Több ezren tüntettek a túlóratörvény ellen

politika
2019 január 05., 11:59
comments 1099
  • Szombaton közös tüntetést szerveztek ellenzéki pártok, civilek és szakszervezetek.
  • A Hősök teréről vonultak a Kossuth térre, több ezren voltak.
  • A szakszervezetek bejelentették: átadják követeléseiket Orbán Viktornak, ha ezek nem teljesülnek, országos demonstrációt tartanak január 19-én.
  • Ez még nem jelent sztrájkot, de később az is jöhet.
  • Tudósításunk percről percre:

18:00 

photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg

FONTOS PONTOSÍTÁS

Mivel a beszédek alapján ez nem volt teljesen világos, az Index rákérdezett Szűcs Tamásnál, a Pedagógusok Demokratikus Szakszerveztének elnökénél, aki elmondta: a január 19-re bejelentett akció 

országos szakszervezeti demonstárció, de nem sztrájk, azt ugyanis sokkal jobban meg kell szervezni. 

Tehát útlezárásokról és hasonló demonstrációkról van szó, egyelőre nem sztrájkról.

17:39 Sok beszéd volt, de szinte mindenki igyekezett rövidre fogni. A leginkább érdemi információ már a műsor első felében elhangzott: van már egy konkrét időpont a sokat emlegetett sztrájkra országos szakszervezeti demonstrációra (január 19) - erre akkor kerül sor, ha a kormány nem enged a követeléseknek.

17:34 Karácsony Gergely (Párbeszéd) zárja a beszédeket azzal, hogy mindenki fogja meg a mellette álló kezét és emelje fel. Ezután minden szervezőt és felszólalót felhívnak a színpadra.

photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg

17:30 Tóth Bertalan (MSZP): Nincs visszaút

Megteremtettük az egységet a parlamentben és az utcán, teremtsük meg a választáson is, mondta az MSZP politikusa: szerinte az EP és az önkormányzati kampányban is „egy az egy ellen” kell kiállni a Fidesz ellen.

17:26 Csárdi Antal (LMP) közös egyeztetést kezdeményez

Az LMP képviselője az összes ellenzéki párt és szakszervezet képviselőit meghívta, hogy közösen egyeztessenek a munka törvénykönyvének módosításáról.

17:24 Jakab Péter (Jobbik) a plakátokon üzenne

photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg

Jöjjön a nemzeti ellenállás konzultációja, üzenjük meg a konzultációs plakátokon, hogy mit gondolunk erről a rendszerről - hirdette meg Jakab Péter, a Jobbik politikusa.

17:20 Szél Bernadett a populisták ellen, Hadházy most nem azt a két szót mondja

photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg

A világ nem lehet a populistáké, Magyarország nem lehet Orbán Viktoré, mondta Szél Bernadett, a másik független képviselő, Hadházy Ákos pedig annyit tett hozzá, hogy két szót fog mondani, de nem azt, ami a Várban mondott (vagyis, hogy lónak a faszát), hanem hogy győzni fogunk.

17:18 Molnár Csaba (DK): Nem elég a túlóratörvény visszavonása

photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg

Jön a pártok blokkja. Molnár Csaba, a DK képviselője arról beszél, hogy már nem elég, ha a kormány visszavonul, mint a netadó esetében, mert a tiltakozók ezzel már nem elégednének meg. A lázadóknak egy célja van, a rendszerváltás, mondta a DK politikusa. Az új együttműködésről azt mondta, nem az a lényeg, hogy ki voltál, hanem hogy ki vagy ma

17:05 „Ki Kósa Lajos a szovjet hadsereghez képest?”

photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg

Közösen állt ki két aktivista, Misetics Bálint és Udvarhelyi Tessza, akik szerint „túlerőben van a zsarnokság”, de 

„túlerőben volt 1956-ban is. És mi Rogán, Mészáros vagy Kósa a szovjet hadsereggel szemben?”

Szerintük új közösségeket, új köztársaságot kell építeni a rendszer „felülről vívott osztályharcával” szemben.

16:56 Törley Katalin: Fájjon nekik, recsegjenek a rendszer eresztékei!

