Egy volt holland szélsőjobbos politikus áttért az iszlám hitre, miközben egy iszlámellenes könyvet írt

külföld
2019 február 05., 20:24
comments 267

Joram van Klaveren négy évvel ezelőtt még a holland szélsőjobboldali, bevándorlásellenes Szabadságpárt vezetőjének, az Orbán Viktorral és jó kapcsolatot ápoló Geert Wildersnek volt a harcostársa, 2010 és 2014 között pedig a párt parlamenti képviselője.

A Szabadságpárt egy erősen iszlámellenes párt, tavaly épp Mohamed prófétát ábrázoló karikatúraversenyt hirdettek.

Van Klaveren szintén egy erősen iszlámellenes politikát folytató képviselő volt, ezért is meglepő, hogy most kiderült, tavaly áttért az iszlám hitre.

Van Klaveren korábban még a burka és a minaretek betiltásáért is kampányolt, mondván, hogy egyáltalán nem akar Hollandiába az iszlámból, vagy “csak annyira keveset, amennyit lehet”.

photo_camera Joram van Klaveren Fotó: BAS CZERWINSKI/AFP

A 40 éves férfi most azt mondta, meggondolta magát félúton, miközben egy iszlámellenes könyvet írt. A holland NRC-újságnak kedden azt nyilatkozta, hogy ha minden igaz volt, amit addig a pontig írt, akkor ő de facto muszlim.

Tavaly októberben tért át az iszlám hitre. Az egykori politikus amúgy protestáns keresztény közegben nőtt fel, most azonban azt mondta, vallási értelemben “hazaért”. Korábban olyanokat mondott az iszlámra, hogy az "hazugság", a Korán pedig "méreg". Az NRC rákérdezett, hogy ezekről hogyan vélekedik most, erre azt mondta, akkor szimplán nem volt igaza. A pártban pedig az volt az irányelv, hogy mindent, ami rossz, az iszlámhoz kell kötni.

Egykori politikustársa, a holland szélsőjobb vezére, Geert Wilders minderre azt mondta:

“Micsoda sztori… mintha egy vegetáriánus elmenne dolgozni a mészárszékre. Nem találok szavakat. Sokmindenre számítottam, de ezt nem láttam jönni”.

photo_camera Joram van Klaveren és Geert Wilders Fotó: MARTIJN BEEKMAN/AFP

Van Klaveren és Wilders útjai 2014-ben elváltak, előbbi új szélsőjobbos pártot alapított, de 2017-ben nem sikerült bekerülnie a holland parlamentbe, így felhagyott a politikával.

A holland népességnek amúgy 5 százaléka muszlim. (Aljazeera, Politico)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.