindenféle vasúti szolgáltatásra (privát és közösségi, nemzetközi és belföldi egyaránt) érvényesek lesznek, és azokat az elővárosi vasutak esetében is alkalmaznák – közölte az Európai Parlament. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.