Törley Katalin (Tanítanék mozgalom) bántalmazó rezsimnek nevezte a NER-t, és lendületes beszédében azt mondta, úgy kell fellépni a rendszer ellen, hogy fájjon neki.

Recsegjenek a rendszer eresztékei, legyen sztrájk! 

- csatlakozott a többi felszólalóhoz.

16:53

Eközben Szolnokon is több százan tüntetnek.

Kormányellenes tüntetés Szolnokon 2018. január 5-én
photo_camera Kormányellenes tüntetés Szolnokon 2018. január 5-én Fotó: olvasónk

16:42

photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg

Január 19-én országos szakszervezeti demonstráció

A héten benyújták a szakszervezeti követeléseket a miniszterelnöknek, akitől azt várják, állítson fel tárgyaló delegációt, mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. (Az idézetet először tévesen László Zoltánnak, a Vasas szakszervezetek alelnökének tulajdonítottuk.) A követelések:

  • Módosítsák a Munka törvénykönyvét, hogy az a mostaninál sokkal jobban vegye figyelembe a munkavállalók érdekeit, a túlóratörvényt pedig vonja vissza a kormány.
  • Béremelés. Kétszámjegyű minimálbér emelés, cafetéria visszaállítása, a közszféra béreinek rendezése.
  • Sztrájkjog újraszabályozása, érdemi párbeszédet, előzetes egyeztetést várnak el a dolgozókat érintő törvények módosításánál.
  • Rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszer kidolgozása, a korengedményes nyugdíjak korszerűbb formában történő visszahozása, a megváltozott munkaképességű dolgozók tisztességes támogatásáig.

Ha nem tárgyalnak velük, jön a sztrájk.

- mondta. 

„Utakat, hidakat fogunk lezárni, munkahelyek fognak leállni, megbénul az ország, ezért a felelősség a miniszterelnököt terheli.” Az országos szakszervezeti demonstráció január 19-én jöhet.

16:34

Elkezdődtek a beszédek a szakszervezeti felszólalókkal. Szűcs Tamás (OSZD, PDSz) egyből arra szólított mindenkit, hogy kelljen fel a fotelből, álljon a sarkára, és ha eljön a sztrájk ideje, ne féljen részt venni benne.

16:24 

Nem frissültünk egy ideje, nem is véletlenül: egyelőre gyülekeznek az emberek a Kossuth téren, és nem kezdődtek el a beszédek. A téren a látvány olyan, ami az utóbbi hetek alapján szokásosnak nevezhető, az előzményekhez képest viszont még mindig elég szokatlan: egymás mellett a Jobbik, az MSZP, és a legkülönfélébb szervezetek zászlói a kettő között.

15:54

Hamarosan megérkeznek a tüntetők a Kossuth térre, ott lesznek a beszédek.

15:47 

photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg

15:38

És valóban azt jelenti, amire tippeltünk: helyszíni tudósítónk, Czinkóczi Sándor megkérdezte a párbeszédes Barabás Richárdot, aki elmondta, az Egy az egy ellen vagyunk arra utal, hogy a túlóratörvény megszavazásával (és annak módjával) átlépett egy határt a Fidesz, ami ráébresztette az eddig egymással is szembenálló ellenzéki pártokat, szervezeteket és csoportokat arra, hogy egységesen kell kiállniuk.

15:35 

Az egyik új szlogen az 

„Egy egy ellen vagyunk!” 

a szervezők részéről, ami, ha jól értjük, az Összefogás illetve a szolidaritás új változata, és arról szól, hogy a tiltakozók egységesen állnak ki a rendszerrel szemben.

15:30 

Képek a vonulásról:

photo_camera Fotó: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség
photo_camera Fotó: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség
photo_camera Fotó: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség
photo_camera Fotó: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség

15:12

Általános sztrájk - hirdeti egy transzparens a menetben, miután az Oktogonnál csatlakoztak a tüntető diákok. Az utóbbi hónapokban egyre többször előkerült „munkás-diák szolidaritás” is felhangzik.

15:01

A Magyar Idők is beszámol arról, hogy ma tüntetések vannak, egy ritka igényes screenshotos megoldással Hollik István videójáról.

