Méréseink kezdete óta 2018 volt a legmelegebb év Magyarországon, egyes zöldségek másfélszer többe kerülnek

A szokatlanul meleg időjárás több országban is tovább csökkentette a terméshozamokat, így Magyarországon is. Hazai hagyma jelenleg már nincs is a magyar boltokban, annyira kevés termett belőle - hangzik el az RTL Híradó riportjában.

2018-ban az időjárás még szélsőségesebb értékeket mutatott, mint 2017-ben. Méréseink óta soha nem volt olyan kevés víz a Dunában, mint 2018 nyarán és őszén, és az Alföld nagyobb része már áprilisban komoly csapadékhiánnyal küzdött, miközben néhány magyar településen egyetlen nap alatt is rengeteg csapadék hullott, komoly viharoktól kísérve.

Az országos éves középhőmérséklet 11,99 Celsius fokra nőtt, ami 1,23 fokkal melegebb a sokéves átlagnál.

Méréseink kezdete őta 2018 volt az eddigi legmelegebb év Magyarországon. Az RTL által megkérdezett meteorológus szerint az itteni melegedés mértéke a globális átlagnál is nagyobb.

Ez csökkenti a terméshozamokat is, búzából 10 százalékkal kevesebbet sikerült csak betakarítani 2018-ban, ez pedig felhajtotta a kenyér árát, átlagosan 8 százalékkal. A burgonya közben 44, a hagyma 48, a káposzta pedig 53 százalékkal drágult. Európa többi részén is hasonló a helyzet, néhol még a magyarországinál is nagyobb aszály pusztított.

Csökkenés leghamarabb tavaszra várható a zöldségek és gyümölcsök árában, és ez is csak akkor, ha 2019 nem hoz annyira szélsőséges időjárást, mint 2018. Erre statisztikailag nincs sok esély, a méréseink óta 10 legmelegebb évből 8 az elmúlt 20 évben volt Magyarországon.

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.