Több ezren tüntettek Budapesten szombaton a CEU kormányzati elüldözése miatt, illetve a tudomány és az oktatás szabadságáért. Az elmúlt hetekben tartottak több CEU-ügyi tüntetést, azokat jellemzően pártok rendezték, de egyértelműen a mostani, civil szervezetek által összehozott tiltakozás sikerült a legerősebbre.

Ez persze messze nem jelent a tavaly tavaszi, több tízezres tüntetésekhez hasonló erejű eseményt. Egyszerűen csak azt, hogy néhány ezer embernek egy kicsit már sok volt az elmúlt néhány hét termése 

• a CEU-tól 
  
• a Corvinus „átalakításán” át 
  
• a társadalmi nemek szak betiltásán keresztül 
  
• a Gruevszki-ügyig 
  
• vagy éppen a túlórák 400 órára növelésének tervéig, 
  

legalábbis elég sok, hogy kimenjenek az utcára egy alapvetően vesztes helyzetben is.

Ezek az emberek pedig az általános apátiához képest egészen energikusak és élettel teliek voltak, néha talán már túlzottan is. A CEU-tüntetéseken kötelező bulikamionból most nem szólt a zene az úton, hanem a Fővám tértől a Kossuth térig végig skadáltatták a vonulókat, egy perc pihenőt sem hagyva, és hát felháborodás ide, demokratikus elkötelezettség oda, Kenny G legyen a talpán, aki bírta ezt levegővel. Ebben a CEU külföldi diákjai voltak a leghevesebbek.

De nem ettől volt erősebb a mostani tüntetés - a nemhagyjuk-o-méter fel, vagy éppen letekerése ebben a helyzetben nem sokat számít. 

A Kossuth téren elmondott beszédek viszont érezhetően egy közös üzenet köré épültek.

A hatalom rátört, és arcába dörgölte, hogy nincs visszavonulás

Az utóbbi időben látványosan ficánkoló Tamás Gáspár Miklós szerint „lesznek még milliók is az utcán, amikor világossá válik, hogy a szabadság ügye nem válik el a mindennapi problémáktól”.

A CEU-n dolgozó Bognár Éva arról beszélt, hogy azt hitte, a kényelmes középosztálybeli, bicikilizős-filmezős életébe vissza tud vonulni, aztán a hatalom rátört, és az arcába dörgölte, hogy itt nincs visszavonulás.

Az ELTÉ-n korábban társadalmi nemekről tanító Kövér-Van Til Ágnes arról beszélt, hogy a gender szak betiltása csak egyetlen eleme a folyamatnak.

A CEU-n tanuló Szijjártó Imre azt mondta, hogy tavaly a magyar társadalom szolidarított a CEU-val, most itt az idő, hogy a CEU szolidarítson a magyar társadalommal, és például a szakszervezetekkel való együttműködést sürgette

Két felszólaló diák, a független diákparlamentes Tarnay Kristóf és a corvinusos Molnár Via is a szolidaritást emelte ki - Molnár Via külön is elmondta, hogy Lánczi András rektor azzal próbálta leszerelni a mostani corvinusos diákokat, hogy őket nem érinti az átalakítás, mintha más embereket érintő problémákkal nem is foglalkozhatna valaki.

És az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontnál dolgozó Szűcs Zoltán Gábor nyíltan ki is mondta, hogy valóban nincsenek százezrek az utcán, és valóban nem tudják megakadályozni azt, amire a kormány készül, de mégsem értelmetlen az ellenállás, mert ha egyszer eljön a változás, akkor késznek kell lenni a szabadság visszaszerzésére.

Csak szervezetten lehet

Ezek a beszédek, bár összességében hosszúak voltak, de legalább kifutottak valamire.

Hogy ezek az ügyek összekapcsolódnak, és a rendszerrel való szembenállás csakis szervezetten, egységes kontextusban, közösséget építve lehetséges.

Ha ugyanis minden tiltakozás csak az aktuális ügyre koncentrál, akkor nem marad más, mint a lassú aprózódás, és legfeljebb néha egy-egy kis győzelem. A leggyakoribb jelszó, érezhetően tudatosan a „szolidaritás!” volt, amivel egyértelműen arra akartak utalni a szervezők, hogy a kiszolgálatott, a rendszerrel szemben egyesével esélytelen csoportoknak egymás mellé kell állnia.

Ami valójában maga a politika, és az elmúlt évek tüntetéseivel szemben itt nem is volt szabadkozás és finomkodás egyetlen megszólaló részéről sem azzal, hogy „csak egy ügy, vagy szakmai kérdés miatt jöttem ki, de nem politizálok”. Ez volt a beszédek másik üzenete: 

vége van annak a korszaknak, amiben lehetséges nem politizálni, 

illetve lehetséges, de az annyit jelent, hogy valaki csendben várja, hogy őt magát is ledarálják („Elég a politikai gyengeségből”, mondta például TGM).

A Kossuth téren ez az üzenet át is jött, de ilyenkor azért mindig érdemes arrébb sétálni egy sarokkal, ahol már semmi sem utal arra, hogy éppen egy tüntetés zajlik, és összevetni ezt a valósággal. A valóságban persze ilyen, társadalmi csoportokon átívelő szerveződésnek nyoma sincs, a tüntetés létszáma sem mutatott erőt, és minden esély megvan arra, hogy ezek a gondolatok megmaradnak a szlogenek homályos szintjén, és a következő felháborító ügy miatt kitört kiabálásban már senki sem fog emlékezni erre. Az itt leghangosabban skandáló diákok pedig egyszerűen elköltöznek Bécsbe. És az is igaz, hogy ennek az üzenetnek jót tett volna, ha ennél vegyesebb kör áll ki elmondani, nemcsak álmodozó értelmiségiek.

De ezzel együtt is, ennek a Kossuth téri műsornak most legalább gondolatban volt egységes tartalma. Ezzel pedig túlmutatott azon, hogy néhány ezer meglehetősen elégedetlen ember kiment egy szürke, hideg novemberi szombaton tiltakozni valami ellen, ami így is, úgy is meg fog történni.