Nem követett el hivatali visszaélést a Médiatanács, amikor győztesnek hozta ki Andy Vajna szabálytalanul pályázó rádióját

Média
2019 január 03., 11:27
comments 133
ndy Vajna, a magyar filmipar megújításáért felelõs kormánybiztos
photo_camera ndy Vajna, a magyar filmipar megújításáért felelõs kormánybiztos Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

A Radio 1 csatornát üzemeltető Radio Plus Kft. még 2017 őszén nyerte el a Médiahatóság által a békéscsabai  88,9 MHu-es frekvenciára kiírt pályázatát, de a tenderről a 24.hu dokumentáció alapján megírta, hogy az szabálytalanul zajlott, mert a pályázó több alaki hibát is vétett, mégis nyert.   

A bizonyítékok arról szóltak, hogy az Andy Vajna tulajdonában lévő cég tenderén nem igazolta megfelelően, hogy elkülönített célszámla áll rendelkezésükre az üzemeltetés első három hónapjának fedezetével együtt, ráadásul a delaware-i CinergiPictures Environment Inc. tulajdonjogairól szóló információk, cégkivonatok és alapító okiratot sem érkeztek meg hiánytalanul.  

Vajnáéknak a hiánypótlásra történt felszólítás után sem volt rendben az igazolásuk, sőt a testület elhalasztotta az alaki vizsgálat időpontját egy héttel, hogy ne legyen fennakadás. Ez egész konkrétan úgy történt, hogy alig valamivel a vizsgálat előtt a Radio Plus egyik képviselője beszaladt a testület ülésére, és még gyorsan beadott egy a pályázathoz kapcsolódó iratot. 

Harmadik nekifutásra végül megérkezett a banki igazolás, és a döntő testületet nem zavarta az sem, hogy a Duna Takarékhoz tartozó számlát már a pályázati elbírálás idején nyitották. 

Hiába nyújtott be keresetet a frekvencián korábban több mint húsz éven keresztül sugárzó Interax Kft., a Médiatanács Vajna cégét hozta ki győztesnek, és a filmbiztos alighanem meg is tarthatta volna a frekvenciát, ha a 24.hu-n nem jelennek meg a szabálytalanságokat bizonyító dokumentumok. 

Az ügyben akkor az Együttet vezető Szigetvári Viktor tett büntetőfeljelentést hivatali visszaélés gyanúja miatt. A 444-hez eljuttatott végzés szerint bő egy év után a rendőrség lezárta a nyomozást, mert a rendelkezésre álló adatok és bizonyítási eszközök alapján nem tudtak megállapítani bűncselekményt. 

A Médiatanács 2017 szeptemberben még durcásan alaptalannak nevezte a 24.hu feltételezéseit, néhány héttel később mégis megváltoztatta döntését, és - hivatalosan egy „nemrég bekövetkezett ügyvezető-váltására hivatkozva” - egy 2017 október végi ülésen kizárta a Radio Plus Kft.-t a békéscsabai 88,9 MHz-es helyi rádiós frekvenciapályázatból.

Az ügy akkor Vajnáék szempontjából is megnyugtatóan zárult, mivel a Radio Plus Kft. időközben talált egy másik helyi frekvenciát Békéscsabán, miután hálózatba kapcsolódási kérelmet nyújtott be a Csaba Rádióval. Innentől az Interfax és a Radio Plus között csak azon maradt vita, ki használja tovább a Rádió 1 nevet. 

Ebben az ügyben végül a helyi csatorna engedett a filmbiztosnak, aki így hozzákapcsolhatta a megszerzett frekvenciáját a csatorna országos hálózatához - más kérdés, hogy az Interfax épp Csaba Rádióra módosította nevét, tovább bosszantva ezzel a konkurenciát.  

Egyébként a fideszes médiabirodalom összeszervezése óta a függőben lévő TV2 mellett ez az egyetlen médiacég, amit Vajna megtarthatott.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.