14:56

Több ezres lehet a Kossuth térre tartó tömeg.

photo_camera Fotó: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség
photo_camera Fotó: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség
photo_camera Fotó: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség
photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg

14:45

Kollégánk, Czinkóczi Sándor készített egy gyors interjút a menet élén több politikussal együtt vonuló DK-s Varju Lászlóval arról a felvételről, amit a 444 szerzett meg, és az látszik rajta, hogy több MTVA-s biztonsági őr is rángatja, cibálja az országgyűlési képviselőt a tévészékházban. Varju azt mondta, örül, hogy kikerült a felvétel, mert ez is azt bizonyítja, hogy több országgyűlési képviselőt is fizikai erőszak ért az MTVA-ban. Természetesen tudott arról, hogy van ilyen MTVA-s videó, hiszen a köztévé rögzített mindent, ami bent történt, de ezeket eddig elhallgatták. Feljelentést tettek, ő a bíróságon akarta kikérni a most kiszivárgott felvételt a köztévétől. 

14:38

Dudával simán el lehet fújni az Orbán, takarodj!-t. Sziréna és sípolás szól még. 

14:30

photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg

Hangolás után elindultak a tünetők a Kossuth tér felé az Andrássy úton. Pártzászlóból bőven van, MSZP-s, jobbikos, momentumos, liberális. 

photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg

14:20

A Hallgatói Szakszervezet már fél kettőre találkozót hirdetett a Nagy Imre szobor hlt helyére, innen az Oktogonhoz vonultak, ahol csatlakoznak majd a Hősök teréről induló tömeghez. 

Évvégi pihenő után folytatódnak az Orbán-kormány elleni tüntetések. Tegnap vidéken már tartottak demonstrációkat, ma Budapesten, vidéken és külföldön is lesznek tüntetések. 

photo_camera Fotó: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség

14 órára hívták a tiltakozókat a Hősök terére a szakszervezetek, ellenzéki pártok és civilek által szervezett  Országos tüntetés a rabszolgatörvények ellen demonstrációra

A gyülekező után az Andrássy, Bajcsi-Zsilinszky úton át a cél a Kossuth tér, menet közben csatlakozik a tüntetéshez a Nagy Imre szobor hűlt helyén megemlékezést tartó Hallgatói Szakszervezet.

photo_camera Fotó: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség

Kettőre egyelőre nagyjából ezren gyűltek össze, de a földalattin sokan tartották a tér felé. Nagy pelyhekben hullik a hó.

photo_camera Fotó: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség
photo_camera Fotó: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség

14:20 körül indulnak el.

A Kossuth téren négy óra után kezdődnek a beszédek, elég sok szónok lesz, de az előzetes tervek szerint rövid ideig beszél mindenki, ha mindenki visszafogja magát, akkor összesen háromnegyedes órás lesz a blokk.

A felszólalók névsora: 

  • Szakszervezetek:

Szűcs Tamás (OSZD, PDSz)
László Zoltán (Vasas)
Földiák András (SZEF)
Kordás László (MASZSZ)

  • Civilek:

Törley Katalin (Tanítanék)
Setét Jenő (roma aktivista)
Misetics Bálint és Udvarhelyi Tessza (aktivisták)
Juhász Vera (civil aktivista) 
Benedek Márton (Hazajöttünk Túlórázni Csoport)
Ábrahám Júlia (Mindenki Magyarország Mozgalom) 

  • Pártok:

Molnár Csaba (DK)
Szél Bernadett (Függetlenek)
Jakab Péter (Jobbik)
Csárdi Antal (LMP)
Bősz Anett (Liberálisok)
Donáth Anna (Momentum)
Tóth Bertalan (MSZP)
Karácsony Gergely (Párbeszéd)

Ettől a tüntetéstől függetlenül a Yellow Vest HUN nevű csoportosulás hétre bejelentette a Margit híd elfoglalását. 

A városban havazik, de éjfélig nem megy fagy pont alá a hőmérséklet. A kormány pedig a tüntetések aprópóján hozza a formáját:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.